A három szarka


https://webshop.meskete.hu
  • 2023.
    feb
  • 27

A három szarka
 
Alkonyatkor utamra indultam, mezítláb, csakúgy szegénylegényesen. Vállamon bunkósbot, rajta pöttyös tarisznyám, benne kedvencem: hajtogatott almás rétes! Még az illatára is összefolyt a nyál a számban. Édesanyám nyújtotta tegnap a ...

Kép forrása: Németh Liza készítette az illusztrációt.

A három szarka

 

Alkonyatkor utamra indultam, mezítláb, csakúgy szegénylegényesen. Vállamon bunkósbot, rajta pöttyös tarisznyám, benne kedvencem: hajtogatott almás rétes! Még az illatára is összefolyt a nyál a számban. Édesanyám nyújtotta tegnap a rétest, friss hullóalmával töltötte, nincs ennek párja sehol a világon, semelyik ország, semmilyen földes konyhájában. Hogy miért indultam útnak? Azt már nem is tudom, csak elszaladt velem a ló, akarom mondani a gond és rettenetesen megharagudtam az egész családomra. Így hát világgá indultam. Haragomat akkor jogosnak éreztem, de most így jártamban-keltemben már nemigen emlékszem az okára, de dacból csak azért is tovább megyek.

Amint sikerült száraz lábbal átkelnem az előttem kanyargó, csobogó patakon, mindjárt a gyalogút közepén, éppen kőhajításnyira, megláttam három szarkát. Felkaptam egy követ, és miközben azon morfondíroztam melyiket is célozzam meg, a csodálkozástól leesett az állam, na meg a kavics is a kezemből. A három szarka beszélgetett, de nem ám madárhangon, hanem embernyelven. Éppen azon tanakodtak merre repüljenek tovább, amikor megláttak. Nehogy azt hidd, hogy uzsgyi elröppentek! Hogy képzeled? A három madár bevárt engem, majd kérdezgetni kezdtek:

  • Nini, egy embergyerek, hogy kerültél ide?
  • Száraz lábbal kelt át a patakon úgy, hogy szárnya sincsen, nem akár milyen ördöngösség van a birtokában!
  • Átugrotta! Hogy hívnak lelkem?
  • Hirtelendi Hagyjatok Mihálynak hívnak. Hát titeket jó madarak?
  • Én Cserfes vagyok -szólt az egyik.
  • Én Cserregi! - így a másik.
  • Engem pedig Csenőnek hívnak. Ha jól látom, Gond mezőjéről, annak is a Harag széliről jöttél!
  • Tudsz te mindent Csenő, ha jól mondom a neved! De a gondot, haragot most sem hagytam hátra, velem vannak, csak okukra nem emlékszem!
  • Akkor biza nagy a baj, nem lesz könnyű segíteni! - szólt Cserfes.
  • Miért, tán tudtok?
  • Tudunk hát! Tán nem enyhült a bajod, hogy megláttál minket? - így Cserregi.
  • Hát szó, mi szó…
  • Na látod, ha megoldjuk gondodat, boldogan hazaindulhatsz! Nem kell mást tenned, mint eljutni a Könnyed- hegyre, Bocsánat- szirtjére.
  • Induljunk hát! - szóltam, mert már untam a csevejt, és valami nyugtalanság noszogattam lábam az indulásra.
  • Nevedhez méltó vagy Mihály, de előbb csipegess az almás rétesből!

Valóban nagyon megéheztem. Miközben ettem a rétesből, édesanyámra gondoltam, hogy mennyit is dolgozott-e finom falatért! Mennyit fáradt, hogy elkészítse az én kedvencemet! Aprólékos munka a rétes nyújtás.

Mikor befejeztem az evést, a morzsákból megkínáltam a szarkákat! Indulhattunk, és pillanatok alatt hétmérföldet haladtunk előre.

  • Ez itt a Felismerés rétje! Pihenjük kicsit, mert már nem vagyunk messze, de a neheze még hátra van! - szólt az egyik szarka, tán Cserfes.

Mielőtt leültem volna, eszembe jutott tarisznyám, amely pöttyös kendőből készült. Bizony jó puha, meg még a gatyám sem lesz zöld a fűtől. Leterítettem hát. Nagymamám jutott akkor eszembe, mert ő szegte be nekem azt a pöttyös anyagot, tarisznyának.

Éppen csak elindultunk, hétmérföldnyire mikor olyan meredek hegyoldal került az utunkba, hogy még a szarkáknak is nehéz volt ilyen meredeken repülni, hát még nekem, gyalog és mezítláb! Lekaptam a vállamról a bunkósbotot, amelyre a pöttyös tarisznya volt akasztva. Ezzel a bottal menten könnyeddé vált a hegymenet. Édesapámra gondoltam, tavaly tőle kaptam ezt a botot. Fát hozott be az erdőről téli tüzelőnek, mikor ez a girbe-gurba bot leesett a lába elé. Rögtön nekem adta. Pillanatok alatt felértem a hegyre a bot segítségével. A három szarka, Cserregi, Cserfes, és Csenő a hegy tetején ücsörgött, onnan szóltak le:

  • Ez a Könnyed-hegy! Az meg ott a Bocsánat-szirtje!

Akkor a hegy csúcsának félre eső szélén, egy külön hegycsúcsot láttam meg! Azon egy almafát, amelyen akkora almák csüngtek, mint két öklöm! Gondoltam, megmászom, és szedek róla hat almát. Egyet-egyet a szarkáknak, egyet-egyet édesanyáméknak!

Elindultam felfelé, mikor az első három almát már leszedtem, akkor vettem észre, hogy az ág, amelyen mászok, jócskán kilóg a szakadék fölé. A három almát gyorsan az ingem derekába raktam. Ebben a pillanatban letörött az ág, de mielőtt zuhanni kezdtem volna, felkapott a szél és ellódított az otthonom irányába. Volt még időm visszadobni a szarkáknak az almát, hálám jeléül, de szavukat már nem értettem.

Az ágyamban tértem magamhoz. Almás rétes illatra, ragyogó napsütésre keltem. Az asztalon három almát láttam. Szót sem szóltam, csak átöleltem két karommal szüleimet, majd mamámat. Nyoma sem volt lelkemben a gondnak, haragnak. Bocsánatot kértem édesanyáméktól és többé nem találkoztam a három szarkával.

 

 

Süléné Bánfalvi Eszter, amatőr író

Süléné Bánfalvi Eszter vagyok, a Vas megyei Bozzaiban élek családommal. Amikor a fiaim kicsik voltak, most már 15 és 13 évesek- az ő és saját magam szórakoztatására írtam meséket. Egyik mesém meg is jelent a Vas Népe megyei napilap pályázatának keretein belül a Pannon Lapok Társasága kiadásában Kámi malmok címmel, még 2011-ben. Azóta nem küldtem be mesémet egy pályázatra sem. Köztisztviselőként dolgozom. Munkám mellett a Bozzaiak B...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!