A hiú páva


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 27

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű, ám dölyfös páva. Egy hatalmas, pompázatos parkban élt, melynek kellős közepén tiszta vizű tó bújt meg és a partján számos fűzfa lógatta ágait a víz fölé. Madárcsicsergés hallatszott mindenfelől, h...

Kép forrása: picabay.com

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű, ám dölyfös páva. Egy hatalmas, pompázatos parkban élt, melynek kellős közepén tiszta vizű tó bújt meg és a partján számos fűzfa lógatta ágait a víz fölé. Madárcsicsergés hallatszott mindenfelől, hiszen számtalan madárral osztotta meg a kertet. Ám a páva mindegyiküknél ékesebbnek tartotta magát és folyamatosan magasan hordta a csőrét, pöffeszkedve járkált fel s alá. Amikor csak lehetett gúnyolta a többieket és a fensőbbségét hangoztatta. Különösen a marabukat csúfolta, akik ezt egyre nehezebben viselték. Amikor csak lehetett kitárta káprázatos farktollait, hogy a többiek megcsodálhassák a napfényben csodálatosan tündöklő színeit. A páva kevélysége egyre jobban bosszantotta madártársait. Ám egyikük sem mondott ellent neki, még a kecses, hófehér hattyúk, a fenséges koronát viselő darvak, de még a koromfekete kormoránok sem. Mindannyian úgy vélték, a pávának sajnos igaza van. Így minden nap elkeseredetten tűrték, hogy társuk újra és újra megalázza őket a szépség tekintetében.

Egy nap azonban a ragyogó nap elé sötét felhők tolakodtak, és hamarosan hideg eső zúdult a világra. Dörgött, villámlott és a madarak riadtan húzódtak fedezékbe. Váratlanul villám csapott az egyik tóparti fába, amiről vastag ágak zuhantak alá. A páva éppen alatta próbált megbújni, de egy fadarab rázuhant, és farktollait a földhöz szegezte. Ijedten próbált kiszabadulni, aminek következtében a tollai kiszakadtak, majd megtépázva, fejét leszegve egy biztonságot rejtő zug felé sietett. Ahogy a többiek meglátták az ékességét vesztett társukat elégedetten pillantottak egymásra. Nem akadt közöttük senki, aki sajnálta volna. A páva szégyenkezve húzódott a sarokba, ám a legidősebb marabu odaállt elé és így szólt:

– Látod? Így jár az, aki csak azért hiszi többnek magát másoknál, mert szépnek született. Nézz ránk! Minden nap csúfot űztél belőlünk. Még mindig olyan csúnyának tartasz minket? – tárta szét hibátlan tollazatú, fekete szárnyait a marabu. – Tudjuk, hogy a külsőnk nem mutatós, mégsem vagyunk kevesebbek nálad, mert az igazi szépség a bensőben lakozik.

A páva mélységesen elszégyellte magát ezekre a szavakra. Hetekig próbálta elkerülni a többieket, és a park legtávolabbi részében várta, hogy tollai újra kinőjenek. Magányában sokat gondolkodott azon, milyen helytelenül viselkedett. Már teljesen más szemmel nézett a társaira, akik a vihar óta békén hagyták, és tiszteletben tartották, hogy egyedül szeretne lenni. Amikor félve, először előmerészkedett, a többiek szívesen fogadták, és ettől kezdve békében élt velük, többé nem gúnyolta őket, hiszen már nem tartotta magát különbnek.

Hiszed, nem hiszed, itt a vége, fuss el véle.

 

 

Drini, amatőr író

Ezt a mesét írta: Drini amatőr író

Sziasztok! Régóta írogatok, de eddig más műfajokban. Igazából, ez az első teljes mese, amit megírtam. :)


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!