A karácsonyi csoda

A karácsonyi csoda.

 karácsonyi csoda

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy birodalom, ahol a sötétség uralkodott. Folyton hideg volt, nem tudtak az emberek felmelegedni. Folyton a szobájukban ültek, és a telefonjukat, számítógépeiket nyomkodták. Sohasem találkoztak egymással, és lassan már csakis ezeken a kütyükön keresztül tartották a kapcsolatot. Ezt használta ki egy gonosz Mágus, aki egyre több és több ilyen gépezetet adott el az embereknek, és tette őket szinte zombivá. Ebbe a birodalomba még a Mikulás sem látogatott el, mert akárhányszor jött, senki sem figyelt rá. Már csak a régi öregek emlékeztek arra, milyen jó is volt együtt bandázni, színházba járni, valódi emberekkel beszélgetni, nem csak a virtuális világban létezni. Őket a Mágus a birodalom szélére száműzte, mivel úgy gondolta, úgysem sokáig élnek már, főleg számítógépek nélkül. A fiatalok el sem hagyták a házat, hiszen az mindent biztosított számukra. A hűtő még ételt is rendelt, ha éppen valami elfogyott. Az emberek pedig így érezték jól magukat. A valóság senkit sem érdekelt. Ebbe a világba született bele egy kislány, aki már a születése pillanatában is különleges volt, hiszen hiába tették a fülére a fülhallgatót, hogy a különböző anyaméhben hallható hangokat hallhassa, mégis csak és kizárólag akkor nyugodott meg, amikor anyukájával volt. A kislányt elnevezték Angyalkának. Mivel a virtuális valóságban nem érezte jól magát, emiatt anyukája egyre többet foglalkozott vele, látta az első mosolyát, az első lépéseit, hallotta az első szavát. Egyre kevesebb időt töltött a hálón, s emiatt a házuk körül elkezdett kizöldülni a fű. Ez feltűnt lassan a gonosz Mágusnak is, és nem nézte jó szemmel, mert megijedt, hogy ez a viselkedés vírusként továbbterjed, és így az ő uralmának vége lesz. Így egyik este ellátogatott Angyalka anyukájához, aki ezen nagyon elcsodálkozott, hiszen a Mágus eddig személyesen még sohasem jelentkezett. Magasabb volt, mint hitte, és félelmetes kampós orra majdnem a szájáig lógott, háta hajlott, szeme vörös volt a sok számítógépezéstől, és fekete kapucnija alól iszonyú dühösen szólalt meg:

Asszonyom! Maga megszegte a birodalom szabályát. Nincs meg a napi minimum idő eltöltése a hálón, és a gyermek pedig egyáltalán nincs bekapcsolva a rendszerbe. Ha ez nem változik, száműznöm kell magukat a birodalom szélére egy olyan városba, ahol mindent maguknak kell csinálni az embereknek, nincsenek önfenntartó házak, el kell menni a boltba, dolgozni, iskolába, óvodába. Nagyon sivár lehet az a hely.

Az anyuka nagyon megijedt, hiszen ez számára szörnyen hangzott, Megígérte, hogy ezentúl csak a neten tartja a kapcsolatot még a családjával is. A kislány azonban kemény dió volt. Állandóan olyan játékokkal akart játszani, ami valódi volt, amit meg tudott tapintani. Megcsodálta a felhőket, a madarakat, a bogarakat, és ahogy egyre cseperedett, kezdte nem érteni, hogy miért nem szabad kimennie a házból. A háló nem nagyon érdekelte. Anyukája, hogy megóvja a Mágus haragjától, elküldte a nagymamájához a birodalom határára, ahová a Mágus keze már nem ért el. Ez egy teljesen más világ volt. A kislány végre jól érezte magát, de mindent újra kellett tanulnia. Itt nem volt ételrendelős hűtő, sem robotporszívó, de még mindent irányító mobilapplikáció sem, sem robotkutya, egyedül egy öreg laptop, amivel néha lehetett a neten barangolni kizárólag tudományos céllal. De ez Angyalkát egyáltalán nem zavarta. Valódi kutyussal játszhatott, valódi levegőt szívhatott, valódi emberekkel beszélhetett. Ez először igazán szokatlan, de mégis felemelő volt számára. Nagyon szeretett így élni, de mégis hiányzott az anyukája. Szomorúan nézte a távcsövével egykori házukat. Ezt Nagyi is észrevette.

Hiányzik az anyukád és az otthonod, ugye drágám?

Igen nagymama – felelte a kislány és könnyel áztatott hamvas arcát Nagyi felé fordította. 

Tudod, van egy mód, amivel kiszabadíthatjuk az embereket a gonosz Mágus hálójának fogságából.

És mi lenne az? –csillant fel a kislány szeme, miután utolsó könnycseppjét is lenyelte.

Tudod, nemsokára itt a Karácsony.

Tudom, de nem szeretem. Mindig csak mindenféle kütyüket kapok, amik nem érdekelnek. Hiába szeretnék igazi könyvet, vagy egy kiskutyát...

Várj, még nem fejeztem be. – vágott közbe Nagyi. – Ilyenkor a gonosz Mágus nagyon el van foglalva azzal, hogy a neten rendelt dolgokat kiszállítsa az embereknek. Nekik csak ez számít, így temérdek új fejlesztésű robotot, masinát és sok hogyishívjákot rendelnek. Ilyenkor másra nem is tud figyelni a Mágus. Van egy legenda arról, hogy egy kislány egyik karácsonykor felébreszti az embereket ebből a zombi üzemmódból. Elviszi nekik a való világot, felébreszti bennük a gyermeki kíváncsiságot

Bárcsak ismernénk ezt a gyermeket!

Drága csillagom! Hiszen lehet, hogy pont Te vagy az! Sőt, mikor megszülettél én már sejtettem. Téged nem tudott beszippantani a virtuális valóság.

De, ha én vagyok az, mit kellene tennem?

Használd a fantáziád. A Karácsonyban mi a legfontosabb?

Várj csak! Hát a szeretet… Megvan! A birodalom legnagyobb fenyőfája pont a Fő téren áll. Szentestére csodálatos színekbe öltöztetem, megtanulok néhány csodás dalt, és el fogom énekelni őket. Segítesz Nagyi?

Persze Drágám.

Ettől kezdve a kislány lelkesen készítette a gyönyörűbbnél gyönyörűbb karácsonyfadíszeket, kézzel készített ajándékokat. Minden egyes lakónak írt egy idézetet, és megtanult jó néhány karácsonyi dalt is. Nagymamája még a régi időkből a padláson maradt zongorát is leporolta, és azon kísérte a kislányt. Nagypapa pedig harangjátékozott.

Eljött a Szenteste. A gonosz Mágus nagyon el volt még foglalva a rendelésekkel, így nem vette észre, hogy Nagyi, Nagypapa és Angyalka besurrantak a város közepére, és ünnepi díszbe öltöztették a fenyőfát, amit csodálatosan ki is világítottak. Ezután a kislány gyönyörű csilingelő hangon elkezdett énekelni, de olyan szépen, hogy még a csillagok is fényesebben ragyogtak, a madarak elkezdtek csiripelni, és a búskomor sötétség is oszlani kezdett. Ez a csodálatos hang és a szokatlan, ámde gyönyörű fények kicsalták az embereket az utcára. Ez a generáció ilyet még nem, vagy csak nagyon régen látott, hallott. Hirtelen az összes kütyüt eldobták, és ámultan nézték Angyalkát és a gyönyörű karácsonyfát, amely alatt név szerint mindenkit egy kedves kis idézet várt a szeretetről. A gonosz Mágus csábítása már nem hatott rájuk, már csak sajnálták őt, így csalódottan továbbállt keresni egy helyet, ahol ismét elkábíthatja csodás hálózatával az embereket, és kedvére uralkodhat. 

A város lakóinak ezután sok mindent meg kellett tanulniuk, de azt már tudták, hogy a szeretet mindenre képes. Angyalka pedig szorosan átölelte szüleit, és boldogan suttogta a fülükbe:

Örülök, hogy nem vesztetek el örökre a sötétségben.

Az emberek arca ragyogott a boldogságtól, másnap még a nap is szebben sütött, és az emberek szívét melegség járta át. Boldog Karácsonyt! Tegyük félre mi is kütyüjeinket, legalább ezen a szép ünnepen. (