A kékfülű malac meséje

A kékfülű malac meséje.

A kékfülű malac meséje

Egyszer volt hol nem volt, a kristály hegyeken is túl, élt egy kismalac. Ezt a malackát Kevinnek hívták, aki csupán abban különbözött társaitól, hogy kék fülekkel született. Édesanyja mindig biztatta, hogy emiatt ne csüggedjen, hiszen úgy jó, ahogy a jóisten megteremtette. Kevin bár hallgatott anyja szavára, de olykor mégis elfogta a keserűség. Ő igyekezett kedves és barátságos lenni, de minden egyes alkalommal, amikor a többiekkel játszott, valaki megjegyzéseket tett külsejére. Ez a mai nap sem történt másképp. Kevin épp a játszótéren volt Misivel, a mókussal, amikor megérkezett az idősebbek egy csoportja.

– Nézd Misi, már megint itt vannak! – szólalt meg reszkető hangon Kevin.

­­– Ne is törődj velük, csak koncentrálj a feladatra! – biztatta őt barátja.

Kevin így is tett, hiszen nagy munkában voltak. A mai napra beszélték meg, hogy megépítik a játszótér legnagyobb homokvárát. Olyan ügyesen dolgoztak együtt, hogy a vár már majdnem készen volt. Misi megépítette a vár falait, Kevin pedig a tornyokat formázta. Már csak a kapu, és az erődöt körülvevő árok hiányzott. A fiúk faágakat gyűjtöttek, és azok segítségével tapasztották össze a vár hatalmas bejáratát, hogy az betörhetetlen legyen. Amikor ezzel végeztek, elkezdték kiásni az árkot. 

– Misi, jó mélyre ássuk, hogy a vár bevehetetlen legyen! – kiáltott fel izgatottan Kevin. 

– Ne félj barátom, ez a vár pont ilyen lesz! – Kacsintott rá Misi csintalanul. 

Amikor Kevin meghallotta Misi kijelentését, hihetetlen érzés fogta el. Végre valaki a barátjának szólította, s ettől egészen a kék füléig ért a szája. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert egyszeriben az idősebbek megjelentek mellettük. Kevin próbált tudomást sem venni róluk, de sajnos ez nem sikerült. 

– Hé, Kevin, nem megmondtam, hogy ne gyere ide többet? – kérdezte mogorván Roland a róka. 

– Tudod, hogy nem szeretjük a magadfajtákat! – rikácsolta Vili a varjú. 

Kevin annyira megszeppent, hogy képtelen volt reagálni, csak állt barátja mellett lesütött szemmel. 

– Hagyjátok őt békén, nem ártott nektek! – Védte meg őt Misi. 

– Ugyan már, miért véded ezt a kékfülűt? – nevetett fel Roland. 

A többiek is nagy hahotázásba kezdtek, majd leromboltál a fiúk által épített várat. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem fogták, már csak akkor, amikor a vár romjait nézték. Rolandék nevetése még hallatszott a távolból, de már nem számított. Tönkretették álmaik várát, amelyen egész nap dolgoztak. Misi észrevette, hogy Kevin elszomorodott, és biztos volt benne, hogy nem a vár miatt. Tudta, hogy rosszul érintették őt azok a gonosz megjegyzések, ezért elhatározta, hogy jobb kedvre deríti.

– Nézd, a vár kapuja túlélte az ostromot! – jelentette ki mosolyogva, majd így folytatta:

– Ez a kapu olyan, mint a mi barátságunk. Nem számít, mi történik, mi ketten együtt mindent átvészelünk. 

Kevin felnézett, és elmosolyodott. Úgy érezte, hogy Misiben igaz barátra lelt. Szeretett volna ő is valami kedveset mondani, de még mindig a történtek hatása alatt volt. Barátja értette a helyzetet, így csupán a hazavezető út irányába intett fejével, majd elindultak.

– Akarsz hallani egy titkot? – kérdezte őt Misi menet közben.

– Ha úgy gondolod, hogy meg szeretnéd velem osztani, akkor igen. – válaszolta Kevin szerényen.

– Én pont a kék füled miatt kezdtem veled barátkozni. Tetszik, hogy nem vagy olyan, mint a többiek. Más vagy, és téged pont ez tesz különlegessé.