A kétfarkú kicsi krokodil


https://webshop.meskete.hu

Az afrikai nap forrón tűzött le a Nílus folyó menti partra és annak minden lakójára. Az állatok többsége árnyékba vonult a tikkasztó hőség elől, és várták az enyhülést hozó esti órákat, hogy a folyóhoz térve csillapíthassák szomjukat. 
Volt azonban va...

Kép forrása: stock.adobe.com

Az afrikai nap forrón tűzött le a Nílus folyó menti partra és annak minden lakójára. Az állatok többsége árnyékba vonult a tikkasztó hőség elől, és várták az enyhülést hozó esti órákat, hogy a folyóhoz térve csillapíthassák szomjukat. 

Volt azonban valaki, aki még ebben a rendkívüli forróságban sem ért rá pihenni, ugyanis fontos dolga akadt. Egy krokodil járkált fel-alá egy különös homokkupac mellett, amelyet olykor-olykor türelmetlenül megbökdösött hatalmas orrával. Ám nem közönséges homokkupac volt ez, valami nagyon különleges rejlett a mélyén: öt jókora, fehér tojás várta, hogy a bennük lakó aprócska élet a felszínre törjön. A krokodil mama – mert természetesen ő volt a tojások anyukája – óvatosan nekilátott kiásni a homokot a fészekből. A tojások pedig szép sorban elkezdtek megrepedni, s végül mindegyikből egy-egy piciny, álmos krokodilfej bújt elő.

Nagy volt az öröm, az öt kis jövevényt mindjárt egy egész krokodilcsalád állta körbe, hogy megcsodálják őket. A picik addig ficánkoltak, amíg az összes tojáshéjtól meg nem szabadultak. Négyüknek ez könnyedén sikerült is, az ötödik azonban bárhogy igyekezett, nem tudott egyedül kimászni a tojásból. Mamája szerencsére ott volt, hogy a segítségére siessen.

Ebben a pillanatban a krokodilok elnémultak, és döbbenten bámultak a kis csöppségre.

- Nahát, hiszen két farka van! – kiáltott fel egyikük. 

- Milyen furcsa! – csodálkozott a másikuk.

És valóban, az ötödik kis krokodil nem egy, hanem mindjárt két zöld farkincával jött a világra.

Voltak, akik szánakozva nézték első suta lépéseit, de olyan is akadt, aki gonosz megjegyzésekkel illette a különös testrész miatt.

Az anyukája erre rögtön a védelmére kelt, és elzavarta a rosszindulatú hüllőket.

Szegény kicsi krokodil nem értette, miért néznek rá olyan furcsán, miért gúnyolják már most, amikor szinte még ki sem kelt a tojásból. Amikor aztán észrevette, hogy testvéreinek csupán egy van abból, amiből neki kettő, rettentően elkeseredett. Mamája, aki sokkal inkább különlegesnek látta őt, mint furcsának, hiába bátorította, hiába kérlelte, hogy ne törődjön a többiekkel, a kis krokodil vigasztalhatatlan maradt. Testvérei sem voltak kedvesek vele, kinevették a két farka miatt.

Ez így ment hosszú heteken, hónapokon keresztül. A kétfarkú kicsi krokodillal senki sem akart játszani, még az iskolában is hátat fordítottak neki, ha barátkozni próbált.

Egy napon aztán úgy döntött, felfedezőútra megy, persze egymagában, mert arról szó sem lehetett, hogy beáll a többiekhez homokvárat építeni. A vízhez indult, amit, mint minden társa, ő is imádott, hiszen hűs volt, és jól el lehetett benne rejtőzni. Ezúttal viszont kicsit tovább merészkedett, oda, ahol már egészen mély volt a víz, és ahová egyébként már nem is szabadott volna mennie. Itt észrevett egy jókora uszadékfát, amely mintha éppen felé lebegett volna a vízen. Mindjárt fel is kapaszkodott rá, hogy sütkérezzen egy kicsit a napfényben.

Ekkor váratlanul egy mérges hang szólalt meg valahonnan a talpa alól:

- Hé, te! Mit képzelsz, hogy csak úgy elveszed a játékomat?

A kis krokodil először azt hitte, a fa kelt életre, és az beszél hozzá. Amikor azonban a víz fölé hajolt, egy mókás kinézetű, bajuszos hallal találta szemben magát.

- Hát te meg ki vagy? – kérdezte kíváncsian.

- Harcsa vagyok, te pedig történetesen az én fámon sütteted a hasadat! – méltatlankodott a halacska.

- Bocsánat, nem tudtam, hogy ez a te fád – felelte a kis krokodil, és nyomban visszaugrott a vízbe. 

A harcsát ez igen csak meglepte. A krokodilgyerekek, akikkel korábban találkozott, egytől-egyig mind szörnyen undokok voltak vele.

- A társaid mindig olyan gorombák a többi állattal. Te miért vagy ilyen kedves? – kérdezte.

- Ők velem is gorombán viselkednek – válaszolta szomorúan a kis krokodil.

- Miért? 

- Hát emiatt. – Azzal közelebb úszott a harcsához, hogy megmutassa mind a két farkincáját.

A harcsa, ahelyett, hogy kinevette volna, érdeklődve vette szemügyre a fura szerzetet.

- Ezekkel biztos nagyon gyorsan tudsz úszni! – állapította meg.

A kis krokodil elcsodálkozott.

- Úgy gondolod?

- Hát persze! Sosem úsztál versenyt a testvéreiddel?

- Nem, engem soha nem vesznek be a csapatba.

A harcsa megsajnálta a kis krokodilt, ám egyáltalán nem a két farka miatt. Azt sajnálta, hogy a többiek bántják őt egy ilyen apróság miatt. Elhatározta hát, hogy segít neki. Támadt is egy ötlete:

- Mit szólnál hozzá, ha kiderítenénk, mennyire vagy ügyes? Én nagyon gyorsan úszom, és úszóversenyben eddig senki nem tudott legyőzni – mondta.

A kis krokodil tétovázott, nem hitte, hogy bármiben ügyesebb lehet másoknál. Különösen nem a két farka miatt. „Egy próbát megér, úgysincs vesztenivalóm.”, gondolta végül, és elfogadta a harcsa ajánlatát.

Megbeszélték, hogy az uszadékfa végétől indulnak, a cél pedig egy tőlük távolabb lévő hínárkupac lesz.

A kis krokodil beleadott apait-anyait a versenybe, olyan gyorsan úszott, mint még soha. Két hosszúcska farka úgy járt, mint a propeller. A harcsa sem fogta vissza magát, villámgyors uszonycsapkodásokkal tört előre. Ám úgy tűnt, ez is kevés ahhoz, hogy legyőzze a kis krokodilt, aki hamarosan arra eszmélt, hogy elsőként ért a célba, alaposan lehagyva újdonsült pajtását. 

- Nem megmondtam? – kiáltotta diadalmasan a harcsa, amikor a hínárkupachoz ért. Nem zavarta, hogy veszített. A kis hüllő egészen lenyűgözte. 

- Tényleg megcsináltam? Én nyertem? – ámult el a kis krokodil.

- Bizony! – bólogatott a harcsa. – Nem is akárhogy! Ha a testvéreid ezt látták volna, egész biztosan leesett volna az álluk.

A kis krokodil hálásan pillantott a halacskára, és azt kérdezte:

- Akkor mi most barátok vagyunk?

- Persze, hogy azok! – felelte a harcsa. – Most pedig, barátom, segíts nekem hazavinni ezt a nagy darab fát!

A kis krokodil pedig segített, és boldog volt, mert ma végre ő is talált egy igazi barátot. 

 

Amikor késő délután hazaért, a mamája már mindent tűvé tett érte.

- Hol jártál? – vonta kérdőre. 

- Szereztem egy barátot, és kiderült, hogy mindenkinél gyorsabban úszom! – újságolta büszkén a kicsi krokodil.  

Aztán elmesélte, hogyan ismerkedett meg a harcsával, és hogyan nyerte meg a versenyt.

A krokodilmama az örömteli hír hallatán azon nyomban felkerekedett, hogy benevezze kicsinyét a másnap induló iskolai úszóversenyre. A kis krokodil pedig elhatározta, hogy ezúttal nem törődik sem a szurkálódásokkal, sem a szánakozó tekintetekkel. Most majd megmutatja, mire képes!

 

A versenyre a folyó egy sekélyebb szakaszán került sor. A nagy lármára egész seregnyi állat csődült oda: voltak ott zebrák, antilopok, vízilovak, sőt, még néhány kíváncsi oroszlán is tiszteletét tette.

Amikor a kétfarkú kis krokodil felsorakozott társai mellett, természetesen azonnal kinevették, s szokás szerint csúfolni kezdték:

- Nézzétek, a kétfarkú azt hiszi, versenyezhet velünk! – szólt az egyik.

- Hisz elbotlik a saját farkában!

- Ha én így néznék ki, inkább elbujdosnék jó messzire!

Ilyen és ehhez hasonló gonoszságokat mondtak. Ám a kis krokodil úgy tett, mintha meg se hallotta volna őket. Bátran kihúzta magát, és belemerült a vízbe.

Majd végre valahára kezdetét vette a verseny. Húsz krokodilkölyök úgy rugaszkodott el az iszapból, mintha puskából lőtték volna ki őket. Mind igen sebesen úsztak, szó se róla, azonban a kétfarkú kicsi krokodil mindegyiküknél gyorsabb volt! Hiszen neki nem egy, hanem két farka is volt, amivel hajtotta magát a vízben. Csak úszott és úszott, s mire kettőt pislogott, úgy lehagyta mind a tizenkilenc krokodilgyereket, mint a csuda. 

Az állatok csak tátották a szájukat, nem hittek a szemüknek. Hogy ez a furcsa, két farokkal született kis teremtmény ilyen szélsebesen ússzon! Sosem láttak még ehhez foghatót.

S hogy mit szóltak mindehhez a krokodilkölykök, akik folyton-folyvást csúfot űztek a kis krokodilból? Nos, némi bosszankodás után belátták, hogy bizony elhamarkodottan ítélkeztek. Mindannyian bocsánatot kértek tőle, és engesztelésül ott helyben kinevezték az úszócsapat kapitányának.

A kis krokodil azt hitte, álmodik. Hirtelen mindenki a barátja akarta lenni. Erről eszébe jutott a harcsa, aki mindezidáig a távolból szemlélte az eseményeket, s csak most úszott közelebb, hogy gratuláljon a győztesnek.

A kis krokodil és anyukája is köszönetet mondott a harcsának, hiszen nélküle talán sosem derült volna ki, hogy a kétfarkú kicsi krokodilt ilyen kivételes tehetséggel áldotta meg a sors. 

Később, amikor így hármasban már a sekély, langyos vízben lubickoltak, a krokodilmama kicsinyét átölelve így szólt:

- Látod, kicsikém? Azt hitted, másnak lenni rossz dolog. Pedig épp ellenkezőleg, ez tesz téged különlegessé. És én már akkor tudtam, milyen különleges vagy, amikor kibújtál a tojásból.

- Most már elhiszem, mama! – felelte a kétfarkú kicsi krokodil boldogan. 

S attól fogva nem szégyellte többé, hogy különbözik a többiektől. Mert bár két farka volt, de senki nem úszott nála gyorsabban egész Afrikában!

Helyes Natália, amatőr író

Ezt a mesét írta: Helyes Natália amatőr író

28 éves vagyok, jelenleg a férjemmel élek egy Győr melletti településen. Hobbi szinten írok meséket, novellákat, ritkábban verseket is. Ezt leginkább a magam szórakoztatására teszem, idáig sosem küldtem be pályázatokra az írásaimat.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!