A kis medve meséje

A kis medve meséje.

Kora hajnalban az erdőben már világosodott, ébredezett a természet és ezzel együtt az állatok is. Bent a fák sűrűjében az egyik bokor alatt egy kis medvebocs nyitogatta a szemeit és álmosan pislogott a korai napfényben. Egy hete hogy egyedül maradt miután anyját egy szerencsétlen baleset folytán elveszítette. Az anyamedve nem volt elég óvatos és az egyik halászat során megcsúszott a sziklán és az alatta lévő szakadékba zuhant. A kis bocs mindezt látta, miután jó pár napig ott ült a folyónál és siratta anyját. Mikor aztán rájött hogy egyedül maradt kénytelen volt élelem után nézni, mert mát nagyon éhes volt és fázott is. Útra kelt hát és miközben többször hátranézett a sziklákra - hátha mégis meglátja anyját - valami jó illatot érzett meg a levegőben. Egyre jobban szimatolt mikor is az egyik fán már meg is látta a jó illat forrását. Egy méhkas volt benne pedig a finom édes méz amit anyjával már többször is evett. Igen ám de most egyedül volt és a kis bocs azt is tudta hogy a méhek nem adják egykönnyen az élelmüket hisz tapasztalta hogy hegyes fullánkjaik vannak és bizony azokat használják is. A kis medve megkerülte a fát és elkezdett felfelé mászni, gondolta próba szerencse hátha sikerül szereznie egy kis mézet mert már nagyon éhes volt. Felmászott az odúig és óvatosan bedugta a mancsát a nyíláson, aztán persze hamar vissza is kapta hisz a méhek lecsaptak rá, ő pedig villámgyorsan a földön találta magát.

"Hát ez így nem lesz jó, most hogy jutok élelemhez? - gondolta a maci miközben felfelé lesett a fára és fájós mancsát nyalogatta. Még egy próbát nem mert tenni ezért elsomfordált a fától és elindult a rét felé gondolta hátha ott több szerencséje lesz. Egyszer csak a fűben számára ismeretlen lényt vett észre. Egy teknősbéka sétált a reggeli napfényben, de a maci hamar rájött hogy a páncélos bizony nem étel, habár azért eljátszott vele egy darabig, aztán megunta és otthagyta a teknőst. Mivel már nagyon éhes volt a folyópartra ment, remélve hogy ott talál valami élelmet. Messziről látta hogy a parton már vannak állatok méghozzá medvék, az ő fajtájából csak ezek nagyobbak jóval mint ő volt. Az egyik hím mikor megérezte a kis bocsot felágaskodott két lábra és morogva adta tudtára a macinak hogy itt bizony nem látják szívesen. De a kis medve már nagyon éhes volt és ha félt is a nagy állatoktól mégis közel merészkedett a vízparthoz és nézte a társait, figyelte hogyan szereznek élelmet. Egyszerre egy hal került elé ami még jócskán vergődött, a kis bocsnak azonban nem kellett több, ráugrott a halra és jóízűen enni kezdte. Mikor felnézett azonban ijedten rezzent össze hisz mellette a nagy hím medve állt és őt nézte. A bocs jobbnak látta ha enged és a hal maradékát nem szívesen ugyan de odaadta társának, aki visszarúgta felé a kaját, jelezve neki hogy egye csak meg, sőt a nagy medve fogott még pár halat és azt is a bocsnak vitte aki jóízűen falatozott belőlük főleg hogy rájött a hím nem bántja őt, sőt segít neki. Hálásan nézett rá és mikor a nagy medve elindult a bocs követte őt. Egyszer csak a távolban lövés dördült és a kis medve félősen igyekezett elbújni míg a nagy hím felágaskodva próbálta védeni őt, aztán mikor látta hogy a kölyök biztonságban van ő is elfutott. Így a kis bocs újra csak egyedül maradt de már tudta hogyan szerezzen élelmet magának, legalábbis halat tudott fogni.

 Késő délután épp pihenőt tartott, az egyik fa alatt próbált aludni mikor zajt hallott és felült. A távolban embereket látott, és érezte hogy ez nem jelent jót, jobbnak látta ha tisztes távolban marad tőlük hisz ösztöne azt súgta az emberek veszélyesek rá nézve. Mégis később sétálva a vadászok tábora felé vette az irányt. A jó illatok egészen elcsábították és elfeledkezett arról hogy óvatosnak kell lennie az emberek közelében. Az egyik vadász felfigyelt a zajra és puskáját felkapva a bocs felé indult.

Ekkor egy női hang szólalt meg: - Hagyd már hisz csak egy medvebocs, még picike, biztos elkóborolt az anyjától és éhes, ugye maci? Na gyere nem kell félned nem bántunk - hívta kedvesen a lány a bocsot aki kissé tartózkodva ugyan, félősen de közelebb ment hozzá. A lány ahogy elérte simogatni kezdte a bocsot akinek ez jól esett. Érezte hogy ettől az embertől nem kell tartania hisz kedves vele, ha nem így lenne nem simogatná. De ő éhes volt és a tűz felé pislogott ahol a bográcsban az illat alapján valami finom főtt. A vadászok vacsorája. A lány kitalálta a kis mackó pillantását.

 - Szeretnéd igaz? Éhes vagy gondolom, na várj mindjárt kapsz valamit - mondta a lány és a csomagjához ment. Nemsokára a kis medve langyos tejet lefetyelt egy tányérból ami nagyon finom volt. Hamar el is álmosodott ezután és lefeküdt nem messze a vadászoktól.

 - Látom a szívedhez nőtt ez az állat, de ő vad nem vihetjük magunkkal - mondta az egyik vadász aki a kis medvét nézte. 

 - Tudom, csak megsajnáltam, biztos egyedül van, ha lennének szülei nem kóborolna itt magányosan. Jó lenne hazavinni, megszelídíteném.

 - Felejtsd el, sosem sikerülne, neki itt a helye - mondta a férfi szigorúan. A lány óvatosan megsimogatta a bocsot aki a kezéhez bújt. Maggie tudta nagyon nehéz lesz elszakadnia a kis medvétől, mert máris megszerette őt.

Kora reggel a bocs felébredve körbenézett és miután látta hogy az emberek alszanak, odament a tányérhoz amiben még volt egy kis tej azt kinyalta aztán elindult vissza az erdőbe. Tudta neki ott a helye. Kiérve a tisztásra legurult a domboldalon és földet érve megrázta magát. Körülnézett és elindult a tó felé. Egyszer csak belelépett valamibe, nagy fájdalmat érzett a lábában és elesett. Abba a csapdába lépett bele amit a vadászok a rókák ellen tettek ki. A kis bocs hiába próbált szabadulni nem tudott és minél jobban rángatta a lábát annál inkább rászorult a kampó és ez bizony eléggé fájt neki. Olyannyira hogy hangosan nyüszíteni kezdett, egyrészt a fájdalomtól másrészt azt remélte így talán meghallja valaki és kiszabadítja. De körülötte csak kisebb állatok voltak. A tisztás szélén talán a hangra előbukkant azonban egy jaguár akinek úgy látszik kapóra jött hogy a kis medve csapdába esett. Éhes volt, ezért a kiszemelt áldozata felé igyekezett. A bocs látva az állatot elhallgatott, lelapult a fűbe és remélte hogy a jaguár nem nézi eledelnek. Mikor odaért hozzá a vadállat, ő felágaskodott és ahogy beszorult lába engedte viaskodni kezdett a jaguárral, akinek eltökélt szándéka volt hogy zsákmánya legyen a medvebocs. Egy ideig küzdöttek egymással aztán nem messze dörrenést hallottak, nem is egyet. Vadászok jöttek a tisztás felé, így a jaguár jobbnak látta ha eltűnik. Egyet kettőt még odakapott a bocsnak aztán elfutott. A kis medve kimerülten sérülten hevert le a földre, neki már mindegy volt az is ha a vadászok megtalálják, csak legyen vége a szenvedésének. Remegve feküdt a földön mikor ismerős hangot hallott a közelben. Felpillantott és meglátta a lányt aki előző este megetette. Tudta már hogy megmenekült.

 - Ne lőjetek, megsérült a bocs, belelépett a róka csapdába. Na, te szegény gyere segítünk rajtad ne félj.

A kedves szavak megnyugtatták a bocsot. A lány kiszabadította a lábát, aztán felvette a medvét és lóra ülve elvitte a házába. Ellátta a sebét és bekötözte a lábát. A kis medve napokig csak aludt nem is nagyon tudta mi van körülötte, pedig a lány, aki a vadász felesége volt, szorgalmasan ápolta és vigyázott rá. Öt nap után a kis bocs jobban lett, és arra ébredt fel hogy éhes. A közelben nem volt ember így felkelt és körülnézett, a szobában, de semmi ehetőt nem talált. Már nem fájt a lába és azt kereste hol lehet kimenni a szobából de az ajtó kilincs túl magasan volt. Nemsokára megjelent a lány.

 - Szia te már ilyen jól vagy? Úgy látom szépen rendbe jött a lábad, leveszem a kötést róla jó? Aztán hozok enni biztos éhes vagy. Igen eltaláltam - nevetett Maggie mert mikor felvette a kis mackó bekapta az ujját. Kötözés után a lány egy tányér ételt tett le az állat elé aki meg is ette mindet. Majd megnyalta a száját és felnézett a lányra aki kedvesen simogatta meg.

 - Nincs több most, de később kaphatsz még. Pihenned kell, Azt szeretném hogy teljesen meggyógyulj mire visszamész az erdőbe.

A kis bocs nem értette a szavakat de azt látta hogy a lány kissé elszomorodott, és hozzá bújt. Így telt el még egy hét, de a kis medve amint jobban lett hiányozni kezdett neki az erdő és az ottani állatok. Egyik éjjel arra riadt fel hogy medveüvöltést hall a távolból. Felkelt az ablakhoz ment, felágaskodott de a sötéten kívül nem látott semmit. Csak hallott illetve érzett, érezte hogy az erdő visszavárja őt hisz az az otthona. Ő nem az emberekhez tartozik. Tudta ezt jól Maggie is aki húzta az elválást mert nagyon megszerette a kis medvét. De tudta el kell őt engednie, hisz az állatnak az erdő az otthona. Így aztán fájó szívvel ugyan de egy nap felrakta a kis állatot a szekérre és kivitte az erdő szélére. Ahol letette a földre és halkan így szólt:

 - Meggyógyultál így már visszamehetsz az erdőbe ez a te helyed. Na menj, és vigyázz magadra.

A kis bocs értette hogy mit akar a lány mégis nehezen szánta rá magát arra hogy bemenjen az erdőbe. Elindult de aztán megállt, visszament a lányhoz, a lábához dörgölődzött így köszönve neki a segítségét. Aztán elsietett a fák közé, de mielőtt teljesen eltűnt volna még felágaskodott két lábra és a mancsával intett megmentője felé. Maggie visszaintett majd felült a szekérre és könnyes szemmel indult haza. Meg volt győződve róla hogy a medvét sosem látja többet.

 Egy évvel később a lány épp reggeli kávéját itta a háza teraszán ami közel volt az erdőhöz mikor egyszer csak mozgást látott a fák felől. Pár perc múlva egy nagy állatot vett észre. Maggie felkapta a puskáját de mikor meglátta a medvét rögtön le is eresztette. Még így is felismerte a rég nem látott állatot aki egy kicsit sántított, körülötte pedig két kis bocs szaladgált vidáman. Maggie letette a poharat és a medve elé sietett, mikor hozzá ért megsimogatta a nagy nőstény pedig hagyta hisz ő is emlékezett a lányra aki egyszer rég segített rajta és kedves volt hozzá.

 - Szia, de megnőttél, és már bocsaid is vannak, helyesek. Elhoztad nekem őket megmutatni? Köszönöm, igazi meglepetés. De most siess, menj innét ez nem neked való hely. Nem akarom hogy bajba kerülj.

   A medve lehajtotta a fejét megnyalta a lány kezét Maggie pedig búcsúzóul beletúrt a dús bundába. Aztán a nőstény medve jelzett a bocsoknak és elindultak vissza az erdő felé ahonnét jöttek. A lány még intett feléjük és alig akarta elhinni hogy ez megtörtént vele. Ilyet csak filmekben látott eddig, hogy egy medve közel engedjen magához egy embert. De a szeretet sok mindenre képes. Még arra is hogy megszelídítsen egy mackót akinek egyszer szüksége volt az ember segítségére és közelségére.