A kis meggymag története

A kis meggymag története.

Fodor Zoltán

A kis meggymag története

Andris nagyon szerette a házukhoz tartozó kertet. Tetszett neki a sok gyümölcsfa, és az is, hogy tavasz végén, nyár elején már a fáról ehette a meggyet. A fa mindig tele volt gyümölccsel, s Andris már a virágzás kezdetekor nézte, hogy mennyi termés várható abban az évben. Mikor a virágok már elhullajtották szirmaikat, hogy átadják a helyüket a vörösre érő meggyszemeknek, Andris ekkor látta meg a kis meggymagot.

– Jé, milyen pici! Ebből biztos nem lesz semmi! A többi szép nagy, erős, egészséges, de ez olyan kis satnyácska, hogy csak a helyet foglalja a fán. Nem baj, majd jön egy vak rigó, lecsípi, és rájön, hogy nem jó, eldobja.

Aznap este a többi magnak más sem kellett. Egymás után kezdték mondogatni:

– Hallottátok? Milyen dicséretet kaptunk! Szépek, egészségesek vagyunk! Hatalmas gyümölcsökkel leszünk körbeburkolva.

– Kaptunk? Ne vegyünk be mindenkit a csapatba! Ott van lent az a kis meggymag. Azt mondták rá, hogy satnyácska!

– Aki majd egy vak rigónak sem kell? Olyan kis pöttöm?

A kis meggymag dacosan válaszolt.

– Kis pöttöm? Meglátjátok: mégis magonc leszek, és szép nagy fa lesz belőlem.

A többi mag majd széthasadt a nevetéstől.

– Hallottátok? Még hogy belőle magonc? S hogy nagy fa lesz belőled, te rigótöltelék!

– Túl foglak nőni mindnyájatokat! Én leszek a kert legszebb fája!

– No hiszen! Ahhoz nem ilyen kis pöttömnek kellene lenned! Hogy is mondta a gazdánk? Satnyácska!

– Csak várjátok ki a végét!

Május végén, június elején már gyönyörű, érett meggyszemek voltak a fán. Andris szinte aludni sem tudott az örömtől, mikor az apja egy este azt mondta:

– Nem várunk tovább! Hétvégén meggyszüret!

Szombaton az egész család boldogan ment le a kertbe, s kezdték a fát megszabadítani a gyümölcsöktől.

– Andris! Óvatosan szedd a meggyet! Olyan szép, hogy ezt mind eladjuk! – mondta Apa. Andris ismét észrevette a kis meggymagot. Bizony, nem sok gyümölcsöt növesztett maga köré.

– Nézd apu! Milyen kis satnya lett.

– Dobd el – szólt az apja. – Több a mag benne, mint a meggy.

Andris nagy lendülettel dobta el a kis meggyszemet benne a maggal, az pedig repült, repült, oda hol a tavaszi szántáskor az eke sem jár. A kis mag szomorúan feküdt a földön, mígnem egy nagy eső teljesen a talajba temette. A következő évben egy nap Andris boldogan futott az apjához:

– Apu, apu! Képzeld! A kis meggymagból fa lett! Tudod, abból amit tavaly eldobtam. Gyere, nézd meg!

Együtt mentek le a kertbe, ahol Apa mosolyogva simogatta meg Andris fejét.

– Ez még legfeljebb magonc. Nőnie, erősödnie kell egy kicsit, akkor keresünk neki helyet a kertben. Pár év múlva pedig gyümölcs terem az egész kert legszebb fáján.

A kis magonc nagyon boldog volt, s nemsokára a legtöbb gyümölcsöt termő fa lett belőle a kertben.