A láthatatlan tinta

A láthatatlan tinta.

Ezt a mesét az imént találtam ki, és ha bárki magára vagy másra ismerne, tegye szóvá nyugodtan, mert éppen most szándékozok örökre feljegyezni a kéménybe is korommal.

No, hát… hol volt, hol nem, volt az országban egy kicsi falu. Történt pedig, hogy egy félszeg bíró került oda, ahol nagyon sok zsivány, minden hájjal megkent ember lakott.

Bizony ennek a sok huncut embernek sorra-rendre meggyűlt a baja a törvénnyel, mivel az egyik túlságosan kevély volt, a másik fösvény, a harmadik irigy, némelyik torkos, haragtartó, rest és csapodár. Hát kedves barátom ezért sem ismerhetsz még a szomszédodra sem, mert a mi falunkban ilyen emberek nem laknak!

Na, szóval… az új bírót nem a szókimondásáért, és a bátorságáért szerették. Bizony nem merte vállalni a döntéseiért a felelősséget, így hát a falu népe jól el is kanászkodott.

Történt pedig, hogy a kocsmából egy ember fizetés nélkül távozott. Hogy mindenkit megnyugtassak, a mi falunkba ilyen sincs!

Megmérgesedett erre a kocsmáros és menten el is szaladt a falu bírájához:

- Tisztelt Bíró úr! Büntesse meg a disznópásztort, mert megitta a sert és nem fizette meg az árát!

Az meg éppen egy üres tintás üveget forgatott a kezében és meg sem hallotta a kocsmáros panaszát.

- Hallja-e bíró uram! Ez már mégsem járja, hogy csak úgy bírság nélkül megússza ez az alávaló gazember!

A bíró csendesen azt mondta:

- A minap nálam járt egy kereskedő. Egy láthatatlan varázstintát adott nekem. Azt mondta, hogy amit ezzel írok, azt csak az igaz és bölcs emberek tudják elolvasni.

- Értem én bíró uram, de én egy köztiszteletben álló ember vagyok! Mondja meg tüstént mi lesz ennek a haramiának a büntetése!

- Maga most menjen szépen haza, én pedig reggelre kiírom a városháza falára mennyit fog fizetni a kondás a serért.

Így is történt. A kocsmáros csalódottan haza ballagott, de másnap már kora hajnalban a városháza előtt állt és nézte a csupasz falat. Persze, hogy nem volt odaírva semmi. Hogy is lett volna, hiszen az a tintásüveg üres volt. A kocsmárosnak majd kiguvadt a szeme, nézett meredten maga elé, amikor arra jött egy másik ember.

- Hát maga meg miért bámulja olyan erősen azt a falat?

- Az írást olvasom!

- Miféle írást?

- Ide írta a bíró láthatatlan tintával, hogy mennyi pénzre büntette a kanászt, aki nem fizette ki tegnap a sert.

- Akár hogy nézem, én semmit se látok! – mondta az ember.

- Hát persze, mert ezt csak az éles eszű, bölcs emberek láthatják!

- Igen, valóban, most már én is látom! Hiszen ott van kissé magasabban… hogy is nem vettem hamarabb észre! 20 forint a büntetése, amelyet a falu kincstárába köteles megfizetni!

Arra jött egy másik ember és az is megkérdezte:

- Ejnye, no! Mit szemlélnek maguk olyan nagyon?

- A bíró ide írta mágikus tintával a kanász büntetését, amiért nem fizette ki a serét a kocsmában. Ezt csak a bölcs és az igaz emberek láthatják.

- Valóban! És azt is melléírta, hogy minden évben november 11-én egy akó bort kell a főtérre kiállítania a kocsmárosnak, hogy a falu becsületes polgárai koccinthassanak az igazságra!

- Milyen bölcs ez a mi bírónk! Éljen a bíró!

No, nem is tanakodtak sokáig, azonnal elküldték a községi szolgát az üzenettel, hogy a bírságot haladéktalanul megfizetni köteles az a bitang kanász.

Hát így történt, hogy Márton napkor a falu összes lakója kinn mulatott a főtéren a köztiszteletben álló kocsmárossal, és koccintottak együtt az igazságra.

Mert jó ott lakni, ahol becsülete van az igazságnak!