A magányos kismadár

A magányos kismadár.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos kismadár. Ez a magányos kismadár egy nap úgy döntött, hogy barátkozni szeretne más állatokkal. Először elment az oroszlánhoz, mivel csodálta erejét, bátorságát, termetét. A kismadár kedvesen köszönt az oroszlánnak, az oroszlán azonban felhúzott orral köszönt neki vissza. Hencegni szeretett volna a kismadárnak, hogy ő milyen erős és bátor, ezért megfeszítette magát és hangosan bömbölt. Az oroszlán abban bízott, hogy a kismadár megdicséri félelmetes erejét, azonban a kismadár inkább tovaszállt, hogy olyan barátokat szerezzen, akik szeretettel fogadják őt.

Odarepült a kismadár a papagájhoz, mivel abban bízott, hogy madár lévén bizonyára jó barátok lesznek. A délceg papagáj azonban csak illegett-billegett a kismadár előtt, mutogatta gyönyörűszép tollazatát a kismadárnak, mivel ő is arra vágyott, csakúgy, mint az oroszlán, hogy a kismadár majd megdicséri szépségéért. Ezek után csupán ennyit mondott a kismadárnak, hogy "Gyönyörű vagyok".

Így a madárka elrepült inkább az elefánthoz, mivel abban reménykedett, hogy vele majd igazán barátok lehetnek. Az elefánt barátságosan üdvözölte a kismadarat, azonban annyira elfoglalta őt a kiselefántjának fürdetése, hogy ez teljesen megakadályozta abban, hogy beszélgetni tudjanak egymással.

Így egy idő múlva a kismadár elrepült az elefántoktól. A nap elé szállt, hogy tanácsot kérjen tőle.

 - Nap, kérlek, mondd meg nekem, hová menjek, hogy igazi barátaim legyenek?

A nap az ég felé mutatott, ahol kismadarak hada szállt ide-oda az égbolton. A kismadár csatlakozott, s röpültek fel-alá az égen, majd amikor elfáradtak, rászálltak egy csónakra, ahol gyerekek eveztek, így utaztak a kistálytiszta vízen. Később a gyerekek elfáradtak, s kikötöttek a parton, a madarak pedig tovább repültek. Előbújt a hold, a kismadarak egy hatalmas, vén fán összekucorogtak, majd szépen elaludtak.

Másnap azonban hatalmas vihar kerekedett, csapdosott az eső, hevesen fújt a szél, felkapta a faleveleket, a faágakat pedig hevesen görgette.

A madarak szétrebbentek, s ki-ki keresett magának egy odút, ahol megbújhat és megvárhatja, amíg a vihar elcsendesedik.

Később, amikor újra kisütött a nap, a kismadár nem látta sehol sem a barátait. Ide szállt, oda szállt, de a többi kismadár eltűnt. Azonban a kismadár nem szomorkodott sokáig, elhatározta, hogy megkeresi őket. Először megkérdezte a kígyót.

- Kígyó, láttad-e a többi kismadarat?

- Ó, igen, tudom kikre gondolsz, ők szétrebbentek a világ minden tájára. Bárhol is vagy, mindenhol találsz egy olyan kismadarat, amelyet keresel. - sziszegte.
A kismadár folytatta útját, és megdöbbenve látta, hogy előtte repül egy kismadár, aki fényesen ragyog. Megnézte szárnyait, s látta, hogy neki is szikrázóan ragyogóak a tollai. Folytatta útját, és a messze tájon mindenhol látott egy ilyen szikrázó csillagot, apró, fénylő pontokat, akik a kismadarak voltak.

Ahogy így száll, egyszer csak meglátja az oroszlánt. Épp büszkén üvölt, hogy őt ünnepeljék az állatok. Ahogy nézi a kismadár, látja, hogy benne is van ilyen fényesség. A büszkeség kicsit elhomályosítja ragyogását, de határozottan ott van benne is.
Tovább száll, s megpillantja a papagájt. Színes tolla, délcessége neki is eltakarja ezt a fényességet, de benne is ott tündököl.

És ahogy tovaszáll látja, hogy az elefánt teljes fényességében ragyog, ahogy az ő kiselefántját odaadóan gondozza, mivel ez a ragyogás a szeretet ragyogása, ami mindenkiben ott él és ragyog, csak valakinél nehezebben lehet látni.

Ismét felbukkant a hold, a csónak újra ott lebegett békésen a víz partján, és a kismadár hatalmas békével a szívében tért nyugovóra. Most már tudta, hogy nincs egyedül. Isten simogatta szárnyacskáját s ringatta karjaiban, míg a kismadár el nem szendergett.

"Szép csillagos az ég, elcsendesül a rét,
ezüstös fényét hinti rád a holdsugár.
Már fújdogál a szél, egy tücsök hangja kél,
lágy puha fészkén elszunynyad a kismadár.
Bérceken túl, a völgyben lenn a fényes napkorong is elpihen,
Hát aludj, gyermekem, álmodj csak csendesen,
a tó tükrén, az erdő mélyén csend honol."