A manó

A manó.

   Nagyerdő mélyén, egy szép tisztás melletti fa odvában élt a kis manó. Mogorva, goromba, rosszkedvű volt általában. Az állatok nem szerették, féltek tőle, mert mindig bántotta őket, ha a közelében voltak. Megdobálta őket kaviccsal, tobozzal, makkal és dióval – amit csak talált az erdőben sétálva. Ezért messze-messze elkerülték, még csak véletlenül sem akartak az útjába állni. Ha meghallották, hogy közeledik, már futott is mind, amerre látott, vagy elbújt előle, meg ne lássa őt a manó. 
    Kis manó ezért egyedül volt mindig, és még gorombább, gonoszabb lett, mint előtte. Egyre magányosabb és szomorúbb lett. Történt egyszer, hogy amint így búslakodva bandukolt egyedül az erdőben, annyira el volt foglalva a maga sajnálatával, hogy nem vett észre egy gödröt a levelek és a fű között, és belepottyant. A kis manó, ahogy beleesett a gödörbe, megütötte magát, a lábát leginkább. Igyekezett felállni és kimászni. Ám a gödör mély és meredek volt, nem sikerült neki, bárhogyan is szerette volna. Fájt a lába, és ereje elfogyott, annyit próbálkozott. Visszarogyott és gondolkodott: talán ha segítségért kiabálna, és valaki meghallaná, biztosan idejönne hozzá… Rikoltozott, fütyült és kiabált, de mind hiába – nem jött segítség. Az állatok tudták jól, hogy mi történt vele, de eszük ágában sem volt segíteni egy ilyen gonosz kis lényen, aki folyton csak bántja őket. A kis manó elfáradt, és elaludt a gödör mélyén. Hajnalban arra ébredt, hogy nagyon fázik és éhes. Folytatta a kiabálást, sikoltozást, de senki nem törődött vele. Megérdemli! - gondolták az állatok és távolabb mentek, ahol már nem hallották a manó kiabálását. Egy kismadár azonban megsajnálta és odarepült a gödör széléhez, belekukucskált. A manó először megijedt, azután kérlelni kezdte: - segíts nekem innen kiszabadulni, nem tudok felmászni! A madárka nézte, és megkérdezte: - ha segítek, megígéred, hogy soha többet nem fogsz megdobálni? A kis manó elszégyellte magát és lehajtott fejjel, bólogatva válaszolt: - megígérem, soha többet nem bántalak. Kérlek szépen, segíts kijutnom innen! Közben a madárkához odamerészkedett a süni, a mókusok és a nyuszik is. Ne segíts neki! – mondták a madárkának – ha nem tartja be az ígéretét, félhetünk tőle tovább! A manócska érezte, hogy az állatok nem bíznak benne, hát őket is kérlelni kezdte: Bocsánatot kérek mindenkitől, kérlek, ne haragudjatok rám! Segítsetek ki innen és bebizonyítom, hogy betartom az ígéretem! Adjunk neki egy esélyt, ha nem tartja be a szavát, soha többé nem foglalkozunk vele – mondta a madárka. Az állatok beleegyeztek, hogy most az egyszer segítenek a manón. Lerepült a madárka a manóhoz és a hátán felrepült vele a verem mélyéről. A manócska rendkívül hálás volt az állatoknak, és meghatottságától elpityeregte magát. Köszönetet mondott és hazasántikált. 
    Többet sosem bántott senkit, se állatot, se növényt. Az erdei állatok végül nagyon megszerették, mert még játszott is kicsinyeikkel. Ha gondban voltak, a kis manóhoz nyugodtan fordulhattak, mert mindig minden esetben segített nekik. Többet nem is volt magányos a manócska, és mindig boldog volt, hogy ilyen sok barátja van az erdőben.