A meglepetés

Verőfényes nap virradt a nagy kerek erdő lakóira. Egy-két bodros bárányfelhő úszott csak az égbolton. A madarak csivitelését és az erdő békéjét semmi sem zavarta ezen a kora nyári napon. A fák bontották dúsan virágaikat, ontották édes illatukat, a méhecskék is megkezdték már a reggeli sürgölődést.

A süni és a nyuszi elindultak reggeli sétájukra, amit mindig együtt tettek meg éjszakai alvóhelyüktől a folyóig, mikor is éles szóváltásba keveredtek.

- Márpedig a legszebb szín a piros! - dobbantott pici lábával a süni. Még a szemöldökét is összeráncolta hegyes kis tüskéi alatt. - A kedvenc gyümölcsöm az alma, és az bizony gyönyörű piros!

- Hogy lenne a legszebb szín a piros? - mérgelődött a nyúl. Még a fogát is picit kidugta mérgében. Fülei jobbra-balra libegtek, ahogy a fejét rázta hevesen. - A legszebb szín a narancssárga! A répa, amit olyan szívesen rágcsálok, az is narancssárga.

Egy csörgedező patakhoz értek, ahonnan egy öregecske teknősbéka dugta ki a buksiját a hínár zöldjéből, egy ideje már mellettük úszott hallgatva a vitát kettejük között.

- Nos, itt egyikőtöknek sincs igaza! - torpant meg a teknősbéka és kinyújtotta felfelé a nyakát, páncélja is mintha kicsit sötétebb színűre váltott volna.

- A legszebb szín a kék! Mikor szép napos az idő, a tó, amiben úgy szeretek úszkálni, kék színű, akárcsak az ég.

-Nézzetek csak fel! - mindnyájan felnéztek. Ugyan még kék volt az ég, de kezdtek rajta kisebb szürke felhők gyülekezni, mintha jelezni akarnák, hogy ezt a vitát már ők is unják egy kicsit.

Mellettük egy békés nagy barnamedve ízlelgette az épp akkor zsákmányolt lépes mézet.

Eddig hallgatott, de most nyugodt hangon megszólalt:

- Én pedig azt mondom, a legszebb szín a sárga, mivel a méz is sárga. Efelől nincs is semmi kétségem. És sárga nap is, ami olyan fényesen süt most le ránk. Mire felnézett, már épp egy kis felhő takarta el a napot.

A beszélgetés zajaira egy kis mérges denevér a fejük felett álmosan tárta szét a szárnyait. Párat csapott vele és csak odabökte:

-A legszebb szín a fekete, nézzetek csak rám! És az éjszaka is fekete, amikor vadászatra indulok. Most már hagyjatok aludni – morgott. Kettőt pislogott, majd újra mély álomba merült.

A földön eddig láthatatlan módon az avar alatt követte őket egy gyönyörű zöld kígyó. Eléjük mászott és egy fáról sziszegte feléjük:

- Hallom ám, a ssssszínek sssssszépségéről bessssszéltek…. Ugye, hogy nekem van a legssssszebb ssssszínem ezen a kerek földön? E nélkül nem tudnék beolvadni a csodasssszép zöld levelek és ágak rejtekébe. Minden szem rá szegeződött, de már nem tudtak rá figyelni. Elkezdett cseperegni az eső, de a nap kibújt a felhő résein. És akkor meglátták, és mindannyian csodálattal fordultak az ég felé.

- Ó! – esett ámulatba a sün.

- Azta! – mondta a medve elvarázsolva.

- Tyű! – csodálkozott rá a látványra a nyúl.

- Gyönyörű! – sóhajtott fel a teknősbéka.

A borús égen megjelent egy fantasztikusan szép, színpompás szivárvány. Átölelték egymást, és arra gondoltak, hogy nagyon szépek külön-külön is a színek, még ha mindenkinek más és más is a kedvence, de így együtt a legszebbek. Soha többet nem vitatkoztak a színekről, és mikor elállt az eső, szívükben melegséggel folytatták reggeli sétájukat.