A mesefalu


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    feb
  • 07

 
            Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, egy falu. A falu nem akármilyen falu volt ám! Ismerték itt az összes mesét, ami csak a világon létezett. Folyton meséket mondtak egymásnak otthon, a mez...

Kép forrása: pixabay.com

 

            Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, egy falu. A falu nem akármilyen falu volt ám! Ismerték itt az összes mesét, ami csak a világon létezett. Folyton meséket mondtak egymásnak otthon, a mezőn, a piacon, sőt a templomban is úgy kezdődött a mise, hogy elmondtak egy mesét. A meséktől mindig jó kedvük volt. A mese a nehéz időszakokon is át segítette őket. A falu lakói nagy bálokat és vigasságokat rendeztek. Vasárnaponként templomba jártak és piacot tartottak.

            A falu fő bevétele a gabona termesztésből és borból származott. Minden reggel a férfiak elmentek dolgozni a földekre, míg az asszonyok a házkörüli tevékenységeket végezték. A gyerekek reggel elmentek hazulról, csak ebédre és vacsorára mentek haza. Mindenféle játékokat játszottak, emellett néha elcsámborogtak a faluból a környéket felfedezni.

            Sok faluban gyűlölik az ottani szolgabírót, mert szerintük nagyon szigorú, zárkózott, nem is beszél a falusiakkal, csak akkor, ha valamilyen büntetést kell kiróni rájuk. Ebben a faluban ez teljesen máshogy volt. A falu szolgabírója igazságos és kedvesen bánt  a helyiekkel. Minden vasárnap lejárt a piacra, és beszélgetett az árusító asszonyokkal. Meghallgatta bújukat, bajukat. Néha kiment a földekre is megnézni az ott folyó munkát, de nem ám valami hintóval, hanem gyalog, mint a falusiak.

            A szolgabírónak született egy lánya, akit Emesének hívtak. Emesének  mindig vittek az asszonyok süteményt, kalácsot. Így éltek nagy boldogságban. Egyszer aztán a szolgabíró kihirdette, hogy mindenki menjen be a hivatalba és egy könyvbe írja be az összes mesét, amit ismer. Így szerette volna megőrizni a meséket, hogy ne tűnjön el belőlük egy sem. Mikor a könyvben benne volt az összes mese, akkor behelyezték egy vitrinbe, a hivatalban.

            Sajnos a falunak voltak irigyei is, akik rossz szemmel nézték a falu boldogságát. Történt egyszer, hogy a szomszédos falu szolgabírója kihirdette, hogy aki ellopja a szomszédfalu összes meséjét, száz aranyat kap. Volt a falunak egy nagyon ravasz fiúja, úgy hívták, hogy Jankó. Jankó, ahogy meghallotta a hírt, egyből a szolgabíróhoz sietett. A hivatalban be is vezették a bíró elé, aki éppen ebédelt.

- Méltóságos uram, én nagyon szívesen ellopnám a meséket, csak hát az a száz arany még is csak kevés. Nagyon jól őrzik azokat a meséket.

- Mit gondolsz magadról te paraszt! – a kezében lévő kacsacombbal hadonászva ezt ordította.

- Azt hiszed, alkudozhatsz itt velem? Sok százan kezüket törnék száz aranyért. Takarodj innen, mielőtt még száz bot ütésre ítéllek!

- Ahogy gondolja, méltóságos uram.

Elindult kifelé az ajtón, de még az ajtóból hátrafordult:

- Eljön majd az az idő, amikor könyörögni fog nekem. -  Ezzel becsapta maga után az ajtót.

            A szolgabírót majd megütötte a guta, olyan mérges lett, még a félig megevett kacsacombot is utána vágta a fiúnak. Annyian jelentkeztek a feladatra, hogy egymásnak adták a kilincset a hivatalban. Teltek a napok, a hetek, de senkinek sem sikerült ellopnia a meséket. Mikor eltelt az első hónap, a szolgabírónak muszáj volt belátnia, hogy azt a Jankó gyereket kell megbízni. Be is hívatta a hivatalba, de az nem jött el. A harmadik hívás után megelégelte a bíró a hívogatást, és inkább személyesen ment el Jankóhoz. A ház, amiben Jankó és a szülei éltek, egy rendes parasztház volt. A bírónak nem akaródzott be menni a házba, de végül ráeszmélt, hogy csak így szerezheti meg a meséket. Bement hát.

- Jankó, így hogy senkinek sem sikerült elhoznia a meséket, megemelem a jutalmat kétszáz aranyra. Így már elvállalod a munkát?

- A kétszáz arany több mint a száz, viszont még ez is csekély jutalom.

Itt elkezdett vörösödni a szolgabíró feje.

- Én ötszáz aranynál lejjebb nem vállalom el a feladatot.

Ekkor a szolgabíró legszívesebben már ordított volna a fiúval, viszont a meséket annyira akarta, hogy nagy nehezen belement.

- Jól van, Jankó megkapod az ötszáz aranyat, ha holnapra elhozod a meséket. Ha nem, akkor a fejedet veszem.

Jankó megijedt erre egy kicsit, de azért elvállalta.

            A szolgabíró távozása után Jankó nagy gondolkodásba esett, hogy miképpen fogja ellopni a meséket. Egész estig gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi. Ezért azt ötlötte ki magában, hogy elbujdosik. Mikor édesapja is hazaért, megosztotta velük a tervét.

- Édes szüleim, nincs más választásom, muszáj elbújdosnom, mert biz én azokat a meséket nem tudom ellopni, viszont ha holnapra nem adom a szolgabíró kezébe, lefejeztet. Ne búslakodjon édesanyám. Nem megyek világgá, csak addig leszek távol, amíg a szolgabíró meghal.

- Jól van fiam, ha menned kell, akkor menjél. Mi mindig szeretni fogunk, ezt ne felejtsd el!

- Édesanyám, megkérhetném még így utoljára kendet valamire?

- Persze, fiam, mondjad, mit szeretnél.

- Sütne nekem egy tarisznya pogácsát?

- Örömmel, édes, egyetlen fiacskám!

Mikor kész lett a pogácsa, a fiú elbúcsúzott a szüleitől, és elindult.

            Ment, mendegélt, maga se tudta merre, csak azt tudta, minél messzebb, hogy a szolgabíró ne találjon rá. Mikorra besötétedett keresnie kellett valami szállást éjszakára. Talált is egy kunyhót, ahol pislákolt még némi fény az ablakban. Úgy gondolta, bekopogtat, aztán majd lesz valahogy. Be is kopogtatott. Egy vén öregasszony nyitott ajtót.

- Jó estét, öreganyám! Nem lenne itt hely számomra éjszakára? Nagy az én bajom, nem tudok hol aludni. - mondta Jankó.

- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, fiam, különben elküldtelek volna. Oszt aludhattál vó’na a csillagos ég alatt. Itt maradhatsz ma estére. Épp most lett kész a kása. Kaphatsz abból is egy tállal. - mondta az öregasszony.

- Köszönöm, öreganyám, a kedvességét. Nekem is van egy kevés pogácsám még az útról. Fogadja el hálám jeléül!

- Van nekem elég elemózsiám, fiam. Osszuk meg. Jó lesz az a kásához.

            Megvacsoráztak, majd lefeküdtek. Mikor Jankó elaludt, álmot látott. Egy boszorkány jelent meg előtte, aki megátkozta a falut, ahonnan a meséket kellett volna ellopnia. Az átok hatására mindenki, aki a falu lakója volt, elfelejtette az összes mesét, amit ismert. A mesekönyvet pedig ellopta a boszorka. A faluból most már csak egy valaki emlékezik a mesékre, a szolgabíró lánya, aki éppen nem volt ott, mikor a boszorka megátkozta a falut. Hogyan maradtak akkor ilyen boldogok? Úgy, hogy Emese minden reggel elmesél egy történetet, és így a falu lakóinak eszébe jutnak az elfelejtett mesék. De mikor leszáll az este, mindet elfelejtik megint. Így megy ez már sok éve. De az átok lassanként egyre jobban hat a Emesére is, így már ő is kezdi elfelejteni a meséket, és ha mindet elfelejti, sosem térhet vissza a faluba a boldogság. Jankó hirtelen felriadt álmából, és azt látta, hogy az öregasszony ül, és néz kifelé az ablakon. Hirtelen különös gondolata támadt.

- Öreganyám, maga mutatta meg nekem ezt az álmot, amit most láttam?

- Igen, fiacskám, mert ahogy bekopogtattál, egyből tudtam, hogy neked kell megtörnöd ezt az átkot. Tudom, hogy szeretettel van tele a te szíved, és azt is tudom, hogy miért bujdostál el.

- Nekem szeretettel van telve a szívem? Amikor mindenki csalónak és tolvajnak tart?

- Igen, fiacskám, szeretettel. Most jól figyelj rám! Ahhoz, hogy megtörd az átkot, meg kell szerezned egy csoda papiruszt, ami az ördögnél van a pokolban. Ha azt megszerezted, el kell menned a szolgabíró lányához. De vigyázz! A faluból senki sem láthat meg. Közösen kell megírnotok egy mesét. Ezt a mesét fel kell olvasnotok az egész falunak holdtöltekor éjfél tájban, hogy megtörjön az átok.

- Értem. De hogy fogom megszerezni a papiruszt?

- Van egy tizenkét lábú lovam. Az levisz téged a pokol kapujába, de tovább nem, mert szent állat, ezért nem léphet kárhozott helyre. De te is vigyázz, mert ha egy óránál többet töltesz a pokolban, te is ott maradsz örökre. Adok még neked egy furulyát is, de ez nem akármilyen furulya ám! Ezt, ha megfújod, mindenki elkezd táncolni. Ez a szeretetből táplálkozik, úgyhogy csak azok tudják megszólaltatni, akiknek szeretet van a szívében. A többit neked kell kitalálni.

            Az öregasszony odaadta a lovat meg a furulyát. A fiú felült a lóra, az meg levitte a pokol kapujába. A kapu csodaszép volt. Fekete ébenfából faragták. Olyan aprólékos volt a faragás, hogy belesajdult a szem a nézésébe. Jankó előtt magától kinyílt az ajtó, és olyan hőség áradt ki rajta, mint valami kemencéből. Jankó belépett ugyan a kapun, de dacolnia kellett a hőséggel. Ahogy belépett, azonnal az ördög lépett elé.

- Te fiú, tudom ám, hogy a papiruszomra fáj a fogad. Ne gondold, hogy csak úgy odaadom neked, te tolvaj!

-Nem is ingyen kérem. Kihívlak egy próbára, ha én nyerek, ideadod a papiruszt, ha te, örök életemben szolgálni foglak téged.

- Mi a próba?

- Én elkezdek neked furulyázni, és ha kibírod, hogy ne kezdj el táncolni, akkor nyertél. Ha nem bírod ki, akkor én nyertem.

- Rendben.

            A fiú elkezdett furulyázni, és hiába erőlködött az ördög, a lába elkezdett táncolni.

- Na, fiam, hagy próbáljam meg én is a furulyázást, de ha elkezdesz táncolni, akkor én nyerek.

-Jól van. - mondta Jankó.

Az ördög a szájához emelte a furulyát, és kezdte volna fújni nagy szaporán, de egy hang sem jött ki a furulyából.

- Úgy látszik, nem tudsz furulyázni.

- Te csaltál! Rossz furulyát adtál ide nekem.

- Nem csaltam, ez egy csodahangszer, csak azoknak szólal meg, akiknek szeretet van a szívében. A fogadást én nyertem, úgyhogy kérem a papiruszt.

- Csaltál, ezért ne is álmodja róla, hogy megkapod.

- Na, azt majd meglátjuk! - Jankó elkezdett muzsikálni. Az ördög meg táncolt, táncolt. Már majd leszakadt a lába. A végére az egész pokol együtt ropta az ördöggel. De úgy, hogy szinte kirúgták a pokol oldalát.

- Jól van, Jankó, odaadom a papiruszt, csak hagyd abba a furulyázást! – rimánkodott az ördög nagy lihegve.

Jankó abbahagyta a furulyázást, és az ördög odaadta neki a papiruszt.

            Még éppen idejében kiért a pokolból, mielőtt az végleg elnyelte volna. Felült a tizenkét lábú lóra, és a lányhoz vágtatott. Megállt a faluszélén. Jankó az álmából tudta, hol lakik a Mesefalu szolgabírója és a lánya. Nagyon óvatosan, hogy senki se lássa, odalopózott a házhoz. Ritka meleg éjszaka volt, ezért nyitva lelte az ablakokat. Jankó olyan halkan kezdett el furulyázni, hogy csak Emese hallja meg. A lány tovább aludt, de a lábai táncolni kezdtek. Jankó odatáncoltatta az ablakhoz, és mikor odaért, szépen kiemelte. Ölben vitte végig az egész falun. Nagy szerencséje volt Jankónak, mert senki sem vette észre őket. Mikor a falu széléhez értek, akkor kezdett el pirkadni az ég.

            Nyolc óra tájban lehetett, amikor felébredt a lány. Ahogy meglátták egymást, mindjárt egymásba szerettek. Összeborultak és megcsókolták egymást. Jankó elmondta a lánynak, hogy mit mondott neki az öregasszony. A fiú elbeszélése után Emese kezdett el mesélni neki.

- Én is jártam az öregasszonynál, és azt is reméltem, hogy ma este fogsz eljönni hozzám, de azt nem tudtam, hogy kell az átkot megtörni.

- Szerencsére ma van holdtölte, így már ma este megtörhetjük az átkot.

            Miután mindent megvitattak, elkezdték a mesét írni. A mese televolt fordulatokkal, érzelmekkel és szeretettel. Mikor elkészültek, a harang már este tizenegy órát ütött. Elindultak a falu főterére. Jankó útközben elkezdett furulyázni. Mikorra a főtérre értek, már az egész alvó falu ott táncolt körülötte hálóingben. Még Emese se bírta ki táncolás nélkül. Jankó abbahagyta a furulyázást, és mindenki felébredt. Mielőtt szóhoz jutottak volna, Emese csengő-bongó hangjával elkezdte olvasni a mesét, amit együtt írtak.

            A mese egy egész órán át tartott, de senki meg se mozdult. Az átok megtört, és mindenkinek visszatértek a mesék az emlékezetébe. A mese, amit írtak, az egész világba eljutott. Ahol meghallották, boldogsággá vált a szomorúság. A szomszéd falu irigy szolgabírója is megbékült. Emese és Jankó összeházasodtak. Még rengeteg mesét írtak közösen. A falu úgy döntött, hogy a világon mindenhová eljuttatják a meséket, amelyeket ismernek. Így az egész világban a szomorúságot boldogság váltotta fel. Még a mai napig is mesélik ezeket a történeteket különféle országokban. Ki ki a saját nyelvén. Ahol a mesékre emlékeznek, és mesélik őket, ott még mindig boldogok az emberek, ahol elfelejtették őket, beköszöntött újra a szomorúság.

            Itt a vége fuss el véle. Még ma is élnek a Mesefalu lakói, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, kérdezze meg őket.

 

Csernai Kristóf, amatőr meseíró

Nem rég kezdtem el foglakozni mesék írásával. Első művem a tiszakécskei Refofmátus Iskolák XVII. Országos meseíró versenyére készült. Címe: A koronavírus csodás legyőzése. Ezzel arany minősítést értem el. Második művemet 2 évvel később írtam, ami már komolyabb hangvételű alkotás. Címe: A mesefalu. A továbbiakban is szeretném folytatni a mesék írását.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!