A mézédes barátság

A mézédes barátság.

A nyári nap kitartóan ragyogta be a CsodaPatak mezején élő állatok mindennapjait. A patak békés víztükrét csak a napfény meleg sugarai törték meg, amik vakító fényként tündököltek rajta.

A fülledt időben a tücskök is fáradtabban ciripeltek és bizony a halak is kelletlenül úszkáltak a vízben. Egyedül csak Bubi, a teknős volt képes naphosszat heverészni a felmelegedett kavicsokon, amelyről apró lábait a vízbe lógatva áztatta. A teknős délelőtti szunyókálását töltötte, amikor arra lett figyelmes, hogy a zöld, sárga csíkokkal tarkított feje búbjára vízcsepp hull. Egy pillanatra nem értette mi történik körülötte, ezért fejét felemelve körbenézett, hogy kiderítse, ki űzött tréfát vele. Azt gyanította, hogy Zutty a béka ugrott egy nagy hasast a vízbe vagy hogy Csúszi, a vízisikló úszott el mellette. Azonban úgy tűnt hiába fürkészte szemeivel a vizet, senkit nem látott a közelben. Miközben ezen tanakodott furcsa hangot hallott az égből, olyan morajlást, amilyent hetek óta nem tapasztalt, még a patak szélén lévő nádas is táncot járt, aminek zenéjét a szél fújta. Bubi egyre biztosabb volt abban, hogy nem a barátai viccelődnek vele, sokkal inkább az időjárás elégelte meg a forróságot, ezért frissítő záport küldött az égből a mezőre. Bubi nem szerette a zivatarokat, ezért egy közeli nádas felé vette az irányt, hogy azok között megbújva megvárja még elvonul az eső. A sűrű gyékényeshez érve próbált minél beljebb araszolni, hogy az esőcseppek még véletlenül se koppanjanak a páncélján, és amikor már kezdte magát biztonságban érezni, valaki megszólította.

-Jó kis eső, nem igaz?

Bubi nagy szemeivel pislogni kezdett, meglepetten körbe is nézett, de senki nem látott. Hallkan, épp csak az orra alatt suttogva jegyezte meg, hogy köszöni szépen, de Ő bizony nagyon is elvolt a forróságban és neki ez az eső egyáltalán nem hiányzott a nyakába.

- Hahó! Ti teknős esetleg más nyelvet beszéltek? Itt vagyok Én is a nádasban! Talán nem látsz ettől a nagy púptól a hátadon?

- Ez nem púp! - kiáltott Bubi, majd így folytatta,- ez a teknősök ékszere! A páncélunk, ami egyben az otthonunk is! De kinek is beszélek...igen! Tényleg! Ki beszél hozzám, mert én bizony senkit látok! - méltatlankodott Bubi.

-Én vagyok az! Itt vagyok melletted! Itt jobbra!

Bubi a szeme sarkából jobbra pillantott és csak a teknős becsülete tartotta őt vissza attól, hogy ne kiáltson egy nagyot.

- Szent bubikukk! Egy mmm-mmééh! Te egy mmm-mméhecske vagy? Fullánkkal meg szárnyakkal? Jaahjj csak azt ne! Már csak ez hiányzott! Nem akarom hogy megcsípj! Azzal Bubi sebtében bebújt a páncéljába.

-Őő Igen. Egy méh vagyok. Fullánkkal és szárnyakkal, de eszem ágában sincs megcsípni Téged. Sajnos a szárnyaim eláztak az esőben, így nem tudtam tovább repülni. A kaptárba tartottam, amikor elkezdett esni és bár az egyik legjobban repülő méh vagyok a csapatunkban, nem tudtam ezek elől a nagy esőcseppek elől kitérni, így kénytelen voltam itt landolni.

-Na de pont erre a levélre kellett leszállnod? Értetlenkedett Bubi.

- Már megbocsáss, de nem volt időm kiválasztani, hogy a nádas melyik részére landoljak, örülök hogy sikerült épségben megúsznom ezt a vízre térést. Válaszolta a méhecske.

-Egyébként Mézi vagyok. Téged hogy hívnak?

- Miért kérdezed? Bizalmatlankodott Bubi, aki továbbra is a páncéljába bújva válaszolt a méhecskének.

-Csak kérdeztem. Nem akartam tolakodó lenni, gondoltam beszélgethetnék, ha már mindketten itt ragadtunk.

-Beszélgetni? Hát nem akarsz megcsípni? Kíváncsiskodott Bubi, miközben fejét lassan kidugta a páncéljából. Mert, itt a patak partján,-folytatja a kisteknős,- mondanak ám mindenfélét az állatok. A minap mesélte például vidra, hogy látta, amikor a méhecske rászállt egy pitypangra, megcsípte és utána még a sárga virágport is elvitte tőle!

- Oh már értem! Felelte Mézi. Nos, nem, nem foglak megcsípni, mert a méhek nem csipkednek össze-vissza. Sajnos gyakran gondolják ezt rólunk, pedig képzeld, a méhek nagyon hasznos állatok! Sokat dolgozunk azért, hogy a virágporok összegyűjtésével finom mézet állítsunk elő a kaptárjainkban, emellett pedig a növények beporzásában is nagyon fontos szerepet töltünk be, hiszen beporzás nélkül számos zöldség, gyümölcs és növény sem lenne képes teremni. Ezért van, hogy virágról-virágra szállunk és gyűjtjük a virágport. Mindezt csipkedés nélkül tesszük.

Bubi meglepetten hallgatta újdonsült barátja szavait, majd így szólt:

-Nahát Mézi, Én nem tudtam, hogy a méhecskék ilyen hasznos állatok! Ne haragudj amiért olyan undok voltak veled, ígérem, hogy mindenkinek mesélek majd rólatok, arról hogy milyen szorgalmas rovarok vagytok!

Mézinek jól estek a dicsérő szavak, amik hallatán hatalmas mosoly kerekedett arcára, amit az égen megjelenő szivárvány még szebbé varázsolt.

-Nézd! Mutat fel az égre a méhecske. A patak felett itt a szivárvány! Csodaszép színei vannak, és Nekem a sárga a kedvencem!

És valóban így volt, a szürke, borongós felhőkből lehulló nyári záporesőnek már nyoma sem volt, a patak felett megjelenő szivárvány beragyogta az égboltot, így a kisméhecske útnak indulhatott a kaptárba.

Ekkor azonban a teknősnek eszébe jutott egy fontos dolog,

-Mézi! Nos.. azt hiszem még nem mutatkoztam be Neked, mert akkor még azt hittem, hogy megcsípsz, de most már tudom, hogy nem kell félnem tőled. Szóval.. Bubinak hívnak.

-Szervusz Bubi! Mosolygott a méhecske. Örülök hogy megismerhettelek! Azzal Mézi felreppent a levélről és búcsút intett újdonsült barátjának.

- Én is örülök! Helyeselt a kisteknős. És Mézi! - kiállt utána, - ha legközelebb erre jársz repülj nyugodtan a páncélomra, én itt leszek.