A mindig szomorú kis pocok - Eszti-mami meséje

A mindig szomorú kis pocok - Eszti-mami meséje.

Élt a mezőn egy kis pocok. Mindig csak szomorkodott, soha nem volt jó kedve. Ha valaki azt mondta:

- De szép napsütéses reggel van ma!

A kis pocok rögtön rávágta:

- De miért fúj a szél?

Vagy ha a szomszéd egér asszonyság ezt mondta:

- Milyen jó, hogy esik az eső!

A pocok mindjárt így szólt:

- De így nem lehet játszani!

Ha a barátai játszani hívták, akkor nem volt kedve menni, de ha nem hívták, akkor persze ott duzzogott a szobájában. Egyszóval senki nem tudott elmenni a pocok viselkedésén. Sőt mi több, már nagyon unták, hogy sehogyan sem tudnak a kedvére tenni. Végül tanácskozást tartottak, hogy hogyan lehetne a pockot a szomorúságából kibillenteni. Elhatározták, hogy megnevettetik….De hogyan? A róka, a borz, a nyuszi, és a kis egér, összedugta a fejét. Egész délelőtt sustorogtak, mire kitaláltak valamit. Elhatározták, hogy eljátszanak neki egy történetet. Falevelekből készítettek maguknak jelmezeket, majd beöltözve vonultak fel a kis pocok leskelődő helyére.

A kis egér volt az apóka, a róka volt az anyóka, a borz a gyerek, a nyuszi pedig a nyuszi-doktor.

Először az egér vonult be, egy hatalmas bajusszal az orra alatt. A nagy fekete szőrcsomó nagyon viccesen fityegett az orra alatt. ( - Hát ez meg mi? - nézett nagyot a pocok.) Közben kosárral a karján, kendővel a fején lépegetett be  róka anyóka. Majd elváltoztatott hangon ezt kérdezte:

- Mit hozzak a boltból apóka?

- Hozz valami vacsorát! - mondta a nagy bajuszú egér. - Biztos éhes a gyerek.

És  ebben a pillanatban repülőset játszva zúgott be a borz gyerek. Prrr-brrrr…Nem nézett a lába elé, és az egyik mancsa, a fa gyökérbe akadt. Végül a borz gyerek egy bukfenccel érkezett meg, majd nagyot puffanva kiterült a tisztás közepén.

( A pocok majdnem leesett a virág tetejéről a döbbenettől.)

-Jajj, Jajj! - sopánkodott a fejét fogva róka-anyóka. - Hívd gyorsan a doktort!

Egér-apóka már szaladt is a doktorért. Futtában az egyik bajuszát elfújta a szél, és egy fa ágába fenn akadt.

-Jaj! - kapott az orra alá az egér. - Ez meg hova lett?!

A kis egér ugrált, hogy elérje a faágon csüngő bajuszt, de nem sikerült.

( A kis pocok szája elé tette a kis mancsát, nehogy elnevesse magát hangosan…csak csendben kuncogott.)

Akkor róka asszony oda lépett, és levette a szőrcsomót, majd vissza ragasztotta az egér orra alá. Az egér tovább futott a doktorért. Jött is nyuszi-doktor, a nyakában egy fonendoszkóppal. Meghallgatta a kiterült borz szívét, majd megkérdezte:

- Hogy vagy? - a borz jajjgatva a lábára mutatott.

- Szóval a lábad fáj? - és serényen elkezdte bekötözni a borz fülét. Mind kettő fülére tekert egy óriási kötést.

( A pocok csak csóválta a fejét, közben tovább pukkadozott)

- Most már jobban vagy? - kérdezte a nyuszi-doktor.

- Tessék? - nézett a borz kérdőn a nyuszira.

- Most már jobban vagy? - kiáltotta hangosabban a nyuszi.

- Igen, pont ott koppantam! - vágta rá a süket borz.

- Kérsz valamit a boltból? - kérdezte a kendős róka-anyóka.

- Nem félek a pocoktól! - válaszolt a borz. És sántikálva bekötözött nagy fülekkel közelített a nyúl-doktorhoz!

- A lábam fáj, nem a fülem! - bicegett a nyúl után. A nyúl megijedt, és futott a borz elől.

- Állj már meg nyúl! - futott most már az egér is utána.

- Kapjátok el! - szaladt kosárral a kezében kendővel a fején anyóka is. Ott kergették egymást a kis pocok előtt. A kis pocok nem bírta tovább, kipukkadt belőle a nevetés. Még a könnye is kicsordult, annyira kacagott. Leszédült a földre a virág tetejéről, és a hasát fogva nevetett.

Így tört meg a pocok rossz kedve. Kis barátaival ettől kezdve mindennap játszottak jelmezes színjátékot, ami mindig- mindig nagy nevetésbe torkollott…