A pajkos panda

A pajkos panda.

Fák suhognak, levelek zizzennek, alattuk apró tappancsok motoszkálnak a színpompás avarban. Tipegnek – topognak, surrannak, szökdelnek, minél hamarabb oda szeretnének érni, annak ellenére, hogy tudják jól, a gőgös panda kisfiú ma sem lesz kedvesebb velük. Vagy mégis? Reménykednek, hogy talán egyszer az a nap is elérkezik.

A panda kisfiú álmatag tekintettel a szemeit törölgetve hallgatja az idegesítő madárcsivitelést.

– Már megint ilyen hangosan rikácsoltok – kiabál morcosan az ablak felett lévő fa lakóinak. – Minden reggel ez a csinnadratta – zsörtölődik tovább.

Miután alaposan megmosakodott, megmosta a fogát és felöltözött, előkészíti a szükséges kellékeket és alapanyagokat, miközben fél szemmel kisandít az ablakon, hogy megérkezett e már az állatsereg. Amint a távolból feltűnik a tipi tapi tappancsával az első nyulacska, a panda kisfiú tüstént szorgoskodni kezd. Előveszi a serpenyőjét, majd összekeveri az alapanyagokat, amikből pihe puha tésztát gyúr. Leveszi a konyhája legfelső polcáról kedvenc, panda maci mancsokkal díszített poharát és gondosan kiszaggatja vele a fánkokat, amik néhány pillanat múlva fejest ugranak a forró olajba. Mindeközben a nyuszi mellé már egy seregnyi más állat is csatlakozott mire elérik a kis panda fiú kuckóját. Van itt mókus, csiga, süni, varjú, de még egy öreg denevér is. No, meg a bölcs bagoly sem hiányozhat. És persze róka koma is csatlakozik. Egyre lassabban, óvatosabban közelednek a kuckó ablakához. Orrukat ínycsiklandozó illatok üdvözlik. A kis süninek a nyála is elcsordul. A csiga pedig még a mókust is leelőzi, hogy minél előrébb kerüljön, hátha ma lesz az a bizonyos nagy nap. De sajnos reménye hamar elillan, meglátva a panda kisfiú gőgös tekintetét, aki fölényesen kavargatja a finomabbnál finomabb lekvárokat, éppen csak egy pillantást vetve a kunyhója köré gyülekezett állatseregre. Pandamaci mellkasa majd kicsattan a büszkeségtől. Tudja jól, hogy messze földön ő tudja készíteni a legfinomabb fánkot, melynek az illata is képes idecsalogatni az erdő lakóit. És bizony azt is tudja, hogy ma sem ad senkinek belőle. Az állatkák is jó tudják. El is iszkolnak, miután elkészültek a fánkok, és csak remélni tudják, hogy álmaikban legalább megkóstolhatják.

Másnap reggel a panda kisfiú újra szorgoskodni kezd, ám ezúttal nem jön az állatsereg. Csodálkozik, majd mérgelődik.

– Merre vagytok ebadták? – zsörtölődik tovább. Aztán veszi a fáradságot és elindul az erdőbe. Kihúzza magát, fejét pökhendién feltartja így keresgéli az állatokat. Nem messze a tó partján meg is látja béka úrfit.

– Nocsak, nocsak, brekeke – néz a közeledő pandára a kis béka. – Hogy hogy elhagyta kényelmes kuckóját őméltósága?

– Nem láttad a többi állatot? – kérdi pillantást sem vetve a kis békára.

– De bizony, hogy láttam. Reggel korán elindultak a szomszédos erdőbe, hiszen az a hír járja, hogy él ott egy állat, aki a környék legeslegfinomabb fánkjait készíti. És bizony – néz szúrós szemmel a pandára – ő meg is osztja másokkal.

– Méghogy a környék legfinomabb fánkját… – de a béka úrfi már csak távolról halja a panda szavait, aki gyors léptekkel távozik. – Az én fánkjaimnál senki sem készíthet finomabbakat – motyog az orra alatt.

Hamarosan el is éri a szomszédos erdőt, ahol könnyedén felismeri, melyik állatot kell keresnie, hiszen az erdő közepén lévő réten áll egy meseszép rózsaszín házikó, melyet körbe ölelnek az erdő állatai, akik vidáman énekelnek, miközben színes fánkokat falatoznak. Oda oson a panda kisfiú és a kunyhó ablakában megpillant egy panda maci kislányt, aki szorgoskodva készíti a finom elemózsiát. A panda kisfiú orrát is megcsapják az ínycsiklandozó illatok, de nem vesz róluk tudomást. Közelebb merészkedik, ahol az erdei állatok már nem énekelnek, hanem fejüket összedugva susmorognak.

– … nem lesz ma már több fánk? – néz kérdőn egy őzike a mellette lévő nyulacskára.

– Nem bizony – válaszolja a tapsifüles. – Valaki az éj leple alatt elcsente a panda maci kislány összes elemózsiáját. Valakinek meg kell találnia a tolvajt, hiszen így nem fogja tudni elkészíteni többet a titkos receptje alapján készült finom fánkokat.

A panda maci kisfiúnak sem kellett több, máris összeáll ragyogó terve, hogy miként tudná megszerezni azt a bizonyos titkos receptet. Az állatseregen átverekedve magát gyorsan eléri a kunyhót.

– Úgy hallottam – szólítja meg a panda maci kislányt, – hogy valaki az éjszaka alatt elvitte az élelmed nagy részét.

– Igen – fordul felé a panda kislány. – Reggel arra ébredtem, hogy teljesen üres lett az éléskamrám.

– Egyet se félj, majd én megkeresem a tettest, feltéve – mondja sunyin a panda kisfiú, – ha megengeded, hogy körbe szimatoljak a kunyhódba.

A panda kislány nagyon megörül az újonnan érkezett segítségnek, nem sejti a mögötte rejlő valódi szándékot. Jóhiszeműen engedi a panda kisfiúnak, hogy nyugodtan keresse meg a tettes nyomait, aki tüstént hozzá is fog, ám nem a nyomokat, hanem a titkos receptet szeretné megtalálni.

– Na és mond, mikor tanultál meg ilyen finom fánkokat készíteni? – kérdi körmönfontan a panda kisfiú.

– Még anyukámtól kaptam a receptet, amit az Ő anyukája kísérletezett ki, de sajnos a tolvaj azt is magával vitte – mondja szomorúan.

A panda kisfiúnak nyomban elillan a kedve, így hiába keresgél, kénytelen lesz igazából a tolvaj után eredni, ha meg szeretné kaparintani a receptet. A padlón ekkor észrevesz egy vörös szőrpamacsot.

– Találtam egy nyomot – közli a panda maci kislánnyal.

– Tudhattam volna – mondja mérgesen a kislány panda. – A huncut róka már egy ideje haragszik rám, amiért nem adtam neki több fánkot, mint a többi állatnak. Sajnos nagyon mohó, viszont én nem szeretem az igazságtalanságot.

– Egyet se félj – nyugtatja a panda kisfiú. – Majd én visszaszerzem neked a rókától.

Az ablak alatt várakozó állatok közül többen is jelzik, hogy ők is szívesen segítenek, azonban a panda kisfiú elutasítja ezeket az ajánlatokat. Egyedül akar a nyomába eredni, persze csakis azért, hogy megszerezze a titkos receptet.

El is indul a róka nyomát követve. Hamarosan elérkezik az erdőt övező folyóhoz. Lévén, hogy nem igazán szereti a vizet, máris egy akadályba ütközik.

– Bármennyire is nézegeted, nem lesz melegebb az a víz – közelíti meg a hód a kis pandát.

A panda kisfiú nem szeret segítséget kérni, büszkesége nem engedi, de most kénytelen belátni, hogy segítségre van szüksége.

– No, ne búslakodj, szívesen készítek neked egy tutajt, aminek a segítségével könnyedén átjutsz a folyón – mosolyog a hód.

Tüstént neki is kezdenek a munkálatoknak. A panda maci kisfiú a hód által kért rönköket, ágakat, leveleket, indákat gyűjtögeti, miközben valami furcsa érzés kezd eluralkodni rajta. Először lomhán, majd egyre fürgébben gyűjtögeti a tutajhoz szükséges dolgokat, aztán a hóddal együtt elkezdik összeszerelni. Rönkök gurulnak, indák fonódnak, ágak ropognak, levelek sercegnek, és kis idő elteltével a közös munka meghozza a gyümölcsét, elkészült a tutaj, aminek a hatalmas lapuleveleknek hála, még vitorlája is van. A panda kisfiú tőle szokatlan mód, megköszöni a hódnak a segítségét, majd a furcsa érzés kíséretében átkell a folyón.

Tovább követi a róka nyomait, csakhogy hamarosan egy hatalmas hegy tornyosul előtte. Egy újabb akadály. Biztos benne, hogy ezt a nagy hegyet nem tudja megmászni. Reményt vesztve fordul vissza, amikor a feje felett egy hatalmas madár szólítja meg.

– No mi az, máris feladod? – kérdi az óriási sas.

A panda kisfiúnak, még ha nehezére is esik, hiszen büszkesége nem nagyon engedi, de most be kell ismernie, hogy ezt az akadályt nem tudja legyőzni. Legalább is egyedül nem. A titkos receptre gondol. Majd a panda maci kislányra. Végül pedig a hódra, aki önzetlenül segített neki, ami azt a furcsa érzést kelltette benne. Felnéz a nagy hegyre, majd a sasra pillant. Soha életében nem kért még segítséget mástól. Talán itt az ideje.

– Meglehet… a Te… segítségeddel – kezdi alig halhatóan. – Ha… esetleg… a magasból irányítanál, hogy merre kell mennem… talán sikerülne átkelnem a hegyen…

– Nem is volt olyan nehéz, ugye? – kérdi mosolyogva a sas. – Nem szégyen segítséget kérni. Nem lehet mindent egyedül megoldani. És persze, szívesen segítek.

Azzal a panda kisfiú a sas segítségével, ha nem is könnyedén, de végül sikeresen átkel a hegyen, majd köszönetet mond a sasnak, és a már jól ismert érzés kíséretében elindul tovább a nyomokat követve. Kisvártatva egy odút pillant meg az egyik fa tövénél. Biztosan ez lesz a róka otthona. Óvatosan megközelíti az odú bejáratát. Halk nesz szűrődik ki. Nem fér be az odúba, ezért nagy mancsával megdöngeti az odú feletti fa törzsét. A róka egy nagy ásítás kíséretébe lép ki az otthonából.

– No, mi az te nagy behemót – morog a kis róka. – Hogy merészelsz felébreszteni?

A kis pandának nagyon rosszul esnek a róka bántó szavai. És ekkor eszébe jutnak a reggelente a kunyhója köré gyülekező erdei állatok… eszébe jut, milyen mogorván bánt velük. Biztosan nekik is rosszul eset az ő viselkedése. Aztán arra a fura érzésre gondol, ami azóta követi, hogy a hód segített neki átkelni a folyón. Ettől az érzéstől sokkal jobban érzi magát. Eddig a panda maci lány titkos receptje utáni sóvárgása vezette, most azonban rá kell döbbennie, hogy élvezi a többi állattal átélt kalandot.

– Tudod mit, róka koma – kezdi tőle szokatlanul kedves hangon. – Ne haragudj, amiért megzavartalak, és azért se haragudj, amiért mogorva voltam az erdei állatokkal… Sajnálom…

A kis róka tágra nyíló szemmel bámulja a panda maci kisfiút. Nem igazán tud mit válaszolni.

– Ööö…szóval…nem haragszom – mondja végül zavart, de most már barátságosabb hangon – És szerintem a többi állat sem haragszik… gondolom, de ezt inkább tőlük kérdezd meg.

– Amint hazaérek, megteszem. Előtte azonban kérnem kell tőled valamit. Légy szíves add vissza a panda maci kislánytól ellopott elemózsiát, valamint a titkos receptet.

A róka kedvessége hamar elillan.

– Szóval ezért jöttél – mondja pöffeszkedve. – Biztos magadnak akarod őket.

– Igazad van. Valóban azzal a céllal keltem útra, hogy megszerezzem magamnak a titkos receptet. De azóta megváltoztam. Megváltoztattak az utam során átélt kalandok, pontosabban az állatok, akikkel a kalandok során találkoztam. A kedves hód, a segítőkész sas, és persze a pandamaci kislány, aki bizalommal fordult hozzám. Ezért szeretném neki visszavinni a dolgait. Szeretnék most már én is jót cselekedni… az olyan…olyan kellemes érzés… – keresi a szavakat a kis panda.

A róka elgondolkodik a kis panda mondadóján.

– Kellemes érzés? – néz kérdőn a róka. – Az olyan, mint amikor tele a pocakunk? Vagy mikor szaladgálok a reggeli, nedves avarban?

– Hasonló – válaszolja a kis panda. – Csak még annál is jobb.

– Akkor kérlek kis panda, mutasd meg nekem is, hogyan kell jót cselekedni…

Azzal a kis panda a róka társaságában elindul, hogy visszavigyék a panda maci kislány dolgait. Az erdő állatai még mindig a panda kislány kunyhója köré gyülekezve várják a fejleményeket. Amikor meglátják a rókát, egyből haragra gerjednek.

– Hogy merészeled idetolni a képed…

– Ő a tolvaj…

– Szégyellhetne magát…

A rókának nagyon rosszul esnek a hallottak, de be kell látnia, hogy igazuk van az állatoknak. Csúnya dolgot tett, és most viselnie kell tettei következményét. A panda kisfiú társaságában belépnek a panda kislány kunyhójába, aki mérgesen nézi a rókát.

– Ö… nagyon… – kezdi a róka, de elakad a hangja.

– Majd akkor kezdem én – fordul a panda kislányhoz a panda maci kisfiú. – Be kell vallanom, azzal a céllal érkeztem hozzád, hogy kiderítsem, ki az, aki nálam is finomabb fánkokat tud készíteni, majd tudomást szerezve a titkos receptedről, magamnak akartam azt. Aztán valami megváltozott. Megtapasztaltam az önzetlen segítséget, a közös munka örömét, és a másokon való segítés szépségét. Bocsánatot kérek tőled.

– És én is – mondja a róka. – Sajnálom, hogy elloptam a receptet és a többi dolgodat.

A panda maci kislány haragja elillan.

– Nagyon bátrak vagytok – néz mosolyogva a két pernahajderre. – Bátor dolog belátni a hibánkat és az még bátrabb, hogy ezt másnak is beismerjük. Megbocsájtok nektek…

Gallyak ropognak, tappancsok pattognak, szárnyak suhognak a tarka virágokkal borított rét közepén álló rózsaszín házikó körül. A finom illatok még a szomszédos erdő állatait is idevonza. A kunyhó ablakában két vidám panda maci sütögeti a színesebbnél színesebb fánkokat. Az ajtóban pedig róka koma osztogatja az ízletes elemózsiát az állatoknak, akik derűsen énekelnek és táncolnak a nyári napsütésben.

A panda maci kisfiú vidáman szaggatja a fánkokat, miközben mellette a panda maci kislány danolászva kenegeti rájuk a finom lekvárokat. A panda kisfiú szíve kivirágzott, mert megtanulta milyen jó dolog valakivel közösen elkészíteni valamit, és azt megosztani másokkal.

Így lett a durcás, gőgös pandából, a híres és jókedvű pajkos panda…