A páva és a veréb

A páva és a veréb.

Egy reggel az állatkertben felébredt a páva,
Ezüsttálcás reggelije már órák óta várta. 
Hanem arra szállt egy kicsi veréb, tartott egy gyors szemlét, 
S mivel ő már biz’ éhes volt, vett egy darab zsemlét.

 Páva felség jól felbőszült, még hogy tőle lopnak!
Odaszólt a kis verébnek: innen most kidoblak! 
A kicsi veréb mit sem szólt, csak lepihent egy ágon, 
Túl magasan ahhoz, hogy a páva is felszálljon.

Szökkenj ide, nem hallottad? Ez a parancs veréb!
Én vagyok a madárkirály, te meg csak egy cseléd. 
Páva uram -szólt a veréb- most már ennem kellett, 
S láttam a sok finomságot a száraz zsemle mellett...

Tévedés volt -szólt a páva- azt még tegnap hozták,
De nem ettem meg, nemes madár nem eszi más kosztját.
Akkor mit eszik felség, ha kérdeznem szabad? 
Importárut -felelt büszkén- csak mi legjobb falat.

S mit csinál ön egész nap itt? Hisz kifutója alig!
Kitárja szép farktollait, s el is ér a falig. 
Buta veréb, itt mutatom meg magam a népnek, 
Jönnek sokan mindenhonnan, s hódolattal néznek.

De nem bánja, hogy minden napja egyforma így kendnek?
Nem, míg engem tartanak legszebbnek. 
Tényleg szép ön, színes tollak díszítik a hátát, 
De csak nem tudják áttörni kalickája rácsát…

Most már elég, kis mitugrász! -csattant fel a páva. 
Király vagyok, a te királyod, ezért tömlöc járna! 
Bejössz és csak sértegetsz, még étkemből is elcsensz, 
Micsoda egy modor kérem, teljesen nonszensz.

Bocsásson meg nekem felség, pusztán arra kérem, 
Higgye el, hogy nekem nincsen túl sok étkem.
A vándorélet már csak ilyen, nem jár hozzá tálca, 
Se ezüst tányér, melyen egy jobb falat várna.

De nem is kell, én ezt szeretem, mert így szabad vagyok,
Tudom mi a nyári hőség, s a kemény téli fagyok. 
Van sok társam, kikkel együtt csavarogni járunk, 
Naplementét, szerelmespárt... tényleg mindent látunk.

Meghajolt a kicsi veréb, s gyorsan tovaröppent, 
A páva meg csak nézte helyét, annyira megdöbbent. 
Mégse vagyok olyan gazdag, mint ahogyan hittem? 
Szabadsága többet ér, mint az én összes kincsem.