A rózsabokor lovagjai

A rózsabokor lovagjai.

                                                           A kütyü király lánya

                                                                           1.

      A földön piacvezető kütyü gyártó óriási cég királyának, aki mellesleg a mütyürkék gyártásának is királya, sőt, a mütyürök gyártásában abszolút uralkodó, mivel csak, és csakis az ő cége gyárthat a földön és az űrben, vagy bárhol a mindenségben mütyürt, hatalmas gond nyomta lelkét, vállát és szívét. Időnként a gyomrát is. Ez utóbbit fájlalta leginkább, néha egész éjjel görcsölt, hiába vette be marokszám a fájdalomcsillapítót. Egy gyomorgörcsöktől kínzottan átvirrasztott éjszaka hajnalán elhatározta, a gondot sürgősen meg kell szüntetni, mégse mehet ez így tovább, délelőtt fontos tárgyalása lesz, és ő egész éjjel gyötrődött, szemernyit sem alhatott, elgyengült, alig áll a lábán, és tárgyalni ugyan ülve szokás, de aki alig áll a lábán az gondolkodni sem tud ám valami hű, de fényesen, még ülve sem. Mese nincs, a gondot likvidálni kell. Mégpedig nyomban. Vagy, legalábbis minél előbb.

      A gond pedig lányának, az okos, a heted-hét országban párja nincs szépségű, hét nyelven beszélő, hét bölcs öreg eszén túljárni képes tizenhét éves gyönyörű lányának szívfájdító szomorúsága, búskomorsága, bánatos, könnyes tekintete, örökös szótlansága volt. Kidoboltatta tehát, és az internetre is feltette ajánlatát: ha valaki megnevetteti leányát, annak egymilliárd forint üti a markát, illetve a bankszámláját, de ha valaki pénz helyett valami egyebet kíván, az sem baj, azt is megadja, feltéve, ha az a valami elintézhető egymilliárd forinttal. Ha valaki forint helyett egyéb pénznemben akarja az összeget, esetleg aranyat, ezüstöt, drágakövet óhajtana, az sem akadály.

      Lett is hirtelen hatalmas vendégjárás a kütyü király palotájában, aki mellesleg császára, királya a mütyürkék gyártásának is. Jöttek ezrével a vállalkozó kedvű ifjak és kevésbé ifjak. A Stand up világhírű művelői százával, humoristák (köztük hét humanista humorista is), többtucatnyi bohóc, törpék és óriások, udvari balgák és udvari bolondok, no, meg szép számmal gigerlik, hímringyók, selyemfiúk, kalandorok, dzsigolók és egyéb léhűtő népség. A szomorkodó leányzót megnevettetni azonban egyiküknek sem sikerült. És a vendégjárás előbb lanyhulni kezdett, aztán erőteljesen apadni, végül teljesen megszűnt. Nos, a meseszép leányka sehogy se vidult fel. Ami bizony szörnyű nagy baj ám.

      Napok óta senki sem jelentkezett nevettetni. A királyi udvart már a legmagasabb tornyon forgolódó szélkakasig elárasztotta a kétségbeesés, amikor betoppant a világ legszegényebb koldusának legkisebbik fia, a tizenhét éves Buckó Béluska a kutyájával, Bohóckodó Bodrival. Béluskát a királylány elé vezették, ám amint megpillantotta a gyönyörű leánykát, úgy megilletődött, hogy megbotlott a saját lábában, és hasra esett. Olcsó trükk, sziszegte a szomorú hercegnő. Bohóckodó Bodri viszont azt hitte, az orra esés játszásiból történt, és játszani kezdett, ahogy szoktak, sok-sok garast kerestek ők ketten ezzel a mutatvánnyal a városok piacain, a kutyus tehát azt hitte, most is a garasokat szolgálják meg, két lábra állva tipegett a trón felé, hasra esett, ahogyan a gazdája, aztán bukfencezett, hengergőzött, megint két lábra állt, és a többi, amíg a királylány elé nem ért. Ott tisztelettudóan a hercegnőre szegezte szemeit, és jobb első mancsát felemelte. A búskomor leányzó először döbbenten figyelte Bohóckodó Bodri produkcióját, de hamarosan félmosoly született szája sarkában, ami lassan kiegészült teljes, egész mosollyá. És amikor az ennivalóan aranyos eb felemelte jobb első mancsát, elnevette magát. Buckó Béla időközben feltápászkodott, megigazította foltos ruházatát, a hercegnő elé lépett, és így szólt: ne félj a kutyámtól, gyönyörű felség, sose bánt ő senkit, csak azért járult eléd, mert szeretne pacsit adni. Butuska Bohóckodó Bodri csak állt jobb első mancsát pacsira emelve, várt türelmesen, és persze sehogy sem értette, mi a csuda ütött gazdájába, no, meg abba a kifejezetten szép kislányba. A leányzónak néhány garast kellett volna hullajtania, a gazdájának pedig néhány köszönő szót rebegnie, és kész. De nem ez történt. Érthetetlen!

      A koronás kislány zavartan sütötte le szemeit, szerette volna odavágni ennek a tudatlan fiúnak, az ő megszólítása nem felség, hanem fenség, a kutyustól pedig egyáltalán nem fél. De visszatartotta indulatát, miért is haragudna erre a csillogó szemű srácra, hiszen olyan őszintének látszott, ahogyan mondta, gyönyörű felség. Észrevette, a kutya még mindig felemelve tartja a mellső lábát. Kuncogni kezdett. Előre hajolt, nyújtotta ápolt jobb kacsóját, és megkapta a pacsit. Béluska halkan súgta: dobj fel egy garast, meglátod, milyen ügyesen el tudja kapni a szájával. A lány elővette erszényét, kotorászott benne, majd szégyenkezve kérdezte, nincs garasom, jó lesz helyette az arany ötvenezer forintos? De válaszra nem várt, feldobott egy sárgán csillogó érmét, amit Bodri ügyesen elkapott, aztán a gazdája tenyerébe ejtett. A kütyü király lányának ez annyira tetszett, hogy tiszta szívből nevetni kezdet, csengő, csilingelő kacagás volt ám ez, az egész városban hallhatták. A palota népe egymás lábára taposva rohant, tolongott, hogy tanúja lehessen az oly régóta várt nagy eseménynek. Kis híján agyon tiporták egymást szörnyű nagy igyekezetükben.

      A két fiatal kis ideig még csevegett vidáman, aztán Bélus megkapta az egy milliárdját, és mennie kellett. De jaj, mit ér az az egymilliárdos csekk a tarisznyában, ha a szíve meg ott maradt a palotában. Mert megtörtént az a rettenetes dolog, hogy Buckó Béluska, a világ legszegényebb koldusának legkisebbik fia fülig szerelmes lett a királykisasszonyba, a világ leggazdagabb emberének hőn szeretett szeme fényébe. Búsan ballagott a legény, ment ahová a lába vitte, mindegy volt neki, hova, csak el, messzire, hátha a messzeség feledtetni tudja vele reménytelen szerelmét. Három nap, három éjszaka menekült gondja elől, étlen, szomjan, megállás, alvás nélkül, mind hiába. Ha tudta volna szegény feje, hogy a milliárdos csekknél sokkal értékesebb dolgot is magával ragadott a városból, dehogy futott volna oly messzire a palotától. De nem tudta, így hát kesergett, szenvedett, sóhajtozott és felejteni szeretett volna.

      A negyedik nap hajnalán a fáradtságtól összeroskadt a világ legszebb erdejének szélén, a világ legnagyobb, és legbölcsebb tölgyfájának lombjai alatt. Aludt, mint a tej, másnap hajnalig. Éppen napfelkeltekor ébredt fel. Ott állt előtte a vasorrú boszorkány, ezer ránc az arcán, púp a hátán, rongyos rokolya, alatta agyon nyűt pendely, felül daróc ing, foltos rékli, haja, mint egy részeg paraszt által rakott szénaboglya. Szóval úgy nézett ki, mint ahogy valamire való száz esztendős boszinak kinéznie illik. És amikor szóra nyitotta száját, jól látszott, egyetlen foga sincs. Hát, még amit mondott! Az sem sámli ám. „Mit henyélsz itt, te kerge birka, te, hát legény vagy te egyáltalán, megérdemled bárkinek is a szerelmét, te balga. Hercegnőbe bele bolondulni, aztán világgá menni, s végül huszonnégy órát aludni egyfolytában, hát micsoda dolog ez? Szégyelld magad! Egymilliárd van a tarsolyodban, kezdjél már végre valamit vele!” Miután így megszidta Bélát, hátat fordított, odébb állt. Ahogy távolodott, úgy változott alakja, ruházata, és amint százméternyire ért, tündöklő tündér királylány lett belőle. A mi leteremtett hősünk felpattant. Először hitetlenkedve dörzsölte szemeit, aztán elgondolkodott. Úgy döntött, megszívleli a hallottakat. Tényleg ideje valamit kezdeni a tarisznyájában lévő vagyonnal.      

      Elindult, keresett magának egy szép nagy birtokot telis tele aranyalmát termő fával, potom száz- milliót fizetett érte. Aztán építtetett a kert kellős közepére egy kis kastélyt, csekély kétszázmillióért.

Még mindig maradt hétszázmilliója. Törte a fejét erősen, mihez kezdjen vele, de semmi okos dolog nem ötlött eszébe. Már több mint egy hónapja töprenget, amikor kora reggel toprongyos vénember toppant be hozzá. Homlokán ezer ránc, hátán púp, szakálla a térdét verdeste. Vizet kért, utána remegő hangon könyörgött, had ehesse meg az egyik aranyalmát, ami éppen abban a pillanatban csendült meg, jelezvén, hogy abban a szekundumban érett meg. Buckó uram azonban sajnálta odaadni az öregnek az első megérett aranyalmát, egyéb eledelt ajánlott helyette, ám az agg koldus ragaszkodott az almához. Borzasztóan szívhez szóló hangon rimánkodott. Béluskának eszébe jutott édesapja, és hirtelen felindulásból mégis csak neki adta hívatlan vendégének a kincset érő gyümölcsöt, amit az jóízűen fel is falt. „Nos, jótett helyében jót várj, neked adom találmányomat, a Boldogság Tablettát, gyárthatsz belőle jó sokat, de arra vigyázz, hogy kis adagokban add el, és egy embernek maximum tízet havonta, mert ha minden nap beszedhet néhányat belőle a nép ostoba fia, akkor hamar megunja, és egyre többet és többet akar belőle, míg végül felfordul az óriásira nőt boldogságától. Én cserében csupán annyit kérek, hogy minden reggel, délben és este megehessek egy aranyalmát”.

      Buckó Béluska ráállt az alkura, sőt, a kaporszakállú vénember tanácsát is megfogadta, kis adagokban, tízes kiszerelésben árusította a szert, természetesen méregdrágán a gazdagoknak, kedvezményes áron a szegényeknek, és időnként a nincsteleneknek is szétosztott néhány ezer adagot szerte az egész mindenségben, mert valamennyi galaxisban voltak boltjai, alig fél év kellett ehhez a hatalmas sikerhez. És már-már beérte vagyona nagysága a kütyü királyét. Kellett volna még valami egyéb, szintén világhírű, sikeres termék, és akkor talán meg is előzhette volna. Márpedig az volt a célja, mert hiába dolgozott napi húsz órát, hogy feledje szerelmét, hiába a nagy vagyon, amiből bármit megszerezhetett a világon, szíve igazvágya ugyanaz maradt, a kütyü király lánya. Csakis ő után epekedett nappal ébren, éjjel álmában. Egyszerűen képtelen volt kiűzni szívéből, lelkéből, vagyis, hát tudatából, azaz az agyából azt a gyönyörű szép leányt. Na, majd ha én leszek a mindenség leggazdagabb embere, akkor visszatérek hozzád, rózsám, akkor majd elkápráztatlak, hajtogatta naponta százszor.

(Folytatás a következő számban)

      No, de lássuk csak, mi újság a kütyü király háza táján. Az első hetekben mindenki roppant boldog volt, elvégre a hetedhét országban párja nincs, hét nyelven beszélő, hét bölcs eszén túljárni képes hercegnő minden nap vidáman ébredt, kacagott estig, csacsogott, mint a csalogány, mindenkivel tréfálkozott, száz szónak is egy a vége, boldognak mutatkozott. Ám, ahogy telt az idő, lassan-lassan apadt a jókedve, akár a folyók vize szárazság idején, és egyszer csak újfent búskomorrá vált. Sürgölődtek körülötte mindenféle népek, valahogy kiszedni belőle, vajon mi lelte, mért szomorkodik megint. Az orvosokat is rászabadította az apja szegény kislányra, de az orvosok bármennyit is vizsgálgatták, mindig csak azt állapíthatták meg, hogy a leányzó makkegészséges. A bánatának okát firtatókat meg elkergette maga mellől a lány. Édesapját pedig, aki a kütyü király, és a mütyürök gyártásának császára egy személyben, megint borzasztóan nyomasztotta a helyzet, gyomorbántalmai is kiújultak. Magához rendelte tehát lányának egykori dajkáját, akit mind a mai napig tiszta szívből szeret a hercegnő, és neki ígérte legszebbik jachtját, meg egy szigetet az Indiai óceánban, ha sikerül megtudnia, mi a kislány baja. A dajkának sem sikerült megtudnia, ám a ravasz némber minden áron meg akarta kapni a szigetet, meg a jachtot, azt hazudta tehát megbízójának, hogy a lány párra vágyik. Meg kéne valahogy házasítani.

      Nosza, legott kidoboltatta az aggódó apa, és az internetre is feltette, hogy szívesen lát palotájában minden jóravaló udvarlót, aki pedig elnyeri leánya tetszését, az elnyeri a kezét is, és hozzá adja ráadásként a fele királyságát. Ez utóbbit persze nem gondolta komolyan, de úgy érezte, valamire való királynak muszáj ezt ígérnie. Hozományt persze azért ad ám, nagy palotát a fővárosban, kastélyt vidéken, hatalmas kerttel, golfpályával, csónakázó tóval, és kisrepülőgépek fogadására alkalmas légi- kikötővel. Meg havi tízmillió apanázst. Ha kevesli a vőjelölt, elmegy akár húszmillióig is, de azután aztán kuss legyen ám, az üzleti dolgokba ne ártsa magát az a nyikhaj, akárki is lesz az.   

      Lett is megint óriási vendégjárás a palotában, tolongott a sok hozományvadász, néha ököllel estek egymásnak, máskor párbajoztak, előbbi esetekben vér folyt, és mindenféle színű monoklik és egyéb sérülések keletkeztek, az utóbbi esetek még komolyabb dolgokat eredményeztek, nevezetesen súlyos sebeket. Többen belerokkantak az udvarlásba, mások, igaz, ezek voltak kevesebben, bele is haltak. Lásd, párbajozás. Az, bizony, néha életet követel. A hercegnőnek azonban egyikük sem tetszett. Fitymálta, gúnyolta őket. Az is előfordult, hogy kutyáit uszította rájuk, mert az óta a nevezetes nap óta, amikor is olyan jóízűen, csilingelve kacagott, valamiért nagyon megszerette a kutyusokat, tucatnyit szerzett magának.

      Egy idő után a kérőjelöltek kezdtek ritkulni, aztán már csak a legkitartóbbak és a leginkább eladósodottak maradtak, meg azok, akiknek amúgy sem volt hová menniük, hát inkább eltűrték a leányzó minden szeszélyét, csak maradhassanak. Exkluzív szállás, kitűnő ételek, osztályon felüli kiszolgálás. Merje valaki azt mondani, hogy ez cseppet sem vonzó opció. Nos, halljam, ki meri azt állítani?! Senki? Na, azért.

      Mondanom se kell talán, hogy az immáron dúsgazdag Buckó Béla üzletember, gyáros, földbirtokos és média guru úrhoz is eljutott a hír, a kütyü király férjhez akarja adni szeme fényét. Borzasztóan elkeseredett, enni sem volt kedve. Még rágondolni is szörnyű, rettenetes, ajaj, ha az a tündéri, szépséges, imádott ifjú hölgy netán igent mond valamelyik kérőnek, ha aztán az oltár előtt is elrebegi azt a rövid szavacskát… jajjajajajajajjajjaj… három éjszaka virrasztott, mert az aggodalom kiverte szeméből az álmosságot. Jobb híján éjjelente az interneten szörfözött, és a harmadik hajnalon, éppen amikor felkelt a nap, rábukkant egy hirdetésre. Hottentottia királya, akinek országában, az utóbbi években semmi sem termett a szárazság miatt, illetve azt a kevéskét, ami valahogy, satnyán, de megtermett volna, azt vagy a sáskák tarolták le, vagy a jég verte el, nos, ez a kétségbeesett uralkodó kétségbeesettségében kétségbeesett lépésre szánta magát, potom száz, mondom alig százmillióért hajlandó volt bárkinek nemesi kutyabőrt adni, egymilliárdért pedig bárói címet osztogatott. A már amúgy is nemes embernek születetteknek tíz százalék engedményt ígért. Hű, az áldóját, rikkantotta Bélus, megvan a megoldás, Bodri, hamarosan indulunk ám ahhoz a szép királylányhoz, akit te úgy megnevettettél. Bohóckodó Bodri beleegyezően vakkantott. Buckó uram pedig cseppet sem vacilált, nyomban megrendelte magának a bárói címet, azzal a feltétellel, hogyha netán grófi cím is kapható a Hottentotta királynál, akkor kerül, amibe kerül, ő bizony akár három milliárdot is hajlandó fizetni, de akkor már inkább gróf szeretne lenni.

         Három napig várakoztak izgatottan, szegény Bohóckodó Bodri, ahányszor csak kiléptek a kastély ajtaján, mindig a garázs felé futott, azt remélvén, hogy máris utaznak, de mindannyiszor szomorúan kullogott a garázs bejáratától a kapu felé. A negyedik napon csomag érkezett, benne egy kutyabőr, amit ezerötszázötvenötben állítottak ki. Nos, valószínűleg csak pár napos volt ez az okmány, ám a fent említett dátum állt rajta. Egy levelet is mellékeltek a küldeményhez, melyben az állt, hogy arisztokrata nem lehet az ember egyik pillanatról a másikra, picikét várni kell, de mint ahogy a közmondás is állítja, türelem rózsát terem, jelen esetben tíz vörös rózsát a leendő grófi címerpajzson, mert a Hottentotta király ezt ajánlotta családi címernek, persze ha a kedves vevőnek más elképzelése lenne, hát csak közölje, és majd megvitatják a dolgot. Bélus beleegyezett a vörös rózsás címerbe, isten ments, hogy holmi apróság miatt késedelmet szenvedjen az ő felemelkedése a lordok közé. Egyébként is, a vörös rózsák nagyon is passzolnak az ő esetéhez, elvégre nem kivagyiságból akar ő gróffá vedleni, hanem forró, tüzes szerelemből.

      Bodri is belátta, hogy még várni kell egy kicsit, vártak hát, türelmetlenül, de vártak, mert várni muszáj. Egyik este, Bodri éppen az egyik plüss maci szétcincálásával, Bélus pedig a könyvelője heti elszámolásának ellenőrzésével foglalatoskodott, amikor hirtelen berepült a nyitott ablakon egy törpe. Miután landolt a pamlagon, lecsatolta szárnyait, és kényelmesen végig nyúlt a párnás fekhelyen. Bohóckodó Bodri annyira meglepődött, hogy el is felejtette megugatni a váratlan betolakodót. Béla úr is megdöbbent, ám hamar magához tért, és udvariasan érdeklődött a jövevénytől, ugyan minek köszönheti ezt a megtisztelő látogatást. Üzleti ajánlatot hoztam, ásított a jólöltözött törpe, majd holnap megtárgyaljuk, most hagyjatok aludni, mondta, a fal felé fordult, és nyomban horkolni kezdett. Bodri vakkantott, aztán elindult a konyha felé. A szűkszavú kutya valószínűleg azt mondta, na, hagyjuk ezt a vigécet, had aludjon, mi pedig menjünk vacsorázni.

      Másnap megtette ajánlatát a szárnyas törpike, lecsatolható, a fénysebesség kétszeresével száguldani képes szárnyainak tömeggyártását akarta az immáron világhírű üzletemberre bízni, aki gyáros és média mogul is mellesleg, és akiről köztudott, hogy arany keze van, amihez hozzá nyúl, az ontja a pénzt dögivel, ember legyen a talpán, aki képes akár csak az ezred részét is elkölteni. Fifti-fifti alapon akarta a boltot megkötni, már, mint, hogy a tiszta haszon felét szerette volna, ám a mi Béluskánk csupán húsz százalékot tartott méltányosnak. Végül kiegyeztek harminc százalékban. Másnap megszervezték a szárnyak sorozatgyártását, és alig egy hét alatt kiderült, hogy a termék igazi aranybánya. Az már csak hab a tortán, hogy megérkezett a báróvá előléptetésről szóló okirat, ezernyolcszáznyolcvannyolcas keltezéssel. A mellékelt levél arról tudósított, aminek Buckó uram úgy megörült, hogy táncra perdült és vadul csókolgatta azt a levélpapírt. A betűk ugyanis arról adtak hírt, hogy a grófi kilencágú korona egy hét múlva megérkezik, ez most már holt biztos.

      Kezdetét vette tehát a készülődés. Először arra gondolt a mi drága barátunk, hogy ugyanolyan ruhában jelenik meg a kütyü király és mütyür császár palotájában, mint első alkalommal, és csak később fedi fel mostani helyzetét, óriási vagyonát és grófi címét, ám gyorsan elvetette ezt az ideát. Minél előbb tudja meg mindenki a lányos háznál, akarom mondani, az eladólány apjának ódon palotájában, milyen stramm srác a kérő, annál jobb, gondolta. És új, huszonnégy hengeres hintót készíttetett. Varratott egy öltönyt, arannyal hímzettet, de tényleg arannyal ám, mert egészen vékony tizennégy-karátos aranyból készült huzallal hímezték azt a selyem öltönyt, és minden gombja tíz-tizenkét karátos gyémánt volt, hét szabó dolgozott rajta hét nap és hét éjszaka. Bohóckodó bodrinak száztizenegy grammos tizennyolc karátos nyakláncot csináltatott, de az a butuska kutyuska nem volt hajlandó hordani, neki még aranyból sem kellett a lánc. Szabadságszerető eb volt világ életében, sosem tűrt magán sem nyakörvet, sem pórázt, kárba veszett minden rábeszélés, könyörgés, mit bánta ő, hogy leánykérőbe mennek éppen, illik nyalkán kinézni, ő bizony jottányit sem enged az elveiből, ha úgy nem mehet, ahogy eddig járta a világot, hát akkor inkább otthon marad.

      Végre elérkezett a várva várt nap, felcsatolták a szuperszonikusnál is szuperebb szárnyakat a huszonnégy hengeres hintóra, elindultak, és hipp-hopp, máris megérkeztek. A kütyü király palotájában mindenki a száját tátotta látván az oly hirtelen az égből pottyant előkelő kérőt. A szomorkodó hercegnő kis híján szívinfarktust kapott, akkora volt meglepődése. Elsápadt, aztán hatalmas hőhullám zúdult végig testén, olyan piros lett, mint a pipacs, felpattant trónjáról, az etikettel mit sem törődve rohant az ő szerelme, Buckó Bélus karjaiba. „Szégyelld magad, te csibész,” suttogta forrón, „hát szabad így megvárakoztatni engem, te betyár, hát merre csatangoltál csaknem egy álló esztendeig, te zsivány.” És megharapta Béluska fülét. Valamilyen büntetést csak-csak kellett adnia a késlekedésért, ugyebár, de a mi hősünk szívesen tűrte eme büntit, hiszen egyáltalán nem fájt neki az a harapásocska, éppen ellenkezőleg, nagyon is jólesett.

              És most, Tisztelt Olvasóim, mi lenne, ha játszanánk, príma játékot ajánlok, mindenki fejezze be a történetet a saját ízlése szerint. Ami engem illet, három különböző folytatást fogok írni. A legegyszerűbb befejezés: a kütyü király némi hezitálás után Buckó Bélához adja a lányát, hét országra szóló lagzit csapnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

        A másik: az apa valamiért borzasztó, sőt, gyilkos haragra gerjed, tömlöcbe veti ártatlan hősünket, igyekszik megszerezni foglya vagyonát, de nem sikerül neki, mert a fiúnak sikerül megszökni. A királylány belebetegszik a súlyos csapásba, bánatában meghal.

        A harmadik variáció, számomra a legkedvesebb, hiszen ez ígéri a legtöbbet: az aljas apa szolgáival, azaz a biztonsági őrökkel kidobatja a nem kívánt kérőt, de annak eszébe sincs feladni, és addig-addig ügyeskedik, míg végül sikerül megszöktetnie kedvesét, és kitör a két férfi között az elkeseredett háborúskodás, ami a kütyü király haláláig tart.

                                                                                                     Nos, Kedves Olvasók, játékra fel!