A Rózsakő története

Hol volt, hol nem, a Csipkés-hegyen túl, ott, ahol a Csacsogó folyó csörgedezik, onnan száz békaugrásnyira található a Békanyál-tó. Ebben a tóban sok-sok béka élt. Esténként messze elhallatszott szomorú kuruttyolásuk. Keserédes dalukat minden nap elkvartyogták:

Brek, brek brekeke
nehéz a békák élete!
Ha gólya néni ideér,
a sok béka, jaj de fél!

Sok a szúnyog, legyecske
a békanép nagy kedvence.
Kutty, kutty, kurutty és kutykurutty,
itt él a béka-pereputty.

Itt lakott alattvalóival a békák királya, Kutykurutty is. Ő volt a leghatalmasabb a varangyok között. Barna testét szürkés foltok díszítették, sőt, még vöröses szemölcsök is virítottak rajta. Úgy gondolta, ő legszebb varangyos béka a világon. A tóban élők hallgattak rá, szolgálták, ezért aztán az évek során egyre gőgösebb, egyre hiúbb lett. Már arra is lusta volt, hogy táplálékot szerezzen magának. Az alattvalóinak kellett elé hordani a férgeket, csigákat, pókokat, ő meg csak kinyújtotta ragadós, rózsaszínű nyelvét, és úgy kapta be az áldozatokat, pedig régen a legjobb vadász hírében állott. Ha fenyegetve érezte magát, figyelmeztető helyzetet vett fel, merev lábain felemelkedett, testét felfújta, fejét előrehajtotta, és előre-hátra himbálódzott. Ezzel az ijesztő trükkel gyakran megmenekült, ellenségei nem merték megtámadni. De hol van ez már! Úgy elkényelmesedett, olyan lomha lett, hogy már mozogni is alig bírt.
Jó barátja volt Mágusbágusnak, a szívtelen varázslónak. Össze is illettek. Mindketten inkább a gonoszságukról voltak híresek, és nem az eszükről. Ha Mágusbágus üzent, akkor őfelsége, Kutykurutty király előtápászkodott, és segített hírhedt barátjának. Most is épp őt várta. Napozott a tó partján, szolgái pedig őrködtek. Az volt a feladatuk, hogy veszély esetén megvédjék őlustaságát. Legyezték, spriccelték langyos vízzel, hogy még kellemesebb legyen számára a várakozás.
Egyszercsak nagy robajjal beállított Mágusbágus. Szolgája, Furfang manó is elkísérte, aki egy nagy ládát cipelt. A két barát üdvözölte egymást.
- No, hogy vagy kedves komám? Rég láttalak! Mi járatban vagy? - érdeklődött Kutykurutty.
- Jól vagyok, bár gyakran bosszantanak a tündérek, morgoncok, koboldok.
De most aztán - összedörzsölte két kezét - borsot török az orruk alá! Elloptam a Rózsakövet a tündérektől.
- Pardon!- vetette közbe Furfang. Én csentem el! - kihúzta magát, azt gondolta majd megdicsérik, azonban egy fejbekólintást kapott helyette.
- Csend legyen, te pupák! Egyébként is! Az majdnem olyan, mintha én tulajdonítottam volna el. Te tulajdonképpen az én kezem vagy!
Furfang meg csak halkan mert morgolódni, mert félt az újabb taslitól.
- Persze, én kockáztattam, én vittem vásárra a bőröm. Ha elkaptak volna azok a tündérek, rá sem merek gondolni, mit tettek volna velem. Brrr... megmosdattak, bepacsuliztak volna, és még ki tudja milyen gyötrelmeket kellett volna kiállnom!
Aztán csendben maradt, hallgatta a két lator beszélgetését.
- Szóval, drága barátom, ezt a ládát kellene jól eldugni. A tó legmélyebb pontjára rejtsd, a bűzös iszapba ásd be! Ott aztán nem lelik meg a tüncik! Nem lesz majd min üldögélni a szerelmeseknek! -vihogta.
- Miért, mit tud ez a híres-nevezetes Rózsakő, miért olyan különleges? - kíváncsiskodott Kutykurutty.
- Úgy tartják, ha egy leány meg egy legény ráül erre a kőre, háttal a Balatonnak egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére, és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni. Előbb-utóbb szerelmes lesz belé. Szóval boldogok lesznek. Érted?! Boldogok! Ezt én nem engedhetem! Ezt akarom megakadályozni, persze, csak ha segítesz jól eldugni.
- Fúj, de mézesnyálas-habosbabos tündéres dolog ez. Szerelmesek? Boldogok? Na, ezt én sem akarom. Ezek a tündérek mindig kitalálnak valamit. Persze ilyeneket, csak hogy szeressék őket. Segítek, már hogy ne segítenék!
Azzal intett főszolgájának, Brekkencsnek, hogy cipelje le a többi szolga segítségével a legmélyebb helyre a ládát, oda, ahol legbűzösebb az iszap. Megparancsolták nekik, hogy senkinek nem árulhatják el, hová dugták a ládát.
A két álnok kezet fogott, és elbúcsúztak egymástól.

Telt-múlt az idő. A tündérek mindenfelé keresték a Rózsakövet, de nem találták sehol sem. Az emberek pedig szomorúan mentek haza, mert hiába akartak ráülni a híres Rózsakőre, annak bizony csak a hűlt helyét találták.

A tündérek törték a fejüket, hogyan lelhetnék meg az eltűnt követ. Az egyikük javasolta, hogy keressék fel a legöregebb, legbölcsebb Tündéranyót, aki a Csacsogó folyó mellett egy kis házikóban élt. Fel is kerekedtek. Amikor megérkeztek, kérdezték a nagy tudású tündért:
- Kedves Tündéranyóka! Eltűnt a Rózsakő! Ez segített a szerelmeseknek, hogy egymásra találjanak. Hol, merre lehet? Hol keressük?
- Kedveskéim! A Csacsogó folyót kérdezzétek, ő mindent tud. Figyel arra, mit csiripelnek a madarak, mit susognak a fák, mit döngicsélnek a méhek, mit brekegnek a békák.
A tündérek odasiettek a folyóhoz, aki készségesen elmesélte, mit hallott épp a minap.
- Egy csúf béka - aki Kutykurutty alattvalója -, brekegte itt parton Mágusbágus szolgájának, hogy a Rózsakövet rejtő láda még mindig a Békanyál-tó fenekén van.
- Óh - sóhajtották a tündérek-, gondolhattuk volna, hogy Mágusbágus keze is benne van a dologban. De hogy szerezhetjük vissza?
- Azt én nem tudom. De talán kérjétek Furfang manó segítségét, mert ő Mágusbágus szolgája. Azt suttogták a fák, hogy bizony nagyon elege van a gonosz varázslóból. Nem becsüli a munkáját, csak szidás, bántás a fizetsége. Talán ő a segítségetekre lehet.
- De hol találjuk meg?
- Úgy tudom, a Mocorgó-hegy lábánál van egy jól elrejtett Varázsló-lak. Ott élnek. De ezt már nektek kell megtalálnotok.
A tündérek megköszönték a folyó jóságát, visszatértek tündérpalotájukba. Ott kinyitották a Tündér-lexikont, abban meg is találták, hogy hol van a Mocorgó-hegy. Két kis tündér útnak indult, hogy rábírja Furfang manót arra, hogy a segítségükre legyen. Amikor megérkeztek a hegyhez, sehol nem látták a Varázsló-lakot. Tanakodtak, azonban egyszercsak megpillantották Furfangot, aki kis kosárkával a kezében közeledett. Elbújtak egy bokor mögé, onnan figyelték. Furfang bosszúsan dünnyögött:
- Persze, megint engem küldött őkegyessége! Lusta szedni magának egy kis erdei málnát. "Hozz nekem, mert azt kívánom!"- parancsolta, és még fejbe is kólintott. Elegem van belőle!
- Ha eleged van, miért nem változtatsz?- hallotta a bokorból.
- Nicsak! Beszélő bokor?- csodálkozott a manó. Vajon mit tehetnék? Azt is elárulod?
- Igen! Nyújtsd ide a kezed!
Ahogy odanyújtotta, a bokor máris elkapta.
- Jaj, jaj, te bokor! Engedj el!
Ekkor előléptek a tündérek.
- Ne félj! Csak segíteni akarunk, persze csak ha te is segítesz nekünk.
- Tündéreeek? Iiitt? Mágusbágus nagyon nem szeret benneteket! Persze én sem rajongok értetek. Hogy kerültetek ide?
- Az hosszú történet, majd elmeséljük. Most inkább azt mondd meg, vissza tudnád-e szerezni nekünk a Rózsakövet? Elvezetnél-e minket a Békanyál-tóhoz? Segítenél?
Oly kedvesen néztek Furfangra, oly szépen kérték, mint még soha senki. Gazdája csak parancsolni tudott, kérni, azt aztán nem. Egészen elérzékenyült.
- Khm...- köszörülte zavarában a torkát. Szóval ti ilyen kedvesek vagytok? Na jó, segítek! De nekem is van egy kérésem. Ugye nem pacsuliztok be, nem fürdettek meg, ha én nem akarom?
- Ha nem szeretnéd, akkor nem. De eléggé rád férne egy kis öblítős-mosakodás! De ha nem, akkor nem!- válaszolták mosolyogva.
A kosarat ledobta Furfang, fityiszt mutatott a Varázsló-lak felé, és elindultak a Békanyál-tóhoz.
Amikor megérkeztek, a Furfang előre ment, a tündérek pedig arrébb várakoztak, mert a manó ezt kérte. Furfang a tó partján elővette sípját, belefuvintott, erre ott termet béka komája, Brekkencs. Gyakran meséltek egymásnak arról, milyen sanyarú sorsuk van gonosz gazdáiknál. Ezt hallotta meg a folyó is, ezért tudta útbaigazítani a tündéreket. Furfang elmondta, hogy miért jött, és mi történt vele.
- Mit gondolsz, ha segítek, engem is befogadnának a tündérek?- kérdezte Brekkencs. Tudom, hogy nem vagyok szép, de a nem túl csábító külső érző szívet takar.
- Ha segítesz, akkor biztosan. Tudod, nem a külső számít. Fontos, milyen vagy belül. Én tudom, hogy kedves és segítőkész vagy.
- Jó, rendben! De neked is velem kell jönnöd, mert egyedül nem boldogulok.
Lemerült a béka, utána ugrott Furfang is. Brekkencs kiásta az iszapból a ládát, majd közösen a felszínre emelték. Odacipelték a tündérekhez. Belekukkantottak, örömmel látták, hogy semmi baja nem lett a Rózsakőnek.
- Befogadtok engem is?- kérdezte pironkodva, lehajtott fejjel a béka.
- Persze! Hisz nélküled nem lenne itt a láda- hálálkodtak a tündérek. Gyertek! Nálunk a Tündérpalotában van egy szép tó. Ott biztosan jól fogod magad érezni. Furfang manó, te egész biztos, hogy nem akarsz megfürdeni?
Furfang végignézett magán. Hát, a ruhája csupa hínár és iszap volt. Érezte magán a kellemetlen mocsárszagot is.
- Ő... hát lehet, hogy igazatok van! Na, üsse kő! De semmi pacsuli!- vigyorgott.
Elindult a kis csapat. Furfang manó, miután lemosta magáról a lápos szagot, kapott egy új manóruhát, Brekkencs pedig vígan ugrált ki és be a tündérrózsákkal teli tóba.

Mágusbágus még talán most is várja a kosár málnáját, Kutykurutty király pedig nem érti, hova tűnt főszolgája, Brekkencs.
A tündérek visszavitték az ellopott követ a helyére. Ma is ott áll, és a szerelmesek gyakran felkeresik Badacsonyban a segítő Rózsakövet.