A szelfi

A szelfi.

Egy ködös hajnalon fülsiketítő csörgés törte meg az erdő csendjét. A zaj egyre közelebbről hallatszott, a pocok pedig álmosan, és riadtan pislogott a dermesztő hidegben, majd keresni kezdte a hang irányát:

• Bizonyosan megint buli van valahol! – gondolta magában.

Haragosan mászott elő vackából és elindult a tisztás felé. A zörej egyre erősebben szólt, a pocok pedig egyre ingerültebb lett.

• Ahá… megvan hát! – kiáltotta diadalmasan, ahogy meglátta a földön fekvő telefont. Szóval ebből a herkentyűből jön ez a förtelmes ricsaj. Elképedve nézegette a kis készüléket, és dühösen rázta az öklét az ég felé. Amint így mérgelődött magában elrepült felette egy karvaly, és gúnyosan kacagva, messziről így szólt:
• Ezt a mobilt biztosan a traktoros hagyta el. Ott dolgozik a szántáson! Manapság mindenkinek ilyen készüléke van. Neki csörög minden pirkadatkor hangosan a telefonja.
• Felháborító! – kiabált a pocok. Mit képzel ez az ember?

Azzal körbeszaladta az erdőt és élesen visítva kiabált:

• Ébresztő mindenkinek! Tiltsuk meg az embernek, hogy kora reggel a szántáson dolgozzon!

Minden állat felébredt a hangoskodásra és csendre intették a békétlenkedő pockot:

• Aludj már és ne háborogj! Nemsokára itt a tél! – azzal visszabújtak vackukba.
• Micsoda? Titeket nem zavar, hogy az ember itt van a közelben? – mérgelődött egyre a pocok. Na ha így állunk, akkor elköltözök innen! Mert én tovább itt nem maradok!

Azzal a pocok nyomban útnak eredt, hogy keressen egy jobb helyet magának. A telefon pedig ott maradt, ahol az ember hagyta.

A következő reggelen ismét hangos csörgés hallatszott a tisztás irányából. A hangzavarra a görény ébredt fel legelőször:

• Igaza volt a pocoknak! Ez tényleg tarthatatlan! Miért jön ilyen közel hozzánk az ember? Talán figyel bennünket? Ezt nem hagyhatjuk! – üvöltözte torkaszakadtából.
• Aludj már! Az ember csak a dolgát teszi, hogy nekünk legyen jövőre is mit ennünk! – nyugtatgatták az állatok.

De mit sem ért ez a görénynek, úgy megmérgesedett, hogy azt mondta:

• Elköltözök az erdőből, és kész! Nekem itt bűzlik valami! Olyan helyre megyek, hogy az ember hozzám se tudjon szagolni!

Pár nap múlva ismét telefon csörgés hallatszott a tisztás felől. A patkány ugrott fel elsőnek és sikítani kezdett:

• Szen’mártoni kerekerdő lakói! Én amondó vagyok, hogy az embernek nincs helye a mi közelünkben! Gyalázatos dolog! Ez az ember, csak magára gondol!
• Aludj már! – csitították a többiek.
• Az erdő csak a miénk és mi döntjük el azt is, hogy ki dolgozhat az erdő szélén! Most azonnal zavarjuk el innen az embert! – harsogta a patkány, mérgesen.

Az állatok meg csak legyintettek egyet és visszabújtak téli vackukba. A patkány pedig nagy mérgesen ezt mondta:

• Elég ebből! Tűrhetetlen! Keresek egy másik helyet, mert itt én sem maradok!

Elindult a patkány is egy másik erdőbe. Egy sokkal jobb helyre. Ahogy szaladt, a várost elhagyva nagy lihegve utol érte a pockot és a görényt. Mindhárman megörültek nagyon egymásnak. A magasból pedig örvendezve üdvözölte őket a karvaly. Ekkor vették észre, hogy a patkány kezében ott a telefon. Azt mondja a pocok:

• Készítsünk szelfit magunkról! Azzal belevigyorogtak a telefonba és elküldték egy közösségi oldalra:

A kerekerdő lakói pedig... azóta is nyugodtan alszanak.