A szeretet fája


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    dec
  • 21

Az öreg párt, aki csak ismerte, mindenki kedvelte a faluban.Terus néni és Imre bácsi szelíd békességben, csendes harmóniában éldegélt kicsi házukban,melynek utcafrontján nyaranta tarka virágok sokasága díszlett, a hátsó kertben pedig számos,különleges ...

Kép forrása: Mesterséges Intelligencia által generált kép

Az öreg párt, aki csak ismerte, mindenki kedvelte a faluban.
Terus néni és Imre bácsi szelíd békességben, csendes harmóniában éldegélt kicsi házukban,
melynek utcafrontján nyaranta tarka virágok sokasága díszlett, a hátsó kertben pedig számos,
különleges gyümölcsöt érlelő fát ápoltak, neveltek.
A patikusné egyenesen Imre bácsitól hallotta, hogy a híresen jól termő, szépen gondozott fák
között található Besztercei óriás szilva, Germesdorfi ropogós cseresznye, és „francia barack”
– ami alatt ő az őszibarackot értette. A Jonathan mellett Starking almafa nő, attól jobbra
Alexander körte, de „pirosbélünk” is van – mesélte akkor nem kis büszkeséggel Imre bácsi.
Az öregeknek nem volt gyerekük.
Ennek okát, Terus néni révén tudta meg az a néhány asszony, akik közül egynek elmondta, az
meg továbbadta a többinek. Mármint, hogy a pár, házasságuk kezdetén, a rossz anyagi
körülményeik, a szegénységük miatt nem tervezhetett gyermeket, amikor pedig megtehették
volna, addigra úgy elszaladt felettük az idő, hogy az életkoruk már nem tette lehetővé utód
vállalását. Pedig mennyire szerették a gyerekeket!
És ezt a falu gyerekei, időről-időre, meg is tapasztalták.
Terus néni minden gyerkőcnek, aki a kapujuk előtt elhaladtában beköszönt hozzájuk, adott
valamit. A nyári időszakban természetesen gyümölcs volt az ajándék, de amikor ősszel
találkozott velük, lekváros buktát, télen meg bejglit kaptak a kicsi haspókok.
Persze, a falusi házaknál más is sütött rétest, buktát, bejglit, ugyanakkor Terus néni
különleges gyümölcseit nem pótolhatta semmi.
És hogy Imre bácsi le ne maradjon párja mellől a sok jót tevésben, adakozásban – hiszen
ugyanúgy kedvelte a kis lurkókat -, azt találta ki, hogy cseresznyeéréskor meginvitálta a
gyerekeket egy kis „szüretre”. Ilyen alkalmakkor mindenki annyit ehetett és szedhetett a fáról,
amennyi csak a hasába, vagy a zsebébe belefért. Egy szabály volt csupán: a finom gyümölcsöt
termő fát kímélni kellett, levelét letépni, ágát letörni, és a fa alatt szemetet hagyni nem volt
szabad.
A falubéli gyerekek nemcsak a cseresznyét szerették nagyon, de a két idős embert is.
Az idő előrehaladtával, Terus néni és Imre bácsi egyre korosabb lett, lassan már a nyolcvan
felé közeledtek. Ennek ellenére, karácsonykor minden évben állítottak egy fenyőfát, vágottat,
évről-évre kisebbet, amit Imre bácsi befaragott a tartóba, Terus néni pedig „felöltöztetett”
különféle, maga készítette díszekkel.
A nem ritkán felmerülő kérdésre, hogy miért csak gyümölcsfák nőnek pompás kertjükben, az
öreg pár azt felelte: kertjük zsúfolásig tele van ültetve, másfajta fa, a gyümölcsfák mellett,
nem is férne el.
Meg amúgy is, van azért egy kis fenyőjük, eldugva a kert egyik szegletében, afféle
mementónak. Azt ugyanis még az első, házaspárként együtt töltött karácsonyukra vették,
majd az ünnepek elteltével, az akkor még cserépben is elférő, vézna fácskát, elültették a
kertjükben.
A fenyő szerényen meghúzódott a gyümölcsfák mögött, a kert legtávolabbi sarkában, és bár
eleinte alig látszott ki a sűrű lombú, szépen termő gyümölcsfáktól, idővel egyre magasabbra

nyújtózkodott. De ő csak „úgy volt”. Minden jelentőség nélkül, magányosan élte az életét, a
maga kis világába zárva. Vele nem foglalkozott senki, hiszen nem tudott finom gyümölcsöt
teremni, sem igazi árnyékot adni. Gondoskodást sem igényelt, holott az öreg pár esetében
ennek is megvolt a maga fontossága. Nekik lételemük, úgymond mindennapi feladatuk volt a
kert tökéletes rendben, és a fák minél további életben tartása.
Hát, igen. Az élet lassú mederben, de visszafordíthatatlanul folyt előre, rendíthetetlenül, ám
minden jónak vége szakad egyszer.
Imre bácsi ment el elsőnek…
Terus néni magára maradt. Azontúl egyedül kellett rendben tartania a kertet, bár ott egyre
kevesebb lett a munka, hiszen a fák is megöregedtek, némelyik kiszáradt, egyik-másik kidőlt,
elpusztult.
Már nem volt annyi gyümölcs, és annyi cseresznyeszüretelő sem, hiszen a gyerekekből
felnőttek lettek. Persze, Terus néni portája előtt elhaladtukban még így is meg-megálltak,
beköszöntek, de már nem várta el senki a gyümölcsajándékot.
Így jött el Terus néni első karácsonya, a párja nélkül. Nem volt, aki megvegye a kis fenyőt,
tartóba faragja, és Terus néni már csak gondolatban foglalkozott a fa díszítésével. Persze
kesergett is. Imre bácsi, és az együtt töltött szép karácsonyok elmúlása miatt.
Szentestén szomorúan ült a bejglis tállal szemben, az asztalnál. Gondolkodott, emlékezett.
Aztán, bár a csúza igencsak akadályozta ebben, felállt, és kitipegett a verandára, hogy
lefekvés előtt megnézze, kettőre zárta-e az ajtót.
Ahogy botjára támaszkodva bicegett, az udvar távoli sarkából, valami fényesség vonta magára
a tekintetét. A telkük ott volt határos a szomszédék kertjével. Csak nem a fészerük gyulladt
ki? Ott tárolja a szomszéd a benzines fűnyíróját, és egyéb kerti kisgépeit. Óvatosan, fájós
derekát kímélve lépegetett az udvaron, a kert végében továbbra is csillogó fényesség felé. Ha
valóban baj van, haladéktalanul szólnom kell a szomszédnak – gondolta.
Amikor pedig odaért a fényesség forrásához, egyszeriben földbe gyökerezett a lába, mert amit
látott, az maga volt a csoda! Az ő elfeledett, valaha csenevész, de az évtizedek során magasra
nőtt fenyőfája fel volt díszítve. Mindenféle csillogó dísz ékítette, és még égők is voltak rajta.
Terus néni csak állt ott meghatottan, amikor észrevett egy fehér papírlapot a fa tövéhez
támasztva. Felvette, és mivel már hószagú volt a levegő, hogy meg ne fázzon, lassan
visszatipegett a házba.
Odabenn elővette a szemüvegét, hogy elolvassa, mit írtak a lapra. Csak ennyi állt rajta:
Fogadja szeretettel ajándékunkat! – s az aláírás: a valamikori Cseresznyeszüretelők.
És akkor arra gondolt, ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor ez a karácsonyfa a szeretet
fája.

Mester Györgyi, meseíró

Ezt a mesét írta: Mester Györgyi meseíró

Budapesten születtem, civil foglalkozásom külkereskedelmi üzletkötő.A külkereskedelmi munkavégzést követően, hosszabb ideig a közigazgatásban dolgoztam, ahonnan 2005-ben nyugdíjba mentem.A nyugdíjas éveim elején kezdtem el – hasznos időtöltésként, kikapcsolódás gyanánt – az írással foglalkozni.Főként nagyon rövid, változatos témájú novellákat írok, amelyek számos honlapon megtalálhatók, és különböző irodalmi fo...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!