A természet varázsa

A természet varázsa.

Mindőtöket csitítsalak, mesécskével vidítsalak? Csuda egy mese lesz, titkok titkáról,
csodák csodájáról. Volt egyszer egy varázslatos kis kertecske, mely a legmesszebbik falu szélén
volt.
Gyönyörű virágok pompáztak benne, az állatok harmóniában éltek s mindenkinek meg
volt a maga-maga dolga. A vörösbegyek ébresztik a kertecske lakóit, a méhek beporozzák a
virágokat, a sünök összegyűjtik és elfogyasszák a lehullott gyümölcsöket, a macskabaglyok
pedig vigyáznak a kertre míg mindenki édes álmát alussza.
Egy napon viszont szörnyű dolog történt! Frigyes a feketerigó hatalmas sebességgel
repült körbe a kertben és közben ezt csiripelte:
-Bogarak, madarak, rovarok és mindenki más figyeljetek! Reggel azt halottam a szomszédos
fecskéktől, hogy az emberek meg akarják szüntetni a kedves kis lakóhelyünket!
-Most mitévőek legyünk? - kérdezte aggódó hangon Sári a süni.
-Keressük meg a Kertek őrzőjét, Pipacska manót és kérjük meg, hogy segítsen nekünk. -
válaszolta csiga Csilla.
Összesúgtak az állatok, hogy mégis hogyan fognak eljutni Pipacska manóhoz, már oly
messze lakik a kerttől, hogy még a legszélsebesebbeknek is egy esztendő mire eljutnak hozzá.
Nagy tanakodásba fogott mindenki, hogy akkor mégis mi legyen, amikor hirtelen előbújt az
egyik cserép alól Karcsi a kecskebéka. Álmosan megkérdezte, hogy mi történik, majd miután
elmesélték neki, hogy mekkora veszélyben van a kert így szólt:
- Még emlékszem kis ebihal voltam amikor utoljára itt járt nálunk Pipacska manó. Valahol
elrejtett egy varázs kavicsot, arra az esetre, hogyha baj van akkor a kavicska elrepít minket
hozzá. Ó, bárcsak tudnám hova rejtette azt a kavicsot!
Ahogy ezt kimondta a kert közepében lévő tavacskából elkezdett hatalmas fény áradni.
Egy gyémánt tavirózsa kiemelkedett a vízből majd kinyitotta szirmait. S lássatok csodát a
szirmok közt ott volt a kavics. A kert lakói ámultak-bámultak hiszen nem sima szürke volt,
hanem a világ összes színében pompázott. Mindenki mohón elindult a kavics felé és egyszerre
hárman is megérintették; Miu a kis macskabagoly csemete, Guszti a gyíkocska és Lelle a lepke.
Hatalmas füst képződött köréjük és egy takaros kis kunyhóban találták magukat.
-Vártam már az érkezéseteket. - szólalt meg Pipacska.
-Pipacska! Szeretnénk a segítségedet kérni! - mondták egyszerre Gusztiék.
-Hallottam a szomorú híreket… Végig kutattam az összes varázskönyvem mire megtaláltam a
megoldást. El kell varázsolnunk az embereket.
-És azt mégis hogyan fogjuk? - kíváncsiskodott Miu.
-Díszítsétek ki a kertkaput virágkoszorúkkal, tegyétek rendbe a kert minden szegletét, még a
legkisebb sarok is makulátlan legyen! Lengjen körbe mindent édes virágillat és nyugalom.
Meglátjátok, ezzel lehet igazán elvarázsolni valakit.
Megköszönték hát a hasznos tanácsot, és visszarepítették magukat a kertbe. Mikor
elmondták a többieknek, hogy mit javasolt Pipacska, szorgos munkába fogott az állatsereg. Éjt
nappallá téve dolgoztak, szinte nem is aludtak. Amikor az utolsó fűszál is megszépült pihenésre
tértek a lakók.
Nyüzsgésre és csodálkozó morajra ébredt a kertecske. Frigyes a feketerigó nézte meg
először, hogy mi történik. Félve repült a kapuban álldogáló emberek felé, mert azt hitte azért
jöttek, hogy lerombolják a kertet. Ehelyett dicsérő szavak és gyönyörködő tekintetek fogadták.
Az egész falu csodájára járt a kertnek, még azok is, akik kezdetben ellenezték.
Innentől kezdve hatalmas becsben tartották és csak jobbá s szebbé tették. Rendszeresen
jöttek a falubeliek gyomlálni, füvet nyírni. Madáretetőket helyeztek el és odúkat rejtettek a fák
lombjai közé.
Azt mondják, hogy a falu lakói azóta is gondozzák a kertet, de aki nem hiszi az járjon
utána!