A tündérfa titkai


https://webshop.meskete.hu

Léna nem tudta, hogy a kert növényzetének apró lakói még mindig figyelik őt minden éjszaka és vigyáznak rá minden nap. A lány 13 éves lett tegnap, de sosem felejtette el apró barátait. Minden ötéves korában kezdődött. Akkoriban a kislány nagyon szere...

Léna nem tudta, hogy a kert növényzetének apró lakói még mindig figyelik őt minden éjszaka és vigyáznak rá minden nap. A lány 13 éves lett tegnap, de sosem felejtette el apró barátait. Minden ötéves korában kezdődött.

Akkoriban a kislány nagyon szeretett kint a kertben játszani anyával és bátyjával, Marcival. Persze Marci mindig csak focizni akart. Léna szeretett négy évvel idősebb testvérével labdajátékokat játszani, így focizni is, ám egy ideje egészen más foglalkoztatta őt, amikor délutánonként az udvaron kötöttek ki: apró kis lények. Néhányuknak széles és hosszú szárnyuk volt, sokuk viszont úgy nézett ki, mint egy átlagos kisgyerek, valamiben azonban mégis különböztek Lénától, vagy akár Marcitól. Akkorák voltak ugyanis, mint egy felnőtt kisujja. Kis termetük ellenére Léna látta őket. Amikor felfedezte a pici lényeket, azonnal szólt anyának.

- Ez badarság kicsim, tündérek nem léteznek - rázta meg a fejét mosolyogva anya. Tündérek. Léna ízlelgette a szót. Nem tudta, hogy mit jelent, de a mesékben már hallott róluk. Amiket a tv-ben látott, virágokban laktak, de a kertben élő tündérek nem. Ők az udvar legöregebb és legnagyobb tölgyfájának odvában bújtak el és onnan figyelték nappal az embereket. A kislány egyre többször egyre közelebb merészkedett hozzájuk, míg egy nap szembe találta magát egy tündérlánnyal. Az apró lény éppen egy egérkén segített, aki a lábát fájlalta. Léna egy fa mögé bújva figyelte, ahogyan a zöld szárnyú, fekete hajú tündér, akinek levélből volt a ruhája, az egérhez beszél, próbálja megnyugtatni és bekötözni a lábát a legkisebb fáslival, amit a kislány valaha látott.

- Így ni, egérke, most már mehetsz is - mondta a tündérlány, miközben végigsimított az állaton. Az egér elsétált, az apró lény pedig megállt egy helyben és elmosolyodott.

- Most már előjöhetsz a fa mögül, emberlány - szólt csilingelő, ám határozott hangon.

Léna meglepődött, hogy a tündér meglátta, de szótlanul előbújt. Vizsgálgatták, nézegették egymást, Léna pedig összeszedte minden bátorságát.

- Ki vagy te? - kérdezte a kislány, miközben kék szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.

- A nevem Flóra. Gyógyító tündér vagyok. Téged hogy hívnak?

- Léna vagyok - válaszolt a kislány. - Csak én látlak titeket. Marci és anya nem - morfondírozott. Nem kérdés volt Léna részéről, inkább csak megállapította, hogy ez bizony így van. Flóra körülnézett a kertben és meglátta a kisfiút, akiről Léna beszél, majd szomorúan elmosolyodott.

- Tudod, a bátyád is látott minket egy darabig. De ahogy felnő, lassan elfelejt minket és már nem veszi észre a tündéreket maga körül. Ez történik, ha valaki nem hisz már a mesékben és túl gyorsan szeretne felnőni. Már nem látja a varázslatot - magyarázta Flóra. Aznap Léna több tündérrel is találkozott és megígérte magának, hogy sosem fogja elfelejteni újdonsült barátait.

Három évvel később Léna nyolc éves lett. Abba a korba lépett, amikor Marci már nem emlékezett a tündérekre, ezért a kislány nagyon félt, hogy ő is így jár majd. Flóra lett a legjobb barátja, de más apró lényekkel is azonnal megtalálta a közös hangot. Tábita, az állattündér például egy árva kiscicát juttatott el Lénához, akit aztán befogadott a család. Bár anya eleinte nem örült neki, kis idő elteltével nagyon megszerette a fehér szőrpamacsot. Luna, az éjszakatündér minden este vigyázott a kislányra, ha az esetleg sötétedés után is kint játszott. Nem hagyta, hogy bármi baja essen, például elbotoljon a sötétben. Szirom, a virágtündér kisebb volt az összes társánál, ám apró termete ellenére nagyra becsülte mindenki. Ő volt a felelős a virágok szépségéért. Ha Léna a családjával sétált, az útjukba mindig gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágokat növesztett, az udvaron lévőket pedig ő varázsolta ragyogóvá. Persze ott voltak még a fiúk is, Valentin és Alfi, akik igazi bajkeverők. Földtündérek voltak és mindig belekeveredtek valami kalamajkába, például kisebb földrengéseket okoztak. Végül, de nem utolsósorban ott volt Nazim. A tündérkirálynő legfőbb katonája. Nem szeretett volna összebarátkozni Lénával, mert tudta, hogy a kislány hamarosan nem fog rájuk emlékezni, ám Léna annyira érdeklődően hallgatta Nazim történeteit a tündérek történelméről, hogy nem tudta nem megszeretni a lányt. Nazim minden alkalommal mesélt Lénának a különböző országokban élő tündérekről és hogy ki milyen feladatot lát el, amikor a kislány az udvaron játszott. Léna megtudta, hogy nem csak az ő kertjükben léteznek tündérek, hanem minden parkban, kertben, minden folyónál és tónál, tengernél és óceánnál, erdőben és réten. Ők vigyáznak a növényekre és állatokra, óvják a természetet, varázslatot szőnek az élőlények mindennapjaiba. Mindebből anya annyit vett észre, hogy a lánya az öreg tölgyfa tövében ül, magában cseverészik és nevet. Próbálta megérteni Léna tündérekkel való különleges kapcsolatát, de ő felnőttként nem látta a piciny lényeket, ezért hát nem is érthette, de úgy gondolta, amíg Léna biztonságban van és nem esik baja, hadd üljön a tölgyfa tövében és nevetgéljen.

Az idő vészesen telt és Léna tudta, hogy hamarosan már nem látja majd a barátait, ezért kihasznált minden alkalmat, amit együtt tölthetett velük.

- Nem minden esetben felejtenek el minket az emberek - mondta Nazim. A tündérkatona és Flóra egy évüket töltötték azzal, hogy szabadidejükben összeszedjenek minden olyan beszámolót a történelem során, ami arról árulkodik, hogy néhány felnőtt, - ugyan nem látja már a pici szárnyas lényeket - nem felejti el a létezésüket és a kalandokat, amelyeket gyermekkorukban átéltek velük.

- Így van, te biztosan emlékezni fogsz ránk - bólogatott Flóra. Léna szemmel láthatóan megnyugodott. Sötétedéskor bement a házba, hiszen anya már vacsorához terített. Ma este Léna és Marci kedvencét sütötte; mogyorókrémes palacsintát friss eperrel. A kislány lehuppant a bátyja mellé a székbe, majd jó étvágyat kívántak és enni kezdtek.

- Szóval, hamarosan itt a nyári szünet - szólalt meg anya. - Arra gondoltam, hogy a nyarat nagyinál tölthetnétek.

Léna lefagyott a szavak hallatán. Nem akart elmenni, nem akarta itt hagyni a barátait, amikor már olyan kevés idejük van együtt. Főként nem egy egész nyárra. Sziromnak akkor van a legtöbb munkája, hiszen az egész környék virágba borul és minden csodás színekben pompázik. De akkor semmiképpen sem lesznek jók a meleg hónapok, ha anya most arra kényszeríti, hogy nagyihoz menjen a nyári szünetben. Nagyi ráadásul egy emeletes ház egyik lakásában lakik, ott pedig aligha vannak tündérek. Marci sem akart menni, az ő problémája azonban egészen más volt.

- Ne már, anyu, nagyinál még internet sincs - szörnyülködött az immár 12 éves fiú. Anya azonban hajthatatlan volt. Mióta apa elment, hogy az új családjával legyen, anya sosem küldte őket nagyihoz pár napnál tovább és nem értették, hogy most mégis mi történt. Léna sírva fakadt.

- Anya, nem akarok elmenni. A tündérek! El fogom felejteni a tündéreket!

- Jaj, Léna elég már ebből a butaságból! Nagyinál is van tündéres mese, nem hiszem el, hogy annyira fontos ez - csattant fel anya. Léna megszeppent és még jobban sírni kezdett.

- Nem szeretlek! - kiabálta és kiviharzott az ajtón. Léna hallotta, hogy anya a nevét kiáltja, de nem fordult vissza, hanem egyenesen a hatalmas fához vette az irányt. Flóra az ablak melletti bazsarózsán pihengetett épp, amikor meghallotta a veszekedés zaját. Amikor meglátta a lányt, követte a fához.

- Léna, várj már! - Flóra olyan gyorsan repült, amilyen gyorsan csak tudott, de csak akkor érte utol, mikor a lány a fához ért.

- Léna, mi történt? Jól vagy? - kérdezte Tábita, aki éppen egy felborult sünit próbált visszahúzni a hasára Alfi segítségével, ám a lány meg sem állt a fán található kis odúig, amibe épphogy csak befért. Mikor beért, felegyenesedhetett, hiszen már a föld alá ért egy átjáróhoz.

- Összeveszett az anyukájával - suttogta Flóra barátnőjének, miközben hűségesen követte Lénát.

A kislány végre elért a fa odvának belsejéhez, amely egy kör alakú kis terem volt. Néhány növényből készített ágyikó, apró magvak és bogyók, gombák, egy hatalmas tálnyi víz és sok-sok pici kellék a mindennapi élethez. Ezt látta, mikor körbenézett. Sosem volt még a kerti tündérek lakhelyén, csak tudta, hogy létezik.

- Léna? Hát te meg mit csinálsz itt? Minden rendben? - kérdezte Nazim összezavarodva, amint észrevette a lányt.

- Anya el akar küldeni. Segítenetek kell! Nem akarok elmenni és elfelejteni titeket! Tündér szeretnék lenni és itt élni veletek, nem akarok már az emberek között lenni - hüppögött a kislány. Ekkor megjelent a bejáratnál a leggyönyörűbb tündér, akit valaha látott. A szárnyai a szivárvány minden színében pompáztak. Lila szemeit a kislányra emelte. Léna meghökkent és rájött, hogy ki a lélegzetelállító nő előtte, aki egy kicsit nagyobb volt a többieknél. Két tündérfiú társaságában érkezett. Ő volt Hella, a tündérek királynője. A teremben mindenki meghajolt, Lénát kivéve.

- Kicsi Léna - szólalt meg végre a királynő lágy hangon. - Olyan dolgot kívánsz, ami nem lehetséges.

- De én már nem akarok ember lenni.

- Tudom, hogy most így érzed, ám nagyon fontos, hogy megtanulj valamit. Mindennek oka van. Annak is, hogy te embernek születtél és nem tündérnek. Hidd el, anyukád nem akar neked rosszat, hiszen szeret téged. Annak is oka van, hogy a nyarat a nagymamádnál kell töltened - magyarázta Hella királynő.

- Nem akarlak elfelejteni titeket - mondta a lány lehajtott fejjel.

- Tiszta szívű lány vagy, kedvesem. Ha továbbra is hiszel a varázslatban és nem felejted el, hogyan kell gyermeknek lenni, nem fogod elveszíteni a barátaidat. Ugyan látni már nem láthatod majd őket, emlékezni fogsz rájuk és az együtt töltött pillanatokra - felelte a tündérkirálynő.

- Ha felnövök, leírom majd a közös kalandokat - mondta egy kis gondolkodás után Léna, majd elmosolyodott.

- Megteheted, kicsi Léna! Az lehetsz, aki és ami csak lenni akarsz - bólintott Hella, majd amilyen hirtelen érkezett, olyan hirtelen távozott is. Aznap este Léna elbúcsúzott Flórától és a többi barátjától, majd visszament a házba.

- Kislányom, úgy aggódtam érted! - kiáltott fel anya és a karjaiba zárta a lányt.

- Nem mondtam komolyan, hogy nem szeretlek, anya. Nagyon szeretlek, ugye tudod? - sírta el magát a kislány.

- Hát persze - mosolygott anya.

Aznap este hárman leültek és megbeszélték, hogy anya miért szeretné, hogy nagyinál töltsék a nyarat. Nagyi beteg lett és megkérte anyát, hogy a gyerekek nála lehessenek a szünetben, hogy mindig emlékezzenek rá, mennyire szerette őket a nagymamájuk.

Marci és Léna augusztus végén jött haza nagyitól. Meglepően jól telt a nyári szünet, élvezték az együtt töltött időt. Miután hazaértek, a kilenc éves Léna a kertbe sietett a fához. Akárhányszor szólítgatta barátai nevét, senki nem bukkant fel és senki nem felelt. Egy szomorú mosollyal végül ennyit mondott:

- Nem látlak már titeket, de tudom, hogy itt vagytok, nem felejtettelek el titeket. Köszönöm, hogy vigyáztok rám.

Asztalos Anna, amatőr író

Ezt a mesét írta: Asztalos Anna amatőr író

23 éves kaotikus újságíró vagyok. Általában a sajtát valóságomat alkotom meg. Ápolónak tanultam, aztán az életem teljesen más irányba fordult. Gyermeklelkem van és hiszek a csodákban.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Anna Asztalos

2023-03-21 08:56

Köszönöm szépen!

Anna Asztalos

2023-03-21 08:55

Köszönöm!

Anna Asztalos

2023-03-21 08:55

♥️

Bányai Zsófia

2023-03-20 21:19

Ez volt a mai este mese nálunk. A 6 éves kislányom szerint is vannak tündérek a kertben. Sok sikert kívánok Anna a tovabbiakhoz!

Mautner Márta

2023-03-20 19:20

Ez egy nagyon klassz mese, szuper ügyes vagy! Természetesen ment a szavazat! :-)

Árki Inez

2023-03-20 18:12

Szupi vagy Kincsem!

Anna Asztalos

2023-03-20 15:10

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)

Ibolya Kajcsa

2023-03-15 20:54

Csodálatos, vissza repített gyermek koromban!