A varázsfelhő


https://webshop.meskete.hu

A varázsfelhő
 
-Valamikor a nem túl messzi múltba történt velem és a baràtaimmal egy elképesztő kaland. Ha kíváncsiak vagytok rà szívesen elmesélem. A gyerekek persze erre éjjenezni és ugrálni kezdtek.
-Igen,igen legyen szíves Bubo Ùr mesélje el- lel...

Kép forrása: pixabay.com

A varázsfelhő

 

-Valamikor a nem túl messzi múltba történt velem és a baràtaimmal egy elképesztő kaland. Ha kíváncsiak vagytok rà szívesen elmesélem. A gyerekek persze erre éjjenezni és ugrálni kezdtek.

-Igen,igen legyen szíves Bubo Ùr mesélje el- lelkendezett ugràlva az egyik kis nyuszi aki szinte éppen úgy nézett ki mint, régen az én egyik jó baràtom Màlyva nyuszi. De hiszen ez nem meglepő, mert Cukorka az ő leánykája volt.

-No jól van üsse kavics, làssuk csak hol is kezdődött?!

-Ez a nap is ùgy indult, mint a többi:

Az otthonunk egy csodaszép rét volt, aminek a közepén a mi hàzunk àllt egy hatalmas tölgyfa telis tele oduval. Az egyikbe éppen szunyokàltam amikor a szomszéd kiabálni kezdett

-Héj pajtás ki az àgyból hasadra süt a nap!- tudtam ez nem lehet más mint, a második legjobb barátom Csibi a kis süni. Ő mindig valami rosszaságon törte a fejét ezért is kapta a nevét a csibészségről.

-Hát nem tudják ezek, hogy a baglyok éjszakai àllatok?-hallottam a mellettem lévő odú felől ahogy a nagypapa bosszankodott. De hogy nem tudják gondoltam magamba csakhogy Csibi addig nem tàgít a fa mellöl míg ki nem megyek. Így hát megdörzsöltem a szemem és kimentem.

-Jó reggelt Bubo gyere gyors fel kell keltenünk még Màlyvàt hogy befejezhessük a tegnapi játékot.

Rendben- mondtam, majd bekaptam egy kukacot amit anyukàm hajnalba haza hozott nekem. Àtmentünk a rét màsik felére, az üregi nyuszik vackàhoz.

-Csókolom Màrti néni Mályva fent van már?- kérdezte Csibi izgatottan.

-Igen- vàlaszota,

-Csak még felveszi a sapkájàt.

Hihetetlen, de Màlyva sehova nem megy a sapkài nélkül, van vagy egy tucat neki és imàdja mind, hiszen a anyukàja szokta neki kötni.

-Jaj siess màr Màlyva nem bírok màr vàrni. - mondta mellettem le föl ugrálva Csibi.

-Jól van jövök jövök csak egy pillanat-hallatszott a vàlasz.

Szinte nem is kellett annyit vàrni és ugràlt felénk mosolyogva a kis fehér nyuszi halvàny rózsaszín sapkàba.

-Sziasztok. -köszönt lelkesen

-Akkor hol is folytatjuk?

-Íràny az erdő széle-mondta Csibi majd össze gömbölyödött és gurulni kezdett abba az irànyba ahol tegnap elkezdtük megépíteni az első bunkinkat.

-Hát az biztos hogy ő lesz az első aki oda ér olyan gyorsan tud gurulni-lihegett mellettem Màlyva és probàltuk utolérni.

-Gyorsan szedjünk még faàgat, hogy ma be tudjuk fejezni és akkor holnap egész nap ebbe játszhatunk.

-Jaj Csibi nyugi, lesz még utána is nap, nem baj ha holnap utàn lesz kész.

-Igaza van Mályvának ráérünk, de az is igaz hogy szívesen játszanék màr holnap az új bunkiba.-mondtam és elindultunk faàgakat keresni. Pár lépést tettünk az erdőbe amikor valamit meg hallottunk.

-Segítség, kérem valaki segítsen!

Egymásra néztünk és nem tudtuk mire vélni hiszen ilyen hangot még sose hallottunk.

-Ez vajon meg milyen hang lehet?-tűnődött hangosan Csibi.

-Én ilyet még életemben nem hallottam- mondta Màlyva

-Szerintem meg kellene keresnünk, valami történhetett vele hiszen segítségért kiàlt- javasoltam.

-Rendicsek-mondták egyszerre. Alig tettünk pár lépést amikor a földön észrevettünk egy zöld színű tündért. A döbbenettől meg sem tudtunk szólalni. Hallottunk már róla a legendákból és mesékböl, hogy léteznek, de élőbe még sosem láttunk. A teste zöld színű volt, de gyönyörű virágok borították az alakját. Elképesztő színekben pompáztak. Egyszer csak kinyitotta a szemét és megszólalt:

-Jaj kérlek segítsetek rajtam, megsérült az egyik szárnyam és nem tudok így haza repülni. Majd szó szerint elájult.

-Te jó ég most mi tévők legyünk?-szólalt meg Csibi.

-Szerintem vigyük oda anyukámhoz, ő biztosan tud segíteni-ajánlotta Mályva

-Remek gyógynövényei vannak.

-Okés, emeljük meg, de vigyázzunk a szárnyaira-mondtam. Óvatosan megemeltük és elindultunk. Màr éppen oda értünk az üreg bejáratához amikor Màlyva anyukàja kijött.

-Teremtőm, hát ti meg hol találtátok ezt az Abszint tündért?

-Ott az erdőbe hallottuk meg, ahol a bunkinkat kezdtük el ,hogy valaki segítségért kiàlt.-mondta Mályva.

-Bizony és őt találtuk, azt mondta eltört az egyik szárnya-nézett nagy szemekkel Csibi.

-Most mit tegyünk Márti néni?-kérdeztem.

-Azonnal vigyük be az üregbe, van gyógyszerem fàjdalom ellen, talàn attól majd magához tér. Amint beértünk már hozzà is làtott és láss csodát pár perc mùlva a kis tündér ismét magához tért.

-Hol vagyok?-kérdezte.

-Egy üregbe a nagy rét szélén.-vàlaszolta Márti néni.

-Megsérült a szárnyam amikor a szüleimmel elindultunk új virágokat szedni Letícia hercegnőnek.

-De hogy történt?-kérdezte a kis nyuszi.

-Mivel friss virágok voltak a méhek megtámadtak minket, anyukám és apukám próbálták elterelni őket. Így egyikük balra a másikuk jobbra repült. Csak sajnos a nagy lárma közepén egy fának ütköztem és a földre zuhantam.

-És aztán?-kérdezte Csibi.

-Sajnos annyi méhe volt körülöttünk, hogy egyikük se vette észre,hogy mi történt, így tovább repültek. Haza kell mennem különben nagyon aggódni fognak. A szárnyam sem fog meg gyógyùlni amíg nem iszok a varázs forrásunkból, ugyanis olyan varázsereje van, amitől a sebek begyógyulnak.

-Varázs forràs? Miért te hol laksz?-ismét Csibi szólalt meg először.

-A varázs felhőn ami az erdő túl oldalàn van.- felelte.

-Ez elképesztő, hát tényleg létezik?-kérdezte döbbenten Màrti néni.

-Persze, hogy létezik csak varázslat van rajta így csak a tündérek láthatják.

-Hallottam róla szó beszédet még régebben,de nem gondoltam volna, hogy tényleg létezik.

-Bizony és gyönyörű hely ahol különböző tündérek élek Letícia hercegnővel, ő az aki mindig vigyáz ránk.

-Nahát, biztosan csoda szép hely lehet.-ámélkodott el Mályva.

-Vissza kell mennem mihamarabb, lassan besötétedik.- mondta kimerülten a kis tündér.

-Szerintem maradj itt éjszakára és holnap újult erővel hazakísérünk.-javasolta Màrti néni.

-Jól van, legyen így amùgyis nagyon fàradt vagyok. De reggel korán kell indulni,hogy mihamarabb otthon lehessek.

-Rendben. Hozok egy kis répàt biztosan éhes is lehetsz.-felelte a nyuszi anyukája.

-Igen köszönöm, az jól esne.

Majd kiment friss répát szedni. Mi pedig még mindig hatalmas szemekkel bàmultuk a kis tündért.

-Egyébként, hogy hívnak?-kérdezte Màlyva.

-Luna, a nevem Luna Abszint.-felelte.

-Engem Màlyvànak hívnak, ő pedig itt a kis tüskés barátom Csibi, a nagy szemű szárnyas barátom pedig Bubo.

-Szia-mondta Csibi, majd tovább kérdezgettük, megtudtuk, hogy egy ösvény vezet a felhő kapujához. Amit egy hatalmas fehér farkas őriz akinek a szárnyai bárány felhőből vannak, ő védelmezi a kapu bejáratát éjjel nappal. Azt is elmesélte, hogy többféle tündérek élnek ott. Ilyenek voltak például az Elfek, apró csemete fák. A Goblinok leleményes kis gyűjtögetők. Gnómok egyszemű pici állatkák. A Szilfek kinézetre talán hasonlítanak egy átlátszó felhőre,de valójában légtündérek. Ámulattal hallgattuk amikor egyszer csak Màlyva anyukája visszatért a friss étellel.

-Na jól van gyerekek hadjátok végre pihenni ezt a csöpp kis tündér.

-Okés anyu, de kaphatok én is egy kis répát?- nézett éhesen rá Mályva.

-Természetesen, ùgyis vacsora idő van már. Jobb lenne ha ti is hazamennétek anyukáitok már biztosan várnak.

-Igen Márti néni most, hogy mondja farkas éhes vagyok- mondta Csibi. Elköszöntünk és hazamentünk. Alig vártam, hogy végre holnap legyen annyira izgatott voltam.

Éppen csak, hogy feltűnt a nap az égen, már mind az üreg bejáratánál voltunk. Mályva anyukája jött ki először majd így szólt

-Megengedem, hogy mind elkísérjétek Lunát, de csak azzal az egy feltétellel ha Ártemisz a szarvas elkísér titeket. Ő majd vigyáz rátok az úton.

-Én benne vagyok-ugrándozott a kis süni.

-Nekem is jó-feleltem.

Majd Luna és Màlyva is elő bújt az üregből.

-Sziasztok, na akkor neki vágunk az útnak-kérdezte Luna.

-Igen-harsogtuk egyszerre.

A rét másik oldalán már vár minket Ártemisz, hatalmas agancsos szarvas létére nagyon kedves és türelmes volt.

-Szép jó reggelt mindenkinek-köszöntött

-Szervusz Ártemisz, mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy elkíséred őket és vigyázol rájuk-mondta Márti néni.

-Igazán nincs mit, szívesen teszem- válaszolta.

-Utazhatok majd a hátadon ha elfáradok?-kérdezte Csibi.

Ezen jót nevettünk, de természetesen megengedte neki.

Elbúcsúztunk a szüleinktől, és útnak indultunk a nagy erdőnek. Minél beljebb értünk annál jobban álmélkodtunk a szebbnél szebb fákon és élő világon. Rengeteg minden új volt számunkra hiszen korábban nem jártunk még erre. Egyszer csak egy sűrű bokros részhez értünk, Luna oda sétált majd így szólt:

Őrzöm minden titkod,

Látom amit más nem láthat,

Kinyitom szárnyam,

Lelkem pedig haza talál .

A bokorok szétnyíltak és egy csoda szép ösvényt mutattak, ami lila és kék színben pompázott. Középen pedig megjelent egy apró kis láng amit úgy hívtak lidércfény. Követtük a pici lángot amely egy óriási felhőhöz vezetett, majd ekkor megjelent Optimusz a kapu őrzője. Gyönyörű hatalmas fehér farkas volt jégkék szemekkel és hihetetlen nagy szárnyaival eltakarta előlünk az utat.

-Szia Optimusz- köszöntötte Luna.

-Szervusz Luna, ideje volt, hogy haza találtál már égen földön kerestünk.

-Igen gondoltam, de sajnos megsérült az egyik szárnya és az új barátaim kísértek haza.

-Akkor bizonyára remek barátokra tettél szert, hogy vállaltak egy ilyen messzi utat.

-Bizony és nagyon hálás vagyok nekik ezért.-mosolygott ránk Luna.

A nagy farkas barátságosan fogadott bennünket és megengedte, hogy belépjünk a kapun. Mikor beértünk meg sem tudtunk szólalni annyira elképesztő látvány tárult elénk. Olyan volt mint egy fantáziaország, csodálatos színekkel, különböző tündérekkel, kristálytiszta forrással. Luna szaladt is, hogy elmerüljön benne. Kis idő elteltével pedig gyógyult szárnyakkal tért vissza. Lehengerlő volt ahogy újult erővel repült körülöttünk. Ezt követően megjöttek a szülei is akik mérhetetlenül hálásak voltak és megköszönték, hogy vigyáztunk rá. Letícia hercegnőtől pedig kaptunk minden féle finomságot, ezután jött a búcsú amely egyikünk számára sem volt könnyű.

-Köszönök mindent és megígérem sosem felejtelek el benneteket.-szólalt meg először Luna.

-Mi is köszönünk mindent sose feledünk.- mondta Mályva és megölelték egymást.

-Irtó izgalmas volt az egész-mondta a kis süni.

-Mindig emlékezni fogunk erre a kalandra-mondtam. Majd megöleltük mind egymást. Elbúcsúztunk mindenkitől aztán haza indultunk. A szüleink már vártak minket az erdő szélén. Nagy örömmel fogadták, hogy épségbe haza értünk.

Szédületes volt ez az utazás mindegyikünk számára. Sose feledjük el Lunát és a varázs felhőt, és azt sem, hogy a csodàk igenis léteznek.

Aki nem hiszi az pedig járjon utána.

Kovács-Horváth Patrícia, amatőr

Anyuka vagyok, aki szeret a lányának manós, tündéres történeteket olvasni, illetve én magam a romantikus regények rabja vagyok.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!