A vén diófa 4. meséje - Eszti-mami meséje

A vén diófa 4. meséje - Eszti-mami meséje.

- Olyan kíváncsi vagyok! Meséld kérlek tovább! Mi volt a meglepetés? - sürgette a nagy fát a kis csemete.

- Azt én is csak napokkal később tudtam meg. Márton gazda egyik délután, megjelent egy bölcsővel. Ráismertem, ez a kis bútor darab is abból a fából készült, amin én növekedtem. Oda helyezte az árnyékomba.  Mondanom sem kell, mennyire örültem. Hanem aztán Márton gazda felesége lépett ki a házból, egy bepólyázott aprósággal. Kicsit sírdogált még. Akkor a bölcsőbe tette, és addig ringatta, míg elaludt. A gazda felesége a padon őrizte a kicsi álmát, közben kis takarót kötögetett neki. Márton gazda ekkor hozzám lépett, és ezt mondta.

- Látod? Itt játszottam veled! A zsebemben hordtalak, a párnám alatt aludtál. Aztán véletlenül elültettelek. És most ide hozom az árnyékodba az én kis lányomat. Remélem, majd ő is olyan jókat játszik itt, mint amilyeneket én. Vigyázz majd rá! - kérte Márton gazda. Aztán már ment is a dolgára. Nagyon jó volt látni, ahogy a kislány cseperedett. Mártikának hívták, és mondhatom, pont olyan csintalan volt mint az apukája. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy még csintalanabb. Például nagyon szeretett elbújni. Sokszor keresték a szülei, hogy hol lehet. Egyszer elbújt a nyuszik között. A nyuszik, egy elkerített részén laktak az udvarnak. Mártika nagyon szerette őket. Olyan pihe puha volt a bundájuk. Közéjük ült, és simogatta őket. Majd elfeküdt köztük. Mikor anyukája hívta, szólongatta, Mártika a nyusziknak mutatta a szája elé tett ujjacskájával, hogy pszt! Közben a nyuszik körbe vették, és bajuszos orrocskájukkal szimatolták a kislányt ami nagyon csiklandós volt. Mártika nem bírta tovább, felkacagott.

- Hát itt bujkálsz? - talált rá a gazdasszony. - Segítened kellene! Vigyél a tyúkoknak kukoricát, aztán pedig szedd össze a tojásokat! - mondta anyukája. Mártika még gyorsan végig simította a nyuszikat, aztán ment tyúkot etetni. A tyúk ólban kis kosárból oda szórta a magot a szárnyasoknak. Ez nagyon jó móka volt. Nem győzték csipegetni a magot. Az egyik éhes kakas hirtelen rácsípett a kislány lábujjára.

- Áúú! - kiáltott fel Mártika. - Te buta tyúk! A lábujjam nem kukorica! - osztotta ki a tollas jószágot. Ezen, a kakas besértődve elballagott a szemét dombjára, és elkukorékolta a bánatát. Még soha senki nem sértette meg azzal, hogy buta tyúknak hívja őt, a tyúk udvar főnökét, a kakast. Mártika bicegve bebújt az ólba, és minden fészket megvizsgált. Talált is hat tojást. Bele tette a kis kosárkájába, és már majdnem bevitte, amikor eszébe jutott, hogy ő úgy szeretné ha lennének kis csibéi. Támadt egy ötlete, ezért kettő tojást ide rejtett a törzsem, és az egyik kiálló nagy gyökerem közötti mélyedésbe, falevelekkel betakarta.

- Miért? Mit gondolt? Hogy itt majd kikelnek? - kíváncsiskodott a fa csemete. A vén diófa így folytatta:

- Majd mindennap ráült a tojásokra óvatosan, hogy kiköltse. Ez így ment néhány héten keresztül. Egyszer aztán mikor kitakarta a két tojást, azok egyszerre pukkantak szét, és ezek után irdatlan büdös terjengett a környékben. Márton gazda éppen tehenet fejt, de majdnem lefordult a székről a szagtól. A gazdasszony a libákat hajtotta be az ólba, de megtorpant a bűz miatt. Mind ketten oda siettek ahonnan terjengett a büdös. A megilletődött Mártika csak annyit tudott mondani, hogy :

- Felrobbantak a tojásaim. - A szülők így már mindent értettek.

A záp tojások szaga még sokáig terjengett a környéken.

- Hát ez nagyon érdekes volt! Akkor nem is lettek kis csirkék? De mégis miért robbantak szét a tojások?  És mi az hogy büdös? Meséld el!

- Tudod, kis csemetém, majd holnap folytatjuk! Pihenj jól! - mondta a nagy fa, és mindketten jól betakaróztak a leszálló pára paplanba.