A vén diófa újabb meséi 3. rész

A vén diófa újabb meséi 3. rész.

A kis csemete korán reggel ébredt.

- Aj, elfelejtettem megszámolni a csillagokat! - nézett csalódottan a véndiófára, de hiába, az öreg még javában szundikált. És ekkor, megjelent az anya cica.

- Hát a kicsikéidet hol hagytad? - nézett rá kérdőn a csemete. A cica nyújtózott egy nagyot, aztán egykedvűen elterült a kis fa

alatt, és ő is álomba merült.

- Biztosan hajnalok hajnalán már vadászni voltál, és most jó alaposan elfáradtál! De mi lett a kis cicákkal? Ugye nem esett bajuk? - aggodalmaskodott a kis fa, de választ nem kapott.

- És a rigók? Ők is hova lettek? Most mindenki eltűnik? Nem is értem! - susogta magában a kicsi. - Na mindegy, tornázok egy kicsit. - gondolta, és a reggeli szélben szépen hajladozva jól átmozgatta fiatal ágait, törzsét. Most már nagyon szép, sűrű lombozata volt, és már elég nagy árnyékot is vetett a földre. Észre is vette egy kis pele a párjával. Gyorsan felszaladtak a csemete törzsén, és felfedezték az odút, amit nemrégen vájt ki a fakopács. Ki-be szaladgáltak rajta, hogy biztosan megfelelő lesz-e, aztán végül beköltöztek. A kis fa most abba hagyta a tornát, meg sem mert mozdulni, annyira izgult a pelék miatt. Főleg, hogy végig nézte, ahogyan a pele pár az alvó macska mellett nyargalt el. Sem a macska, sem a kis pelék nem vették észre egymást.

- Juj de meleg helyzet volt. - törölte meg a homlokát az egyik ágával. Mi lesz, ha itt maradnak a kis pelék. Pedig úgy szeretném, ha maradnának! De ha a cica levadássza őket? Azt meg nem szeretném. Közben a pele házaspár már nagyon otthonosan mozgott a kis fa ágai között. Rendezkedtek, leszaladtak, felszaladtak, és nem érdekelte őket az alvó macska. Szürke puha bundájukkal, és fekete gomb szemükkel nagyon kedves állatkák voltak. A csemete nagyon megszerette őket. Mindeközben, valamilyen nyomot követve megjelent a kerítés mellett a róka. Az orrával, a földet súrolva szaglálódott, követte a kis pelék nyomát. Majd egy lyukon bebújt az udvarba. A kis fa az ijedségtől szóhoz sem jutott. Segélykérően tekintgetett öreg barátjára, de az nem reagált. A róka közelített. A macska valahogyan szagot kapott, és  megrémülve ugrott egy nagyot. Hirtelen adott egy karmolós pofont a rókának, és hangos vertyogással felrohant a vén diófára. A kis pelék most ijedtükben mélyen kuksoltak bent az odúban, még az orruk sem látszott ki. A róka most a macska után szaglálódott, vérző orral, még körbekerülte a vén diófát, és a kis csemetét is, majd hosszú percek után egy teljesen másik úton távozott. De ez még nem elég, újabb látogató érkezett. Egy sün szedte szaporán a lábát, átvágott az udvaron, majd a vén diófa óriási gyökere alatti kis üregénél megállt. És meg is tetszett neki ez a félig föld alatti odú. Faragta fúrta még a földet a gyökér alatt, majd teljesen elbújt benne, és egy tüskéje sem látszódott ki belőle. Aztán nem is jött ki onnan sokáig.

- Hát ez meg mit csinál oda bent? - tanakodott magában a kicsi. És a vén diófa erre sem ébredt fel. - Nahát! - gondolkodott a csemete. - Hogy lehet ennyit aludni? - kérdezte értetlenkedve. A cica, és a pelék még mindig mozdulatlanul ültek a rejtek helyeiken. Most , hogy a süni is megjött, jobbnak látták nem mutatkozni. Végül szürkületkor a cica mozgolódni kezdett. Óvatosan leereszkedett a fáról, aztán hívogatni kezdte a kicsinyeit. Majd elnyelte távolodó alakját a magas fű. A pelék is meg mertek mozdulni végre, és mintha mi sem történt volna, tovább rendezkedtek. A kis diófa sokáig nem tudott elaludni. Annyi minden történt, és ezt most nem tudta megosztani öreg barátjával.

- Nem baj, majd holnap! Holnap elmesélek mindent. - határozta el a kicsi. Az este folyamán pedig még nagyon sok csillagot számolt meg, mire eltudott aludni.