A Vén Tölgyfa

A Vén Tölgyfa.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sűrű sötét erdő. A sűrű sötét erdő, egyik tisztásán élt, a világ legöregebb fája.

Mivel ő volt a világon a legöregebb, ezért nagyon sokat látott és tapasztalt az évek alatt.

Az erdő lakói szívesen hűsöltek az árnyékában a meleg napokon. Amikor beköszöntött a tél, szívesen húzódtak be a korhadt részeiben található odúkba melegedni a zord időjárás elől. Ha valamilyen vitájuk akadt, akkor szívesen kértek tanácsot az öreg fától, mert nagyon bölcs volt és igazságos. Mindig akkor szólalt meg, amikor kellett és annyit mondott amennyi szükséges, mert nagyon öreg volt és nehezére esett már a sok beszéd.

Az állatok békében éltek, mindenki tudta hol a helye. A róka nevelte fiait, a farkas és a medve régen barátságot kötöttek, időnként kártyáztak a fa tövében. A madarak vidáman csiripeltek és figyelték, hogy a ragadozó madarak támadásait időben észleljék. Nyúl apó és nyúl anyó boldogan nevelte kicsinyeit az erdő mélyén lévő lakásukban, távol a ragadozóktól.

Egy napon nagy zajra lettek figyelmesek az erdő lakói. Riadtan menekültek a rejteket adó odújukba. Csak a szarka volt kíváncsi és a zaj irányába repült, hogy megnézze, mi háborgatja az erdő életét.

Még soha nem látott ilyet. Nagy piros morgó, berregő valamik közeledtek az erdőhöz, majd megálltak és elcsendesedtek. A Berregő valamikből emberek szálltak ki. Embert már látott, de azok mindig csendben jártak keltek az erdőben, nézelődtek és csodálták az erdő és a természet szépségeit.

De ezek az emberek mások voltak. Nagy szerszámok voltak az oldalukon, erősek és hangosak voltak. Megálltak a fák alatt és hangoskodtak és füstöt fújtak. Egyszer jött egy fekete valami, amiből kiszállt egy ember. Aki valamit mondott a többieknek, majd azok elindultak és el kezdték a fákat vizsgálni, majd jeleket írtak a fákra. A szarka nagyon megijedt, nem tudta mik azok a jelek és miért írták rá az emberek a legjobb barátaira. Kérdezte a megjelölt fákat, hogy mik azok a jelek és mi lesz most ezután, de ők sem tudták a választ. Riadtan repült be az erdőbe, összehívta a többi állatot, hátha ők okosabbak és meg tudják mondani mik azok a jelek és mi fog történni a fákkal. Tanakodtak, tanakodtak, de senki nem tudta a választ. Egyszer csak a medve felugrott és felkiáltott:

 - Menjünk a Vén Tölgyfához! Majd ő megmondja!

Így is tettek. Elindultak az erdő mélyére. Szaladtak, repültek, ki hogy tudott a leggyorsabban haladni. Odaértek a Vén Tölgyfához, aki éppen szunyókált.

-        Vén Tölgyfa, Vén Tölgyfa, ébredj! – szólalt meg a medve

-         Ne haragudj, hogy felébresztettünk, de nem tudjuk mi tévők legyünk. – És elmesélte a tölgyfának, hogy mit látott a szarka.

A Vén Tölgyfa figyelmesen végig hallgatta a medvét, majd sóhajtott egy nagyot és azt mondta:

-        Sajnos nincs jó hírem. Azok az emberek favágók és azok a valamik fa szállító teherautók. Azokat a fákat, amelyeket megjelöltek, sajnos mind ki fogják vágni. – mondta Vén Tölgyfa és bánatosan sóhajtott még egy nagyot.

Az erdő lakói borzasztóan megijedtek és el kezdtek tanakodni, mi tévők legyenek.

-        Nem hagyhatjuk, hogy kivágják a legkedvesebb barátainkat! Ők adják a menedéket számunkra a meleg elől!  - mondta a medve

-        Nekem meg a lakásom épp az egyiken van – kiáltott a sárga rigó

Felzúdultak az állatok morajlott az erdő, míg a távolból felbőgött valami.

-        Ez a láncfűrész hangja – szólt bánatosan a Vén Tölgyfa. – Nincs sok időtök, nem sokára kivágják a megjelölt fákat. – mondta

-        Mit tegyünk, ó Vén Tölgyfa segíts rajtunk! Adj tanácsot! – kiáltott fel a róka

-        Nincs más választásotok, csak úgy védhetitek meg az erdőt, ha mind egytől-egyig összefogtok és elindultok a hang irányába és elűzitek az embereket.  – mondta – De arra fel kell készülnötök, hogy megsérülhettek!

-        Nem baj! – szólt félve a nyúlapó – Ha nem teszünk semmit, akkor el kell hagynunk az otthonunkat! Ha kivágják az erdőt, akkor nem tudunk hol élni. Menjünk mindannyian, hagy lássák az emberek, hogy kikkel állnak szemben! – Kiáltott bátrabban a nyúlapó.

Az állatok helyeseltek, de még nem tudták hogyan fogjanak a dologhoz.

-        Rendben – szólt a medve – A nagy ragadozók menjenek elöl, a kisebbek és a növényevők hátul, a madarak pedig felülről támadjanak. Ha összefogunk, akkor biztosan győzünk! – kiáltott lelkesen a medve és válaszul felkiáltott az összes állat, majd csatarendbe sorakoztak és elindultak a hang irányába.

Ahogy közeledtek, egyre jobban hallatszódott a láncfűrész hangos berregése, ami nagyon megrémítette őket, de senkit sem tántorított el, hiszen az életük múlott azon, hogy most megvédik-e az otthonukat vagy sem.

Ahogy az emberek meglátták az elszánt állatok seregét, nagyon megijedtek, majd az első ijedtség után látták, hogy ennek fele sem tréfa és fej vesztve menekültek az autókba és azonnal elhagyták az erdőt.

Így történt, hogy az erdő lakói megmentették az erdőt és a Vén Tölgyfát, aki azóta is éli békés életét az erdő legszebb tisztásán. Az erdő lakói pedig soha nem felejtik el, ha összefognak, akkor még az ember ellen is képesek győzelmet aratni. Ezt a történetet, pedig mindig elmondják az utódaiknak, hogy ne felejtsék el soha, és ha ilyen helyzetbe keverednének, a gyerekeik tudják azt, hogy az összefogás csodákra képes.

Nekem is egy meggyvágó csicseregte el ezt a történetet.