Barion Pixel

A világ leggazdagabb katicája - Eszti-mami meséje


   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Katica. Kicsit esetlen volt, mert nem tudott ugrani mint a Szöcske, kicsit félős, mert nem mert a tó felett repülni, nem úgy mint a Szitakötő, és virágport sem gyűjtögetett, mint a Méhecske. Szóval, vala...

Kép forrása: pinterest

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Katica. Kicsit esetlen volt, mert nem tudott ugrani mint a Szöcske, kicsit félős, mert nem mert a tó felett repülni, nem úgy mint a Szitakötő, és virágport sem gyűjtögetett, mint a Méhecske. Szóval, valahogy mindenhonnan kilógott. Néha még csúfolták is a társai a cammogása miatt. A kis Katica sokat szomorkodott, és amikor senki nem látta, a könnyei is kihullottak.

Aztán úgy alakult, hogy a nyáron nem igen esett eső. Szép lassan a tócsák kiszáradtak, a patakok is, és végül a kis tó is. A Szitakötő, a Méhecske, és a Szöcske sem játszottak már. Nem ugráltak, nem repültek, és nem gyűjtöttek virágport sem. Nagy volt a szomjúság.  De a kis Katicával továbbra sem beszéltek.

Így aztán a kirekesztett Katica minden hajnalban álmatlanul, magányosan a legmagasabb növény tetején nézte a naplementét, majd a napfelkeltét. De ekkor, nem várt csoda történt. A hajnali lecsapódó pára frissítő cseppjei a Katica szárnyacskáira ültek. Majd lejjebb gurulva a kis bogár szomját oltották. Így a szomorkodó kis bogár soha nem szomjazott.  Még sem esett olyan jól ez a csoda frissítő. Katicának eszébe jutottak a kis pajtásai. Bele gondolt, hogy mennyire szenvedhetnek a vízhiány miatt. Ezért rezgő lábakkal ugyan, de  elhatározta, hogy beszél velük. Legyűrte a csalódottságát, a szomorúságát, a félelmeit, és oda állt a Szöcske a Szitakötő, és a Méhecske elé. Majd ezt mondta:

- Kérlek, gyertek hajnalban hozzám látogatóba! Nem fogjátok megbánni! - és komótosan elcammogott. A rovar pajtásai nagyot néztek. Nem értették Katicát. A sok csúfolódás után még szóba áll velük? És ugyan miért mennének hozzá hajnalban? Olyankor mindenki alszik még…

- Szerintem látogassuk meg! Még soha nem kért tőlünk semmit…Különben is olyan kedvesen hívott! Ideje lenne kibékülni vele, nem gondoljátok? - vetette fel a Szöcske.

- Hát jó! - egyeztek bele a többiek. Hajnalok hajnalán ébresztették egymást, és elindultak meglátogatni Katicát. Amikor meglátták, nem hittek a szemüknek. Katica hátán a friss vízcseppek, mint megannyi gyémánt ragyogtak a felkelő nap fényében. A szavuk is elállt. Némán csodálták kirekesztett pajtásukat. De Katica nem azért hívta őket, hogy őt csodálják, hanem azért, hogy megkínálja őket az élet adó vízzel. Szöcske, Méhecske, és Szitakötő, nem győzték a szomjukat oltani. Végül hálásan megjegyezték:

-Te vagy a leggazdagabb Katica a világon! És neked van a legjobb szíved mindenki közül! - nézték a fényekben csillogó gyémánt cseppeket a hátán.

- A víz életet jelent, és te megosztottad velünk! Nagyon sajnáljuk, hogy csúfoltunk! Kérlek bocsáss meg nekünk! - néztek Katicára szomorúan a társai.

- Tudjátok mit? Tényleg a világ leggazdagabb Katicája vagyok, mert a barátaim vagytok! Katica társai nagyon hálásak voltak, hogy kis pajtásuk nem haragudott rájuk. Innentől, minden nap hajnalban találkoztak, a szomjukat oltották, majd egész nap nagyokat játszottak együtt. A legjobb barátok lettek ők négyen, és ha bármi nehézségük is akadt az életükben, egymásra mindig számíthattak.

 

Másik katicás mesém még: A katica és Puki - Eszti-mami meséje

 

Eszti-mami, amatőr meseíró

PRÉMIUM Eszti-mami Prémium tag

Ezt a mesét írta: Eszti-mami amatőr meseíró

Üdv! Magamról: Már gyermekkoromban sokat meséltem a kisebb testvéreimnek, amit nagyon szívesen hallgattak.Majd a gyermekeimnek, és most a kis unokáimnak. Sokszor hallom, hogy " mami mesélj még"! Előfordult többször is, hogy ez volt a kérés: "meséld el újra " azt a régebbi mesét! Nos ezért elkezdtem leírni őket, hogy ne merüljenek a feledés homályába ezek a kis történetek. Bízom benne, hogy más gyermekeknek is mos...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások