Adj' Isten egészségére!

Adj' Isten egészségére!.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király oly hatalmas volt, hogyha eltüsszentette magát, az egész ország népességének rá kellett mondani: "Adj' Isten egészségére!" Minden ember mondta is, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani.

Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott. Maga elébe hívatta a juhászt.

Elmegy a juhász, megáll a király előtt. Ez a trónuson ült s igen hatalmas, meg rettenetes mérges volt. De akármilyen hatalmas, meg akármilyen mérges volt a király, a csillagszemű juhász mégsem félt tőle.

- Mondd mindjárt: adj' Isten egészségemre! - rivalt rá a király.

- Adj' Isten egészségemre! - szólt vissza a juhász.

- Nekem, nekem, te korhely, betyár, te! - lármázott a király.

- Nekem, nekem, felséges úr! - felelt amaz.

- De nékem, énnékem! - ordított a király és mérgesen verte a mellét.

- Nékem hát, persze, hogy énnékem! - mondta megint a juhász és szelíden verte hozzá a mellét.

Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében. Ekkor beleszól az udvarmester:

- Azt mondd te, tüstént azt mondd: adj' Isten egészségére, felséges uram! - Ha nem mondod, halál fia vagy!

- Nem mondom én addig, míg a király-kisasszonyt nekem nem adják feleségül - felelt a juhász.

A királyleány is ott volt a szobában, király apja mellett ült egy kisebb trónuson. Olyan gyönyörűséges szép volt, akár csak egy arany galamb. De akármilyen gyönyörűséges szép volt, azért elnevette magát a juhász szavára. Mert neki megtetszett a csillagszemű juhász; jobban megtetszett, mint minden királyfi.

A király pedig megparancsolta, hogy vessék tüstént a juhászt a fehér medve tömlöcébe.

El is vitték a drabantok s bevetették a fehér medve tömlöcébe. A medvének két nap nem adtak semmit enni, hogy annál dühösebb legyen. Mikor az ajtót betették, mindjárt megrohanta a medve a juhászt, hogy széttépje s felfalja. De mikor a csillagszemét meglátta, úgy megijedt, hogy inkább maga-magát falta volna be. A legtávolabb szögletbe kucorodott, onnan nézte, de bántani nem merte. Pedig éhes volt, csak úgy nyaldosta talpát az éhségtől. A juhász meg le nem vette róla a szemét, és hogy ébren tartsa magát, nótákat fujt, mert tudta, ha elaludna, a medve rögtön széttépné.

De nem aludt el.

Reggel jön az udvarmester, hogy megnézze a juhász csontjait, hát látja, hogy semmi baja. Felvezette a királyhoz, aki rettenetesen megharagudott s azt mondta:

- No, most közel voltál a halálhoz. Mondod-e már: adj' Isten egészségemre?

De a juhász csak azt mondta:

- Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a király-kisasszonyt nekem adják feleségül.

- Eredj hát a tíz halálba!

És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe. Be is vetették a drabantok. A tüskés sündisznóknak nem adtak egy hétig enni, hogy annál gonoszabbak legyenek. De amint a disznók nekirohantak, hogy szertefaldossák, a juhász kivett szűreujjából egy Vendel-napkor faragott kis furulyát s elkezdte rajta fujni Szent-Vendel nótáját. Erre a sündisznók visszahökkentek, aztán meg egymásba kapaszkodva táncba ugrottak.

A juhász úgy szeretett volna kacagni, amint azokat a furcsa állatokat táncolni látta. De nem merte abbahagyni a furulyázást. Tudta, hogy akkor mindjárt rárohannának, felfalnák. Mert ezeknek hiába volt csillagszeme, tíz disznónak nem nézhetett egyszerre a szeme közé. Azért csak fujta a Vendel nótáját előbb csendesen, de aztán mindig gyorsabban, míg utóljára olyan frisset furulyázott nekik, hogy nem győzték az aprózást s egészen kifáradva egy rakásra dűltek. A juhász csak akkor nevetett, de úgy nevetett, hogy még reggel is, mikor az udvarmester jött megnézni, maradt-e valami a csontjaiból, a könnyek végigfutottak orcáján a nagy kacagástól.

Az udvarmester elvezette aztán a királyhoz. Ez még mérgesebb lett, hogy a disznók sem tudták elpusztítani a juhászt, s azt mondta:

- No, most közel voltál a tíz halálhoz; hát mondod-e már: adj' Isten egészségemre?

De a juhász belevágott a szóba:

- Nem félek én száz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a király-kisasszonyt nekem adják feleségül.

- Eredj hát száz halálba! - kiáltott a király s megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszás-verembe.

El is vitték a drabantok a sötét tömlöcbe, amelynek a közepén egy mély kút volt, körülrakva éles kaszákkal. A kút fenekén meg egy mécses égett, hogyha valakit belevetnek, meglássák, leért-e a fenekére?

Ahogy odavitték a juhászt, arra kérte a drabantokat, menjenek ki egy kicsit, míg ő belenéz a kaszásverembe; talán még meggondolja magát, mondja-e a királynak: adj' Isten egészségére! A drabantok kimentek, ő pedig felállította a verem mellé a fokosát, arra ráakasztotta a szűrét, tetejébe meg a kalapját tette. De előbb még a tarisznyát is felakasztotta, hogy test is legyen a szűrben, akkor aztán kiáltott a drabantoknak, hogy már meggondolta, biz ő mégse mondja. A drabantok bementek, belökték a szűrt, tarisznyát meg kalapot a verembe. Hallgatták, amint esett kaszáról-kaszára, míg leért, s utánanéztek, mint oltotta ki a mécset. Aztán egészen megnyugodva, hogy most már vége a juhásznak, elmentek. Az pedig a sötét szögletben nevetett.

Másnap jön az udvarmester lámpással, hát majd hanyatt esett, hogy meglátta a juhászt. Felvezette aztán a királyhoz. Ez akkor még mérgesebb lett, de azért mégis megkérdezte:

- No, most száz halálban voltál; mondod-e már: adj' Isten egészségére!

De a juhász csak azt felelte:

- Nem mondom én addig, míg a király-kisasszonyt nekem nem adják feleségül.

- Tán olcsóbbért is megalkuszunk - mondja a király, mikor látta, hogy semmi módon el nem pusztíthatja a juhászt, s megparancsolta, hogy fogjanak be a királyi hintóba. Akkor maga mellé ültette s elhajtatott az ezüst-erdőbe. Ott pedig így szólt neki:

- Látod ezt az ezüst-erdőt? Ha azt mondod: adj' Isten egészségére! - neked adom.

A juhász csak elhült, de azért mégis azt mondta:

- Nem mondom én addig, míg a király-kisasszonyt nekem nem adják feleségül!

A király pedig elszomorodott. Odább hajtatott, elértek az arany-várhoz. Ott pedig azt mondta:

- Látod ezt az arany-várat? Ezt is neked adom, ezüst-erdőt, arany-várat, csak mondd azt nekem: adj' Isten egészségére!

De a juhász, bár ámult-bámult, mégis azt mondta:

- Nem mondom addig, míg a király-kisasszonyt nekem nem adják feleségül!

Erre a király nagy búsulásnak adta magát. Odább hajtatott a gyémánt-tóig, ott azt mondta:

- Látod ezt a gyémánt-tavat? Még ezt is neked adom, ezüst-erdőt, arany-várat, gyémánt-tavat - mind, mind neked adom, csak azt mondd nekem: adj' Isten egészségére!

Már akkor a juhásznak be kellett húnyni a csillagszemét, hogy ne lásson. De mégis csak azt felelte:

- Nem, nem, nem mondom addig, míg a király-kisasszonyt nekem nem adják feleségül.

Akkor a király már látta, hogy másként nem boldogul vele, hát megadta magát.

- No, nem bánom, hozzád adom hát a leányomat. De aztán mondd ám nekem igazán: adj' Isten egészségére!

- Mondom hát, hogyne mondanám, persze, hogy akkor mondom!

A király ennek nagyon megörült. Kihirdette, hogy örüljön az egész ország népsége, mert a királyleány férjhez megy. Örült is az egész ország népsége, hogy a királyleány, aki annyi királyfit kikosarazott, a csillagszemű juhászt mégis megszerette.

Tartottak aztán olyan nagy lakodalmat, hogy az egész országban mindenki ivott, táncolt, még a halálos beteg is.

De a legnagyobb vígság a király házánál volt. A legjobb banda ott húzta, a legjobb ételeket ott főzték. Tenger nép ült az asztalok körül, a jókedv a házfedelet emelgette. És amint a vőfély felhozza a tormás disznófejet s tisztességesen elmondja:

s a király maga elé veszi a tálat, hogy szétossza mindenkinek a maga falatját, akkor egyszerre csak nagyot tüsszen az erős tormástól.

- Adj' Isten egészségére! - kiáltott a juhász legelőször és a király úgy megörült rajta, hogy örömében menten szörnyet halt.

Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király vált belőle. Sohasem terhelte népét még avval sem, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki. Mégis jót kívánt neki mindenki parancsolat nélkül is. Mert igen jó király volt, hát igen szerették.

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - MAGYAR GYERMEK- ÉS NÉPMESÉK: 2. gyűjtemény
Válogatta és szerkesztette: Radó Vilmos
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu