Agáta a kiscsikó

Agáta a kiscsikó.

Sok sok évvel ezelőtt élt egy gyönyörű pej csikó. A családja hatalmas nagy ménként vágtázott lélegzetelállító pusztákon és erdőkön keresztül.
 A csikót Agátának nevezték és a nevéhez híven nagyon jó kiscsikó volt, mindig jól viselkedett és hallgatott édesanyjára ő volt a legfehérebb és legszebb kanca kerek-e világon amerre járt fényesség ragyogta körül és mindenki szíve megtelt boldogsággal, míg édesapja a legfeketébb éjszakára hasonlított a legnagyobb és legtekintélyesebb csődör volt és ő vezette a ménest, hogy mindig legyen elegendő vizük és levágnivalójuk ezért minden ló szerette és tisztelte. Így éltek ők boldogan és úgy tűnt semmi sem állhat ennek a boldogságnak az útjába.

Egy éjszaka azonban szörnyű vihar kerekedett akkora amelyet a ménes még nem látott. Hatalmas villámokat szórt az ég és süvített a szél. A mennydörgés úgy tűnt sohasem marad abba miközben az eső hatalmas cseppekben zuhogott s vastag függönyként terült szét. A lovak megrémültek, mindenki menekülni akart a ricsaj elől, siettükben összeütköztek a sötétben és ijedtükben felnyerítettek. A hatalmas felfordulásban mind messzebbre sodorták a kiscsikót a családjától. Agáta hiába kereste a szüleit nem találta a hatalmas zűrzavarban, s a még gyenge nyihogását elnyelte az ég dühöngése. Nem tudott mit tenni csak futott és futott míg már a ménes hangját is alig hallotta, ekkor döbbent rá, hogy a családja távolodik de nem tudta merre.

Az anyja tanítására emlékezett: -Ha elszakadnál egyszer tőlünk maradj ott ahol vagy és én megkereslek. Anyjának szót fogadva behúzódott egy kisebb bokorba és ott várta a napfelkeltét. Időközben a vihar szétszéledt és már csak a szemerkélő eső hangja morajlott megnyugtatólag. Agáta összekuporodott és elnyomta az álom.

Reggel a nap első sugarai csiklandozták az orrát. Kinyitotta fáradt szemeit de beletelt egy kis időbe mire magához tért és eszébe jutott a múlt éjszaka és, hogy nem tudja hol is van. Lassan előbújt rejtekhelyéről és kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait. Kíváncsian körbenézett de nem volt ismerős számára ez a kis rét a peremét hatalmas fűzfák és hársfák övezték körbe a nedves fű lustán hullámzott, foltokban pedig hatalmas fejű lóhere szigetek tarkították. Fülét hegyezve meghallotta egy kis patak csörgedezését is. Eszébe jutottak apja szavai: -Ne egyél sok lóherét mert megfájdul a hasad. A zsenge fű látványára viszont a pocakja hangosan megkordult.

Óvatosan még egyszer körbenézett és lassan elindult, hogy csillapítsa éhségét. Miközben legelészett füleit hátracsapta és mozgatta, ha leselkedik rá veszély meghalhassa. Egyszer csak egy mezei hörcsög dundi morcos fejével találta szembe magát. Ijedtében megdermedt hisz a hörcsögök igazi méregzsákok és ez a példány sem tűnt kivételnek. Ekkor a rágcsáló hátsó lábaira állt és úgy tűnt mint aki megtelik levegővel majd a fogait csattogtatva megindult Agáta felé. Abban a pillanatban egy parlagi sas hangos sikoltása hallatszott aminek hatására a hörcsög visszavonulót fújt és már el is tűnt alagútja egyik járatában. A csikó nagyot sóhajtva elbaktatott még mielőtt új barátja visszamerészkedik.

ár jól lakott de kezdett melegedni az idő és szörnyű szomjúság fogta el. Hallotta a kis patak csobogását de nem tudta merre induljon. Így körbe körbe baktatott a fák mentén hátha jobban hallja a csörgedező víz hangját. Váratlanul megállt egy fiatal fűzva alatt és hegyezte füleit itt jobban hallotta a víz folyását, ekkor egy szitakötőt látott a fák közé reppeni és követte azt ezzel elindult a hang irányába. Ahogy közeledett békák kuruttyolását hallotta mint egy sok tagú kórus muzsikáját.

Ahogy a kis patakhoz ért örömmel vetette magát a hűsítő forrásba, ekkor domolykók márnák és sok sok másféle hal rebbent szét a víz alatt mint megannyi ezüstös zöldes csillámfolt. Látott még ott egy mocsári teknőst is napozni egy kövön, de amint meglátta az idegent lebukott a vízbe. Ekkor egy vidám verébraj szált le a patak közepén lévő nagy kőre fürdeni és inni de nagy zsibajjal odébb álltak, ahogy Agáta tett feléjük egy lépést. Szomorúan nézett utánuk mert eszébe juttatták elveszett családját.

Így inkább gyorsan oltotta szomját majd visszaügetett a rét felé azonban útközben észrevett egy pintyőkét a földön de még túl fiatal volt és tudta, hogy veszélyben lehet a kis teremtés a fészkén kívül. Odabaktatott mellé és úgy tűnt a fióka nem rémült meg tőle. Ekkor Agáta óvatosan a mellső lábaival térdre ereszkedett a fióka pedig azonnal felreppent a hátára és beletúrta magát sörényébe. A füleit hegyezve kereste testvéreit új kis barátjának de nem hallott semmit így elindult az eredeti úti célja felé hátha arra lessz a a kismadár otthona.

Már kiért az erdőből a lusta rét peremére mikor hallotta egy erdei pinty rémült csipogását erre a hangra az addig nyugodt utasa hangos sivításba kezdett mígnem megtalálta őket a pintypapa. Leszállt melléjük egy ágra és kérdőn nézett rájuk. Agáta ekkor közelebb lépett a fához és sörénye közül kireppent a fióka egyenesen apja mellé. Az idős madár megértette mi történt és hálásan biccentette fejét a csikó felé. Majd mind a ketten bereppentek az erdőbe. Egy darabig csak bámulta az erdőt és elgondolkozott rajta, hogy kövesse a két kismadarat, de szót fogadott inkább és ott maradt egy helyben, hogy rá találjanak.

Vissza ügetett a bokorhoz ahol az éjszakát töltötte és bebújt menedékébe majd összekuporodott és szomorúan gondolt bele, hogy megint egyedül maradt. Magányosan sírdogált még egy darabig majd elaludt és álmában a ménnel vágtázott. Azonban boldogságát hatalmas robaj törte meg. Ijedten összébb húzódott és fülét hátracsapta de pár pillanat múlva kivette a paták dobogását a hangos robajból és mint akit kilőttek ugrott ki a rejtekhelyéről és amennyire csak a torkán kifért szólította anyját de már hallotta is szülei hangos hívását ennek hatására teljes erőből nekilódult és alig bírt lefékezni mikor végre odaért a szüleihez.

Újra együtt volt a boldog család. Ekkor arra röppent egy kismadár és alig észrevehetően összenézett a fekete csődörrel. Agáta ezután is hallgatott a szülei szavára és jó kiscsikó maradt örökkön örökké.