Akácos Völgyi Mesék: Üdvözlünk, Topi!

Akácos Völgyi Mesék: Üdvözlünk, Topi!.

Üdvözlünk, Topi!

Az ősz első napja ragyogó napsütéssel köszöntötte Akácos völgy lakóit. Az énekesmadarak vidáman csiripeltek. Könnyű, langyos szellő fújdogált, olyan kellemesen, hogy mindenki arcára mosolyt csalt, akit csak megsimogatott. Egy valaki volt, aki ezen a csodás reggelen nem kívánt mosolyogni: nem más, mint a kis cirmos macskaleány, Vinka. Ugyanis az ősz első napja azt is jelentette, hogy újra kitárta kapuit az óvoda. A gyerekek már rég hallották a híreket, hogy az óvodába új játékok érkeztek a nyáron. Arról is beszéltek a felnőttek, hogy az udvarra új padok is készültek! A legizgalmasabb hír talán mégiscsak az volt, hogy Totó Úr, a környék legkiválóbb asztalosmestere, faházat épített a gyerekeknek az óvoda udvarára, az egyik akácfa alá. Vinka és barátai százszor is elképzelték már, hogy mi mindent fognak játszani majd az új faházban. De a mai reggelen, ezen a csodás, napsütéses, madárcsicsergős reggelen, Vinkának nem volt olyan csábító a faház gondolata, mint az előző napokban. Vinka nem akart óvodába menni. Még szeretett volna egy kicsit aludni, majd hosszasan lustálkodni az ágyában. Lustálkodás után, ahogy mindig, a konyhában fogyasztotta volna el a bögre tejet. Ha pedig tele lett volna a kis cirmos pocakja, már futott is volna a patakpartra, hiszen mindig jól esett a játék Minóval, Sziszivel és Benivel. De ez a nap az ősz első napja volt. Más volt, mint a többi.

-Szép jó reggelt, drága cirmoskám! – lépett a szobába Vinka édesanyja.

-Nem akarok óvodába menni! – válaszolta Vinka köszönés helyett. Hangja nyűgös volt.

-Nem akarsz óvodába menni? – lepődött meg Vinka édesanyja - Egész nyáron azt vártad, mikor mehetsz újra óvodába.

-De most már nem várom. Nem szeretek korán kelni. Jobb lenne a patak partján játszani. –válaszolta Vinka álmosan.

-Elhiszem, hogy sokkal jobban tetszene a patakban pancsolni vagy a mezőn játszani. – ült le az ágy szélére Vinka édesanyja – Azonban az óvodában sok új dolgot lehet tanulni. Olyasmiket is, amiket a mezőn nem. Hilla néni és Lalla néni megmutatja, hogyan tudjátok az erdő ajándékait hasznos módon felhasználni.

Vinka elbizonytalanodott.

„Talán mégiscsak érdemes lenne elmenni az óvodába.” – gondolta magában a kis cirmos.

-Emlékszel, hogy az előző ősszel milyen fenséges gesztenyés süteményt készítettetek? Ha csak eszembe jut, mindig várom az őszt és a gesztenyék érését. – emlékezett vissza Vinka édesanyja.

-De süteményt csak szelíd gesztenyéből szabad csinálni, vadgesztenyéből nem! Hilla néni mondta, hogy attól nagyon megfájdul a hasunk.

-Igazad van. – bólintott mosolyogva a kis cirmos édesanyja – Ezt a fontos dolgot is az óvodában tanultad.

-Azt is az óvodában tanultam, hogy nem szabad az erdőben mindenféle bogyót megkóstolni. Vannak becsapós bogyók, amik majdnem úgy néznek ki, mint az ehetőek, de nem azok. Így inkább jobb ott hagyni őket, ahol vannak. – magyarázta Vinka.

-Így van. Ez is egy olyan fontos dolog, amit az óvodában tanultál meg. Mindig, amikor óvodába mész, egyre okosabban jössz haza. – válaszolta a macskaleány édesanyja.

-Anya, most is fogunk majd dióhéjból csónakot készíteni?

-Úgy gondolom, igen. Talán nem ma, de később biztosan.

Vinka immáron jóval lelkesebben kezdett neki a készülődésnek és a reggelizésnek. Nyúlfarknyi idővel később már az óvodában volt. Hilla néni és Lalla néni boldogan üdvözölte Vinkát és elmondták neki, hogy hamarosan kimennek az udvarra és kipróbálják az új faházat. Barátai is lelkesen köszöntötték a macskaleányt.

-Képzeld, új gyerek jött az óvodába! – mesélte Sziszi izgatottan.

-Igen? – lepődött meg Vinka.

-Igen. Ott pityereg Hilla néni ölében. – tette hozzá csendesen Minó, a tarka kismacska, Vinka legjobb barátnője. Vinka az óvó nénire pillantott, aki éppen egy ismeretlen kutyafiút ölelt magához vigasztalóan.

-Valamit tennünk kellene. – vetette fel az ötletet Beni, a kutyafiú.

-Meséljünk neki viccet, attól én mindig nevetek. – javasolta Sziszi és választ se várva robogott oda az óvó nénihez. Barátai követték.

-Szia! Mondok egy viccet! Attól biztosan jobb kedved lesz. Mi az, zöld és repül? – Sziszi türelmetlenül várta a választ, majd mikor a kisfiú kérdőn Hilla nénire pillantott, ő maga válaszolt. – Varjú, zöld kabátban! – azzal hangos hahotázás tört elő Szisziből.

A kisfiú kimászott az óvó néni karjai közül, elfutott és az egyik sarokban kucorodott össze.

-Azt hiszem, más módon kellene felvidítani Topit. – javasolta kedves mosollyal az arcán az óvó néni.

-Nekem van egy üres csigaházam. – jutott eszébe Vinkának és kivette zsebéből a kincset. – Fessük ki és adjuk neki! Nekem attól biztos jobb kedvem lenne.

-Ez jó ötletnek hangzik. – helyeselt az óvó néni és segített előkészíteni az eszközöket a festéshez. Lalla néni még néhány csigaházat, kavicsot és préselt falevelet is adott a gyerekeknek. Vinka és barátai hamar belekezdtek a munkába. Míg barkácsoltak, oda-odapillantottak a sarokban kuporgó Topira, akit az óvó néni próbált vigasztalni. Hamarosan elkészültek a szebbnél szebb alkotások. A gyerekek elpakoltak maguk után. Miután minden a helyére került, a festett csigaházak és kavicsok meg is száradtak. Vinka és barátai ajándékaikat fogva a sarokban pityergő kisfiúhoz mentek.

-Szia! – köszönt neki halkan Vinka – Nekem se volt ma kedvem óvodába jönni. – tette hozzá a kis cirmos.

-Tényleg? – fordult Vinka felé Topi.

-Tényleg. Jobban szerettem volna a patak partján játszani a barátaimmal.

-Van a közelben patak? – csodálkozott Topi.

-Igen, nagyon szép. – tette hozzá Minó. – Sokszor játszunk ott. Egyszer te is eljöhetnél. Biztos tetszene.

-Beszélj a mamáddal! Lehet, hogy már ma elenged óvoda után. - javasolta lelkesen Sziszi. Topi tekintete a gyerekek kezében lévő tarka-barka kis alkotásokra siklott.

-Majdnem elfelejtettük! Ezeket neked csináltuk, hogy jobb kedvre derülj! – nyújtotta át ajándékát Beni.

-Köszönöm szépen. – csodálkozott rá a sorban átadott kis csigaházakra, tarka-barka kövekre a kutyafiú -Nagyon szépek!

Vinka, Minó, Beni és Sziszi látták, hogy Topi igazán örült a kedvességnek. Jól esett neki, hogy a Vinkáék gondoltak rá és nem hagyták, hogy tovább szomorkodjon.

Tízórai után a gyerekek végre kimehettek az udvarra.

Az udvar közepén egy hatalmas, ágakkal teli akácfa állt, mely alatt egy kicsi faasztal és néhány pad szolgált kényelmes pihenőhelyként a gyerekek számára. A fák árnyékában terültek el a színes hinták és mászókák, melyeken a gyerekek mindig olyan vidáman játszottak. Az udvar sarkában pedig egy szépen megmunkált faház várta a nyüzsgő gyerekeket.

Vinka és kis barátai, bár nagyon szerettek volna már a faházban játszani, először inkább Topinak mutatták meg az udvart. Elmondták neki, hogy mik a szabályok és hogy melyik fára szabad mászni, melyikre nem. Ezután azonban Vinka és újdonsült barátjuk végre a várva várt faházban folytathatta a délelőtti játékot. A gyerekeknek csodás délelőttjük volt, alig akartak hazamenni. Végül a kis barátok és a szülők megegyeztek abban, hogy a délutáni alvás után a patakparton folytatódhat a játék. A kis csapat, immár Topival kiegészülve, alig várta a délutánt. Az Akácos Völgyi Óvodában ma új barátságok születtek.