Alfi és Nyunyó

Alfi és Nyunyó.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves házikó a város szélén, ahol két különleges cica lakott: Alfi, a játékos pufók, és Nyunyó, a mindig komoly óriás. Alfi szürkés bundájával és mindig vidám természetével mindenkit felvidított, míg Nyunyó hosszú, puha szőrével és nyugodt, méltóságteljes viselkedésével hozott rendet a házba. Bár egy házban éltek, Alfi és Nyunyó sosem jöttek ki jól egymással. Alfi imádott játszani és felfedezni, minden pillanatban valami újat keresett. Ezzel szemben Nyunyó szerette a rendet és a csendet, és bosszantotta Alfi állandó bohóckodása.

Egy szép tavaszi napon a cicák épp a nappali ablakában nézelődtek. Alfi a madarakat figyelte izgatottan, míg Nyunyó a napfényt élvezte. Egyszer csak egy madárka közelebb repült az ablakhoz, Alfi pedig hirtelen lecsapott és az üvegnek ugrott, megbillentette az ablakpárkányt, ezzel mindketten kiestek az ablakon, egyenesen a kertbe. A földre érkezve riadtan néztek vissza az ablakba, ahonnan kipottyantak.

-       Poros lett a gyönyörű bundám! - méltatlankodott Nyunyó.

-       Jajjj ugyan már ez csak egy kis kosz - nevetett Alfi.

-       Kosz? EGY KIS KOSZ?!!?? - csattant fel Nyunyó - Lehet, hogy te szeretsz kismalac lenni lehet az is vagy! - kuncogott.

-       Na ide figyelj te kis… - Háborodott fel Alfi de félbeszakította két hatalmas kutya ugatása.

Felkapta mindkét cica a fejét a hangra, és egyből rohanni kezdtek. A kutyák közel jártak, a két pocakos szobacicus pedig lélekszakadva rohant a kerítés sarkánál egy kis réshez. Szerencsére épségben megúszták, a csaholó ebek pedig csak a kerítés belső oldaláról tudtak kiabálni.

 Az ismerős ház ablaka már nem volt látótávolságban. Egy erdő szélén találták magukat, tele ismeretlen zajokkal és illatokkal. Nyunyó minden kis zajra összerezzent, nagyon félt, Alfi pedig nyugtatni kezdte;

-       Hééé, óriás létedre nyuszi egy cica vagy.

-       Te hogy hogy nem félsz? Koszosak lettünk, eltévedtünk, itt nincs tele tápos tálunk, sosem jutunk haza, és te meg sem rezzensz van neked szíved?!!? - dühöngött Nyunyó.

-       Ne aggódj a gazdáink már biztosan keresnek - mosolyodott el Alfi. - Én kóbor voltam nem emlékszel? Bízz bennem vigyázok rád!

Nyunyó elszégyellte magát, amiért így ráförmedt Alfira, a nagy fergetegben el is felejtette, hogy szürke lakótársa kóbor cica volt mielőtt rátaláltak. Épp csak felocsúdtak, amikor felbukkant egy alak;

-       De szépek vagytok! - kiáltotta. - Gyertek csak ide jók lesztek a gyerekeknek!

Majd a cicák után kapott, a két macsek pedig rohanni kezdett. Alfi gyorsan futott, de Nyunyó, bár nagyobb, nem volt olyan gyors. Az idegennek pedig sikerült elkapnia, Nyunyó nagyon félt, nem tudta mi történik;

-       Ne hagyd magad!! - kiálltotta Alfi. - Ha most elvisz sosem találnak meg!

-       De mit tehetnék? Ő mégis csak nagyobb - válaszolt rémülten az óriás.

-       Karmolj, harapj…. - mondta majd eszébe jutott egy nagyobb ösztönzés - Nyunyóóó koszos a fickó keze!

Nyunyó ekkor ráfújt az idegenre, aki úgy megijedt az óriás cicustól, hogy menten elengedte, ő pedig tovább szaladt. Egyre beljebb kerültek az erdőben mikor megálltak kifújni magukat.

-       Az a gyönyörű bundáááám - rimánkodott Nyunyó.

-       Csak blöfföltem te nagy baba - mondta Alfi nagyokat szuszogva.

-       Ilyennel soha ne viccelődj - dünnyögött Nyunó.

-       Másképp nem tudtam elérni, hogy csinálj valamit, nagyon bátor voltál - mondta Alfi és elmosolyodott.

Halk ugatást hallottak a távolból, de a hang az nem mozdult. Alfi kíváncsian az ugatás irányába kezdett sétálni, Nyunyó pedig követte. Egy kerítéshez értek, ahol rengeteg kennel, és kutya volt.

-       Mi ez a hely? - kérdezte Nyunyó és háttrébb lépett.

-       Sintér telep - mondta Alfi elkomorodva. – Itt kötnek ki azok a kis kedvencek, akiket már nem szeretnek, onnan nincs kiút.

A hátuk mögött hirtelen felkiáltott egy hang;

-       Hát ti meg?

-       SINTÉR - kiáltotta Alfi mikor meglátta ki is áll mögötte.

Alfi és Nyunyó együtt futottak, próbáltak elrejtőzni, de a sintér kitartóan követte őket. Végül sikerült bemenekülniük egy régi, elhagyatott házba. Itt Alfi megtalálta a legjobb búvóhelyet Nyunyónak, mert a sok játékban megtanulta hol nem keresné kisgazdája sem, és tovább szaladt, hogy ő is elrejtőzzön. Egy kosárban bújt el és várta, hogy a lépések távolodjanak. A sintér fel-alá mászkált. Ekkor Alfi észrevett egy zsinórt a földön, mocorogni kezdett, nagyon csábító volt a kis játékszer. Nyunyó látta, hogy a sintér füleli a mocorgás irányát, majd csendre intette az eleven, szürke játszómasinát. Így Alfi játékossága segített rejtekhelyet találni, míg Nyunyó fegyelmezett jelenléte biztosította, hogy csendben maradjanak, amíg a veszély el nem múlt.

Miután a sintér eltűnt a közelből, újra útnak indultak. Alfi javaslatára egy patakon kellett átkelniük, amit egy kidőlt fa segítségével sikerült megtenniük. Másnap egy nagy, sötét barlangban találták magukat, ahol Nyunyó megnyugtató jelenléte segített Alfinak leküzdeni a sötétségtől való félelmét.

Napok múltán, fáradtan és éhesen, végre meglátták a város szélét. Bár mindketten kimerültek voltak, érezték, hogy már közel a cél. Az utcák telis tele voltak az őket ábrázoló fotókkal, kisgazdáik már nagyon hiányolták őket. Amikor végül kiszúrták az ismerős ablakot, nem tudták hogyan is másszanak vissza, tanakodtak, majd arra jutottak, hogy a kutyáktól biztosan nem tudnak közelebb menni a kerítésen belül, így az utcaajtóból kezdtek éghetetlen nyávogásba. A hatalmas hangzavarra kiszaladtak gazdáik, akik boldogan fogadták őket, alig hitték el, hogy két szeretett cicusuk ott ülnek az ajtóban fülük hegyétől a farkuk végéig merő koszosan, de még jobban elámultak mikor a két cica összebújva feküdt le a kanapén. Fogalmuk sem volt merre járhattak kis kedvenceik, de sejtették, hogy nem volt egyszerű útjuk.

Az együtt átélt kalandok után Alfi és Nyunyó barátokká váltak. Megtanulták, hogy bár különbözőek, mindig számíthatnak egymásra, együtt sokkal erősebbek lehetnek. Nyunyót már nem zavarta Alfi folyamatos játékos kedve, sőt már szívesen csatlakozott barátjához. Alfi, pedig szívesen pihengetett békésen Nyunyóval valahol a házban, egy biztos, az ablakba többé nem ugrottak fel.

Így éltek boldogan, barátságban.

Itt a vége, fuss el véle!