Anita karácsonya

Anita karácsonya.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Anita. Anita és édesanyja kettesben éltek együtt egy egyszerű kertes házban. Nem volt nagy ház, mégis rend és tisztaság uralkodott mindenütt. Az anyukája varrónő volt, így még éjszakába nyúlóan is sokat varrt, sokat dolgozott. A kislány mindenben szorgalmasan segített, a konyhában és a ház körül is.

Egyszer, amikor Anita 10 éves lett, oda állt anyukája elé és azt mondta:

• Anyukám! Mi lenne, ha varrnál nekem egy szép ruhát, ami selyemből van?
• Jól van kislányom, jól van, majd meglátjuk! - válaszolta az anyukája.

Eljött a karácsony, amit Anita már nagyon várt. Várta, hogy vajon mit hozott neki a Jézuska. Titokban arra számított, hogy megkapja az új ruhát karácsonyra. De nem. Csupán csak egy könyv volt a fa alatt. Anita elszomorodott.

Telt, múlt az idő, eltelt egy év. Anita újból oda állt az édesanyja elé és azt mondta:

• Anyukám, varrjál nekem egy szép ruhát, ami selyemből van! - anyukája azt válaszolta:
• Jól van kislányom, jól van, most sok a dolgom, de majd meglátjuk!

Jött a nyár és jött az ősz, eljött a tél is. A kislány csak arra vágyott, hogy egy szép ruha legyen számára a fa alatt. De akárcsak tavaly, szintén egy könyv volt az ajándék, mely bizony nem aratott olyan sikert.

A kislány betöltötte tizenkettedik életévét, s most határozottabban, mint eddig, így, szólt anyukájához:

• Anyukám, mostanra nagy kislány lettem, igazán varrhatnál nekem végre egy szép selyemruhát!

Anyukája most sem válaszolt mást, mint az előző két évben:

• -Jól van, kislányom, jól van, majd meglátjuk!

Anita izgatottan várta, hogy mi lesz a születésnapi ajándéka. Azt hitte, most tavasszal az anyukája neki is varr új ruhát, nem csak a szomszéd kislányoknak, akik az anyukájukkal együtt mindig mennek hozzájuk és szebbnél szebb anyagokból készült ruhát próbálnak, amit az ő anyukája varr.

Már - már haragudott az anyukájára, miért pont ő nem kap ilyen szép selyem csodát. Nagyon szerény születésnap volt és elmaradt az ajándék is.

Telt - múlt az idő és hatalmas hótakaró borította be a tájat. Az otthonokba beköltözött a meleg és már mindenki várva várta a karácsonyt. Anita és anyukája is készülődött az ünnepekre. Takarítás, sütés, főzés, volt munka, sürgölődés az egész házban. Szentestére elkészült a karácsonyfa. Igaz, kicsi volt, de mégis beragyogta az egész házat.

Anita még most is bízott benne, hogy megkapja a régóta áhított ruhát. Anyukája mosolyogva nézte, amint a kislánya kapkodva tépte le a csomagolást az ajándékról, s lám, nem akart hinni a szemének a csodálkozástól.

Egy ruha került elő a csomagból, de nem cifra selyem, hanem egy egyszerű, de szép, égszínkék.

Anyukája odahúzta magához kislányát és azt mondta:

• Mondd kislányom, örültél te a könyvnek, amit tavaly, s előző évben kaptál?

A kislány nem akarta megbántani anyukáját, s nem tudta mit válaszoljon. Anyukája átérezte kislánya gondolatait, s így szólt hozzá:

• Nézd kislányom, mi nem vagyunk gazdagok, tudod jól, az a könyv, amit tavaly kaptál, nagyon szép és érdekes történet, ami egy kutyáról szól. Nem az számít, hogy cifra ruhába bújva, díszesen büszkélkedj benne, hanem, hogy a szíved teljen meg jósággal, szeretettel, s ha ez így lesz, a legszerényebb ruhában is Te leszel a legragyogóbb! Érted kislányom?- kérdezte, miközben magához szorította gyermekét, s forró puszit nyomott a homlokára.

Anita most értette meg igazán mi a boldogság, fölvette az új ruháját, s úgy érezte neki van a legszebb ruhája, s hogy az ő anyukája a legdrágább anyuka a világon. Már most alig várta, hogy elővegye azt a könyvet, amit tavaly, s előző évben kapott, amit annak idején elrejtett egy ócska fiókba, s azóta bizony ott porosodott.

A karácsonyfán meggyújtottak egy csillagszórót, s ők mindketten tudták, hogy számukra ez a legszebb karácsony.

Vége.