Antarktiszi kaland


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 08

Antarktiszi kaland
Bell a kis fóka az Antarktisz kietlen sarkvidéken élt családjával és fajtársaival együtt. Legkedvesebb barátai a fókák között az agyafúrt Will és a vakmerő Fox. Bell már születése óta ismerte őket. A három jópajtás sokat barangolt a körny...

Kép forrása: saját fotó

Antarktiszi kaland

Bell a kis fóka az Antarktisz kietlen sarkvidéken élt családjával és fajtársaival együtt. Legkedvesebb barátai a fókák között az agyafúrt Will és a vakmerő Fox. Bell már születése óta ismerte őket. A három jópajtás sokat barangolt a környéken. A fókák kíváncsisága kimeríthetetlen volt, Fox vakmerőségének köszönhetően rengeteg titkos jégbe vájt utat, barlangot fedeztek fel. Azt játszották, hogy ők kutatók, akik ismeretlen helyeket kutatnak fel és bírtokba veszik. Fox vezette a csapatot, Will volt a tudós, aki mindent nagy gonddal megvizsgát, Bell gyönyörködött az ismeretlen szépségében és olykor új barátokra tett szert. Olykor Tityitoty, a totyogó császárpingvin fióka és Percy, a hóbortos albatrosz csatlakozott hozzájuk egy-egy felfedezőútjuk során. Velük szintén egy - egy kalandjuk során ismerkedtek meg. Tityitoty olyan szeretett volna lenni, mint Fox erős, nagy és bátor. Minden alkalmat megragadott, hogy Fox nyomában lehessen, aki ezt cseppet sem bánta. Percy a levegő királyának vallotta magát, bár olykor meggyűlt a baja a jéghegyekkel. Pontosabban azok kikerülésével… Gyakran nekirepült a váratlan akadályként elé táruló jégtornyoknak, melynek köszönhetően nagyot puffant a földre. 

Bell egy reggel arra ébredt, hogy Fox noszogatja:

- Ébredj Bell! Ébredj már fel.

Bell álmosan kinyitotta nagy barna szemeit és fáradtan kérdezte:

- Mi az már, Fox? Hagyj aludni, még álmos vagyok!

Fox nem adta fel ilyen könnyen. Kitartóan ébresztgette:

- Ébredj már fel! Mutatni akarok valamit. Gyere már, még a többieknek is szólnunk kell!

- Na jó – morogta Bell – és nagy nehezen kikászálódott a vackából.

- Gyere, keressük meg a többieket!

Fox Willért sietett, míg Bell Tityitotyért ment. Percy már hajnal óta a fókacsorda fölött körözött izgalmában. 



Amikor a kis csapat tagjai megérkeztek, Fox és Percy izgatottan mesélni kezdett:

- Tegnap este nem tudtam aludni és arra gondoltam úszkálok egyet az öbölben, hátha a mozgástól elálmosodok és könnyebben elalszok. Szóval fel-alá úszkáltam az öbölben a szirteknél és a jéghegyek között, amikor Percybe botlottam. Percy épp a hazautat kereste, mert egy jéghegynek ütközött tegnap délután, elájult és késő este tért magához. 

- A semmiből tűnt elő, méltatlankodott Percy. Higgyétek el! A jéghegy csak úgy előbukkant váratlanul. – mondta kissé kótyagosan.

Ekkor Will vette át a szót:

- Jaj Peary, a hegyek nem teremnek és bukkannak fel csak úgy a semmiből. Tény, hogy a jéghegyek mozognak, de nem úgy, hogy elüssenek egy madarat. A jégegyek a jégtakaróról vállnak le, 1000 méter magasak is lehetnek, de csak a csúcsa látszik ki a vízből. A sebességük 120 méter/óra. Willnek mindig volt egy tudományos tény a tarsolyában, amelyet előszeretettel osztott meg társaival, bár őket ez cseppet sem izgatta.

- Ezért keltettetek fel bennünket ilyen korán? – morgolódott Bell.

- Nem, nem! – vágott a szavába Fox – A lényeg csak most jön! Szóval Pearyvel úgy gondoltuk, hogy ha már így összefutottunk, együtt barangolunk tovább.

- A lényeget Fox, mert visszafekszem! – pufogott Bell.

- Jó-jó. Szóval elmentünk a nagy szirthez, hogy csúszunk párat, mikor a jégtáblán valami világos dolog megmozdult a parthoz közel.

- Mi volt az? – kérdezte Tityitoty kíváncsian. 

- Egy hatalmas vakító fény – mondta izgatottan Fox

- Vakító fény? – kiabálták egyszerre a többiek kérdőn nézve rájuk.

- Igen, Vagyis ennyit láttunk belőle, míg közelebb nem mentünk.

- És mit láttatok, mikor közelebb mentetek? – kérdezte izgatottan Bell.

- Egy emberi találmányát – mondták büszkén egyszerre.

- Az ember egy lék szélén térdelt és a víz fölé hajolva beletett valamit a vízbe, ami világított, pityegett és megvilágította az egész tengert.

Az állatok között mindig is nagy rejtély volt az ember, voltaképp azt sem értették, hogy mit keresnek itt. Néhányan a vízen siklanak valami zúgó-robogó szerkezettel, olykor a vízbe tesznek valamit és nagy komolysággal figyelik a rengeteg villogó, visító dobozukon, mi is történik a tenger fenekén. Bell is gyakran kérdezte mamáját róluk, de a mama mindig csak annyit mondott, hogy ne menjen a közelükbe és legyen nagyon óvatos. Ha egy rossz ember elkapja, hajóra teszi és többé nem látja Antarktisz hegyeit. Akit Fox és Peary az éjjel látott, nem volt rossz ember, hanem egy kutató tengerbiológus Sam Greyson. Régóta az Antarktiszon él és a tenger élőlényeit tanulmányozza. Nemrégiben egy eddig ismeretlen élővilágot fedeztek fel a tenger mélyén. Léket fúrtak a jégrétegbe és egy robot tengeralattjárót engedtek le a mélybe. A robot képeket és videót készített a mélységről. A kutató nagy meglepetésére kiderült, hogy nem is olyan egyszínű a sarkvidék, mint ahogy azt eddig gondolták. Színes csillagok, algák, tengeri szivacsok borítják be a zord mélységet. Sam pedig épp ellenőrizte a kamerát, mikor Bell barátai meglesték. A hír hallatán mind izgalomba jöttek. Különösen Will, aki odáig volt az emberek masináiért. Tityitoty nem sokat értett belőle, de azért ő is lelkesen ugrándozott. 

- Menjünk nézzük meg, lelkendezett Bell. Most már én is nagyon kíváncsi vagyok.

Az öt jóbarát felkerekedett hát és útnak indult a szirthez. Hamarosan odaértek és akkor látták meg, hogy nem is a vízparton van a lék, hanem jóval beljebb, a jégpáncélba lett vájva, közel a szirthez. Körbeállták a léket és csendben figyeltek, de semmi sem történt. 

Először a bátrak bátra, Fox szólalt meg:

Nézzük meg hátha még a vízben van az a doboz!  

Nem túl veszélyes ez Fox? – kérdezte aggódva Bell.

Will lelkesedett az ötletért, alig várta, hogy ismét valami izgalmasat fedezhessen fel. Tityitoty izgatottan ugrált körülöttük, de Fox rászólt:

Tudom, hogy nagyon bátor vagy, de ez neked még nagyon veszélyes, túl kicsi vagy még egy ekkora kalandhoz. 

Nem vagyok kicsit, néz meg milyen sokat nőttem! – kiáltott fel Tityitoty mérgesen és kihúzta magát, hogy megmutassa, milyen sokat is nőtt.

Fox rámosolygott és azt mondta:

Igen látom, sokat nőttél, de számodra egy sokkal fontosabb feladatot találtam ki. Az lesz a dolgod, hogy a lék mellett állsz, őrzöd, hogy senki ne jöjjön utánunk és ha baj történne, te riasztod a többieket és mutatod nekik az utat, hogy hol találnak ránk. Nagyon fontos, hogy figyelj, mert te vigyázol ránk, ilyen feladatot nem bíznék akárkire. 

Tityitoty büszkén kihúzta magát és a lék mellé állt, elfoglalva őrző helyét.

A három fóka nagy levegőt vett és egymás után ugrottak a tengerbe. Először Fox, majd Will és aggódva bár teli kíváncsisággal Bell is utánuk ment.

Peary a levegőben körözve figyelte az eseményeket a tegnapi kalandja után jobbnak látta, ha a levegőben piheni ki sérüléseit. Hajtotta őket a kíváncsiság, hogy vajon mit is rejt az a doboz és mit csinál ott lenn. Bell próbálta tartani az iramot, de egyre jobban aggódott, eszébe jutott anyja óvó tanácsa a gonosz orkákról, akinek a kedvenc eledele a kisfóka.  Anyja sokszor kérlelte Bellt, hogy az ismerős part közelében úszkáljon és ne kószáljon el, mert baja eshet. A kis fóka azonban fittyet hányt a veszélyre és az óvó tanácsokra, hiszen fiatal volt és kíváncsi. Most, ahogy körül ölelte a mélység, egyre jobban félt és már kezdte bánni, hogy nem hallgatott anyukájára. Gondolataiból egy fénycsóva zökkentette ki. Gyorsabban kezdett úszni, hogy megleshesse, vajon mi is volt az. A tengerfenéken egy gyönyörű fényes és káprázatos színekben pompázó világ fogadta. Csillagok, algák, tengeri szivacsok rengetege színezte be a tenger mélyét. Köztük megbújva fények villantak fel, megvilágítva a sötétséget. Fox közelebb úszott a fényhez és láss csodát, krillek hada rohamozta meg. 

- A krill egy világító rákfajta - mondta Will – cseppet sem veszélyesek. Nagyon muris állatok, de rettentően félnek a betolakodóktól.

Bell közelebb úszott hozzájuk.

- Sziasztok, a nevem Bell és oroszlánfóka vagyok. Ő itt Will és Fox, a barátaim. Ne féljetek, nem bántunk benneteket. Csak a fényes dobozt szeretnénk megnézni, amit az ember engedett a vízbe. 

A krillek megnyugodtak, hogy a veszély elhárult és gyorsan odaúsztak az emberi szerkezetéhez, ami egy kupac tengeri szivacson hevert. Sípolt, de már csak pislákolt. A nagy fény, amit Fox látott, sehol sem volt. 

- Elromlott. – mondta Fox csalódottan.

Így hát arrébb úszott, hogy megvizsgálja az új világot maga körül. A szerkezet számára már nem volt érdekes. Willnek viszont nagyon felkeltette még így is az érdeklődését. Bell a krillekkel játszott és barátkozott. A rengeteg újdonság és az ismeretlen világ felfedezése elvonta a kis fókák figyelmét és nem vették észre a sötétben megbúvó veszélyt, mely lesben állva várta, hogy lecsapjon rájuk. Az orka nem rég érkezett meg nagy vándor útjáról és már nagyon éhes volt. Élelmet keresve bolyongott a tengerben, egyre mélyebre és mélyebre úszva elemózsiáért. Ő is látta a fénycsóvát, ezért is úszott oda, hogy megnézze mi lehetett az. Nagy szerencséjére a fénycsóva helyett három oroszlánfóka kölyökre bukkant. A megfelelő pillanatot várva arra gondolt, hogy mindjárt megtöltheti éhes bendőjét. A három kisfóka figyelmét elterelte az őket körülvevő új világ, így az orka hirtelen kiúszott a rejtekéből, egyenesen feléjük. Bell vette először észre és riasztotta a többieket, majd sebesen elkezdtek felfelé úszni a tátongó lék irányába. Fox elterelte az óriás figyelmét még barátai a lék felé úsztak. Bell szíve hevesen dobogott a félelemtől. Rettegett, de már látta a lyukon beszűrődő fényt, amin keresztül megmenekülhetnek. Ő ugrott ki elsőként rajta, Will követte, majd rémülten bámulták a tükörsima vizet, Foxot keresve. Fox néhány farokcsapással kitért az őt üldöző ragadozó elől majd sebesen a lék irányába úszott. Az orka már kitátotta a száját, hogy elkapja, de az utolsó pillanatban sikerült neki kiugrani a léken, amit az orka nem vett észre. Hatalmas puffanással neki csapódott a jégnek és a lék körül apró repedések jelentek meg. Szegény orka éhesen és egy nagy dudorral a fején csalódottan továbbúszott. A kis fókák, látva a veszély elmúlását, boldogan fellélegeztek, majd Tityitottyal és Pearyvel együtt biztonságos távolságba mentek. A hegyes szirtek között megbújva aztán elkezdték mesélni élményeiket a nagy, veszélyes orkáról, ami majdnem bekapta őket. Tityitoty ámulva hallgatta őket és már alig várta, hogy ő is megismerje ezt a csodálatos világot, de Fox leintette. 

- Veszélyes Tityitoty, és te túl kicsi vagy még. Mi is bajba kerültünk, kérlek soha ne menj el oda. Én nagyon bátor vagyok, de az orkától még én is félek.

Fox még Tityitotyot oktatta a veszélyekről, Bellnek ismét eszébe jutott anyja szava. Nagyon bánta tettét és hogy nem hallgatott rá. Elbúcsúzott barátaitól és hazament. Otthon sírva mesélte mi történt vele, és megígérte többet ilyet nem tesz és mindig megfogadja anyja óvó intelmeit. Édesanyja gyengéden magához szorította és azt mondta:

- Kis butám. Én nagyon szeretlek téged, és azért hívom fel figyelmedet a veszélyekre és olykor dorgállak is meg, hogy soha ne veszítselek el. Tudom, hogy az ismeretlen kíváncsivá tesz és szeretnéd megismerni, de néha nagyon veszélyes. Kérlek vigyázz magadra, hogy soha ne essen bántódásod.  

Bell tanult a leckéből, és később barátaival felfedezőútjaikon nagyon óvatosak voltak, nehogy ismét bajba kerüljenek. Anyja óvó szavait pedig mindig megfogadták és vigyáztak egymásra. Az orkákat pedig nagyon messziről elkerülték. 

 

Abigél, Amatőr

Ezt a mesét írta: Abigél Amatőr

Pedagógusként dolgozom, rengeteg mese fordult már meg a kezeim között az évek során. Nagyon szeretek szabadidőmben olvasni, kikapcsol és feltölt. A kettő egyben adta az ötletet, hogy megpróbáljak én is mesét írni, olyan meséket szeretnék írni, melyek pedagógiailag is megállják a helyüket, hiszen a meséken keresztül rengeteg mindent fejleszthetünk a gyerekekben.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Gani Zsuzsa

2023-06-11 09:31

Kedves Abigél! Nagyon tetszett az ismeretterjesztő meséd. Fontos, hogy a gyerekekben minél korábbi életszakaszban elültessük az állatszeretet, állatvédelem csíráit. Szeretettel: Zsuzsa