Az álommanó

Az álommanó.

      Azt, hogy álommanók léteznek, azt minden gyerek tudja. Különben ki szórna álomport a kicsik szemébe? Ki hozna rájuk szép álmokat?

      Fruzsi már egészen kicsi kora óta tudja, hogy az ő álommanója pirossapkás. Rendes, kötelességtudó álommanó, aki lámpaoltás után azonnal megjelenik, és szépen, lassan, csipetről csipetre adagolja Fruskának az álomport, ahogy az az Álommanó-nagykönyvben meg van írva.

Álommanó-nagykönyv: SZABÁLYZAT

1. pont. Mindig töltsd tele az álomporos zacskót!
2. pont. leszállás kezdete: 3/4 8.
3. pont. Városi közlekedés:

a, Láthatatlanul

b, Alacsony röppályán (kb.3-4m magasan).

 c, Alacsony sebességfokozaton (kb.10-15 km/h sebességgel).

4. pont. Az álomport nagyon lassan adagolva szórd a gyermek szemébe!
5. pont. Mindig úgy dolgozz, hogy méltó legyél az Álomkirálynőhöz és az Aranysapkához!

      Pirossapkással nincs is semmi baj. Történetünk egy másik álomfelelősről szól, akinek szintén a mi gyerekszobánkban van dolga. Ő Mircsike álommanója. De hogy piros, sárga, kék, vagy netalántán zöld sapkája van-e, azt sajnos még nem sikerült kideríteni. Ugyanis Mircsike álommanója kissé szeleburdi. Na jó, akkor nagyon szeleburdi. Sosem ér ide időben, mikor Anya lekapcsolja a lámpát, ezért Mircsikét még csak nem is környékezi az álom, amikor pedig a többi gyerek jóízűt ásít és bekupacolja magát a paplan alá.

    - Anya, nem tudok elaludni! Szólj apának, hogy jöjjön be mesét mondani!- hallatszik a gyerekszobából.

Vagy :

    - Anya, szomjas vagyok!- mondja Mircsi, pedig az előbb ivott.

     - Anya, majd még bejössz hozzám?

   - Hát persze!- válaszolja anya, de ilyenkor gondolatban mindig megráncigálja az oktondi álommanó fülét.

       De mi is történik valójában? Hát bizony a mi kis manócskánk tenné a dolgát, csak az a nagy jó szíve, az akadályozza meg őt estéről-estére abban, hogy időben a gyerekszobába érjen. Pontban háromnegyed nyolckor teli álomporos zacskóval, a többi manóhoz hasonlóan elhagyja az Álomgyárat. A földetérés is rendben lezajlik. A bajok a Százszorszép utca elején kezdődnek, a leszállópálya és a 21.-es szám között. Mircsiék háza a tizedik a saroktól számítva, és mivel az utcában már alacsonyabban kell repülni, hősünk bizony le-letér az útról. Az eset, sőt mi több, az esetek, már a Felügyelőbizottság fülébe is eljutottak.

 - Mivel tudod megmagyarázni a mai késést?- kérdezte szigorúan a Felügyelőbizottság elnöke, akinek igen szúrós bajsza, és igen szúrós pillantása volt.

 - Hát, egy szegény kiscicát véletlenül kizártak az utcára, és hiába sírt, nem hallotta meg senki. Felkapaszkodni még nem tudott, más utat meg nem ismert a hazatérésre. Ezért megálltam egy percre...

   - Csak egy percre?- kérdezte az elnök.

  - Hát, talán egy kicsit több is volt, nem tudom, de vészhelyzet volt, nem figyeltem az idő múlását. Szóval megálltam, és mutattam neki egy kis rést a kapu alatt, ahol éppenhogy befért. Igaz, a popsiját egy kicsit tolnom kellett...

   - Na jó. És tegnap?

   - Meg tudom magyarázni! Tegnap a szokottnál is hidegebb volt, és arra gondoltam repülés közben, hogy vajon be vannak-e rendesen takarózva a verebek a közeli bokrokban?

    - A verebek?

   - Igenis a verebek. Ezért- folytatta hősiesen a kismanó- bekukkantottam mindegyik fészekbe, ami az útvonalamon volt és puha tollpaplannal betakargattam a madárkákat.

    - És hány verébfészek van a Százszorszép utcában?- kérdezte a szúrósszemű, de már szinte egyáltalán nem volt szúrós a pillantása, sőt.

   - Úgy 150. -válaszolta a manócska. Igen, akkor én is éreztem, hogy ... elszaladt az idő- tette hozzá bűntudatosan.

      A tisztelt bizottság addigra már feszengett a helyén, és nem nagyon mertek sem egymás, sem a kis manócska szemébe nézni. De volt még egy kérdés, kénytelenek voltak hát feltenni:

- Khm, és a tegnapelőtti késésnek mi volt az oka?

 - Megsimogattam egy kóbor kutyát. - suttogta megsemmisülten a kis vádlott, és mélyen lehajtotta a fejét.

 - Te érdemled az Aranysapkát!- zengte egy bársonyos hang, és a bent ülők csodálkozva látták az Álomkirálynőt a trónusán. Persze, végig ott volt, csak láthatatlanul.

   - A legnemesebb szívű manó vagy egész Álomországban!- folytatta az Álomkirálynő- ezért állj elém, és vedd át az Aranysapkát! A neved pedig mától kezdve legyen Aranyka!

    - Éljen, éljen!- harsogták a teremben ülők, és Aranyka pirulva hajtott térdet királynője előtt.

      Hát ezért szokott késni Mircsike álommanója, akiről, most már tudjuk, hogy arany a sapkája, és ezért hangzik oly sokszor a gyerekszobából, hogy:- Anya, mesélj még!

  - Redben! - válaszolja Anya, és már kezdi is: - Azt, hogy álommanók léteznek, azt minden gyerek tudja...