Az elveszett cumi meséje

Az elveszett cumi meséje.

Történt egyszer, egy különösen hideg téli napon, mikor Mackófalva legnagyobb tava is, majdnem fenékig befagyott.

Mackó Matykó a falu legkisebb medvebocsa, lassan kezdett ébredezni. Szemecskéje még csukva volt, úgy tapogatta maga körül az ágyat, hogy megtalálja a cumiját, ami nélkül elképzelhetetlen volt a napja. Még elaludni sem akart nélküle. Kotorászott, matatott az ágyneműben, mint minden reggel, mikor hirtelen eszébe villant, hogy hoppá! Hiszen tegnap már elalváskor sem volt meg! Játék közben kiesett a szájából, egyenesen bele a nagy tóba, és a hirtelen jött sötétségben már nem tudták kimenteni onnan. Mackópapa megígérte, reggel az lesz az első, hogy megkeresi és kihalássza kisbocsának kedvenc cumiját.

Matykó villámgyorsan kipattant az ágyból, és szaladt az ablakhoz, hogy kinézzen a tóra. A nagy tó épp a kertjük végében kezdődött, és olyan hatalmas volt, hogy nem is látszott a vége.  De most, csodák csodájára, az eleje sem látszott. Mackó Matykó csak állt az ablak előtt, és nem győzött ámuldozni a sok jégvirágon, amelyeket a tél az ablakukra rajzolt. A sok-sok különleges csillag csak úgy szikrázott a reggeli napfényben, és parányi rést sem hagyva fedte be az ablakot. A kismedvét néhány percre teljesen ámulatba ejtette a látvány, mígnem megint eszébe jutott hiányzó cumija.

Papa! Gyere gyorsan, keressük meg! A kicsi mackó megfogta medvepapa kezét, és húzta kifelé az ajtón. Siessünk, nehogy egy halacska elvigye a cumimat, mikor felébred! Emlékszem jól hol esett a tóba, megmutatom, hogy ki tudd halászni! És mindketten szaladtak a kertjük végébe, ahol a nagy tó kezdődött. De jaj! A tó partján érte őket csak az igazi meglepetés. Mackófalva legnagyobb tava jéggé fagyva feküdt a lábuk előtt. Kemény volt és hófehér, nem látszott benne semmi, de egyáltalán semmi. Matyi maci cumija valahol, ki tudja merre, a jég fogságába került. Szegény kismaci ezen megrettenve, azon nyomban sírva fakadt. Sírt-rítt, vigasztalhatatlanul, a szülei már attól féltek, hogy elapad a könnye, és kiszárad a szeme a sok zokogástól. De ami még ennél is ijesztőbb volt, hogy Mackófalván, és a környező vidékeken hiánycikk lett a cumi, sehogyan sem lehetett beszerezni. Így Matykó szülei mentőötletként feladtak egy hirdetést a legnépszerűbb napilapokban.

Ugyanezen a reggelen, jó néhányszáz kilométerrel odébb Kata, a siófoki újságosnál nézelődött. Keresztrejtvényt akart venni, ám megakadt a szeme, egy ínycsiklandó gluténmentes sütemény fényképén. Hú, ennek aztán örülne Róza, gondolta és gyorsan megvette azt az újságot is. Majd Ábellel együtt elkészítjük ezt az új sütit, és meglepjük vele Rózát, mire hazaér az oviból - morfondírozott magában. Rózi nagyközépsős volt, és már alig várta, hogy elteljen végre az a 3 hét, amikor Ábelt is beíratja anyukájuk a kiscsoportba. Otthon Kata lapozgatta az újságot a recept után kutatva, míg egyszer csak egy különleges hirdetésre lett figyelmes: „Mackófalvi Mackó Matykó, a falu legkisebb medvebocsa, izgatottan keresi azt a jószívű kisgyereket, aki neki ajándékozná megunt cumiját. Az övé ugyanis sajnálatos módon, belefagyott Mackófalva legnagyobb tavába.”

Kata egyből tudta, hogy ez a hirdetés pont jó kezekbe került. Hiszen Ábelnek már rég nincs szüksége cumira, de mégsem tudta még rászánni magát, hogy megváljon tőle. Így, miközben a süteményt gyúrták, előhozakodott a kérdéssel:

- Mond csak Ábel? Te mit csinálnál, ha megtudnád, hogy Mackófalva legkisebb medvebocsának, Mackó Matykónak elveszett a cumija? Befagyott a mackófalvi nagy tóba, és a szülei nem tudnak neki másikat venni. Rettentő szomorú szegény, egyfolytában itatja az egereket.

- Befagyott a nagy tóba? Anya tényleg? A maci cumija? Ó szegényke! Én odaadom neki nyunyit, ha akarja! És küldhetnénk neki sütit is, biztos azt is szereti. Én sütök egyet Rózának, egyet Matykónak, egyet neked anya, és egyet apának. Te meg nekem süssél egyet anya, kérlek szépen!

Megszólalt a jelzőóra, figyelmeztetve, hogy elkészült a sütemény, ideje kivenni a sütőből, nehogy odaégjen. Hú, de jó illata van! És milyen csodaszépek lettek! Lelkendezett Ábel. Kérem az enyémet anya! Hát, arra még kicsit várni kell, ezek még nagyon forrók, megégetné a nyelvecskédet - mondta Kata. De mire hazaérünk Rózával, már biztosan kihűlnek.

Az óvodából hazafelé menet Ábel elmesélte nővérének, hogy mi történt Mackófalván, és lelkesen újságolta azt is, hogy nyunyit oda fogja ajándékozni a kismackónak. De az új sütiről mélyen hallgatott. Szokásától eltérően, előzékenyen hagyta, hogy előbb Róza lépjen be a házba, és kíváncsian leste, hogy sül el a meglepetés. Ó! Milyen finom illat! Mi ez? Szaglászott Rózi, és kereső útra indult az orra után.  Váóóóóóóó!!!!!! Ezt ki csinálta? Ebből én is ehetek, anya? Persze kicsim, hisz neked készült. Gluténmentes. Mikor Rózi megölelte édesanyját, és hálásan kisöccse nyakába ugrott, Ábel érezte, hogy valami különösen jó érzés járja át a lényét. Izgatottan osztotta szét a süteményt és alig várta, hogy meglássa nővére arcát, mikor az beleharap és megízleli.

Mikor este apa hazatért a munkából, Ábel neki is előadta a nap izgalmas eseményeit és megkérte őt, hogy nyunyit csomagolja be egy dobozba a sütivel együtt, és másnap adja fel Mackófalvára, Mackó Matykó címére. Lacinak, Ábel édesapjának büszkeséggel teli melegség öntötte el a szívét, ahogy hallgatta önfeledten lelkendező kisfiát.

Hamarosan megérkezett a válasz csomag is egy hatalmas csupor erdei mézzel, amit a medve család saját kezűleg gyűjtött a mackófalvi akácosban. Mackó mama megírta, hogy Matykó milyen nagyon boldog nyunyival, az új cumijával, és mennyire ízlett neki a sütemény. Hálásan megköszönte Ábelnek a hatalmas segítséget, és Katától elkérte a süti receptjét. Végül pedig meghívta az egész családot, Ábelt, Rózát, Kata anyát, és Laci apát, hogy töltsenek náluk egy hétvégét Mackófalván.

Ábel az üzenetet hallgatva azt vette észre, hogy pont az a különleges érzés hatja át, mint mikor Rózi örömét látta, ahogy imádja a meglepetés süteményt.    

Ez volt a jószívű kisfiú, és a szomorú medvebocs meséje. Ha nem hiszed, járj utána!