Az erdei verseny

Az erdei verseny.

Nem is olyan régen a nagy tölgyerdő telis-tele volt bátortalan, félénk állatokkal. Rengeteg gondjuk akadt: fogytán volt az élelem a lakott területeken, házaik javításra szorultak, s bár sokan voltak, egymással nemigen barátkoztak. Mindennek oka az volt, hogy tartottak szinte mindentől. Féltek az újtól, az ismeretlentől, és attól is, hogy ha lépni mernek egyet előre, elrontják, s végül kettőt lépnek hátra.

Megelégelte ezt az erdőlakók vezetője, a vén szarvas. Ő bátor és bölcs volt, s nem bírta tovább tétlenül nézni, hogy rettegésben élnek, és szenvednek azok, akiket szeretett, és akikért ő is felelősséggel tartozott.

Összehívott minden apró és minden nagy állatot az egész tölgyesből, és versenyt hirdetett közöttük. A jutalom a valaha volt legnagyobb nyeremény volt, amit csak eddig hallottak az állatok: minden, amiről szomorú napjaikon ábrándozni mertek csak. Élelem, megjavított tető, bélelt kuckó, barátok s amire csak szükségük van, mindet megkaphatják, csak meg kell nyerni hozzá a versenyt.

A szabályokat, már ha egyáltalán szabályoknak lehet nevezni, ismertette a vén szarvas. Tulajdonképpen csak annyit kért minden jövőbeni indulótól, hogy egymást semmilyen körülmények között ne bántsák - még szóval sem -, de ezen kívül nincs szabály. A verseny az erdő szélén, számukra ismeretlen területen lesz megrendezve. A rajtot a céllal több út fogja összekötni. Lesznek rövidebb és hosszabb szakaszok. Némelyik út sok-sok akadállyal lesz kikövezve, de lesznek könnyebbek is. Ami biztos, hogy mindegyik utat nehézségek fogják tarkítani, de egyik akadályon sem lesz lehetetlen túljutni. Ha valaki nagyon nem tud velük megbirkózni, még segítséget is kérhet a többi, arra elhaladó állattól. Elinduláskor viszont senki sem tudhatja, milyen lesz az út, amit ő választott, ami neki jutott.

Nagy falatnak ígérkezett ez az erdőlakók számára. Mindenki félt elindulni, hiszen a verseny során éppen azokkal kellett szembesülniük, amitől annyira tartottak mindannyian. Ha tudták volna, milyen nehézségekkel találják majd szemben magukat, vagy, hogy igazat mond a szarvas, és teljesíthetőek az utak, talán könnyebb dolguk lett volna. A teljes bizonytalanságban most csak a szarvas szavaiban és önmagukban bízhattak, na meg abban, hogy szükség esetén akad olyan, aki segít rajtuk.

Néhányan már a rajt előtt meghátráltak, s nem mertek rálépni egyik útra sem, inkább maradtak a bár nehéz, de megszokott életüknél, úgy gondolták, abból nem lehet baj. Voltak olyanok, akik már az első akadályok láttán visszafordultak - megtehették, hiszen nem voltak szabályok -, és olyanok is, akik már leküzdöttek egy vagy több akadályt, de a következőt olyan nagynak érezték, hogy attól már inukba szállt az a kis bátorság is, amit az út elején gyűjtöttek. Szerencsére többségben azok voltak, akik bármivel is találták szembe magukat, folytatták az utat.

Az egyik úton csiga csoszogott. Az ő útja bár nem volt nehéz, sírdogálva menetelt előre. Bánkódott, hogy miért is indult el, hiszen olyan lassú, biztosan nem ő fog nyerni. Mellé ért egy nyúl, aki később indult el. A sírás hallatán megállt kicsit, hogy megvigasztalja a kis csigát. Számára ez az út roppant könnyű volt, a kis akadályokat könnyedén átugrotta, gyors is volt. Szégyellte volna, ha otthagyta volna a csigát, akihez képest előnyben volt, ezért felajánlotta neki, hogy másszon fel rá, s így együtt folytatták a versenyt.

Egy másik szakaszon sűrű bozót keresztezte az utat, előtte egy nagy fa állt. Az arra járó mókusok könnyedén ugráltak ágról ágra, a bogarak átfértek a bozót résein, de a rókának meggyűlt a baja vele. A többiek tartottak kicsit tőle, ezért magára maradt a feladattal. Újra és újra neki kellett rugaszkodnia a fának, hogy feljutva át tudja ugrani a bozótot, de kitartása meghozta gyümölcsét, s folytathatta az újtát.

Egy ködösebb részen a madaraknak okozott fejtörést, hogy jussanak át biztonságban az erdőn csupán a talajt használva, hiszen a ködbe ők sem repültek be. Végül sok kismadár gyűlt össze, és együtt már nem érezték magukat akkora veszélyben, így tovább mertek totyogni az avarban.

Sok idő telt el, mire az összes versenyző célba ért, de megvártak mindenkit. Az elsőket leszámítva a büszkeségen és boldogságon túl, amit azért éreztek, mert végre megérkeztek, mindnyájan csalódottak is voltak, hiszen egyértelmű volt számukra, hogy hiába a sok küzdelem, nem ők nyertek.

A vén szarvas hirdette ki az eredményt, ami meglepte az összes erdőlakót. Ezen a versenyen ugyanis mindenki nyert, aki el mert indulni, és nem fordult vissza, hanem elérte a célegyenest. A szarvas megtanította nekik, hogy bízniuk kell önmagukban, segíteniük kell egymást, és ki kell tartaniuk, és akkor minden akadályt, minden nehézséget le tudnak győzni. Így lesz meg végül a jutalmuk is, amit nyereményként ígért nekik. Ők maguk fogják megszerezni mostantól kezdve mindig, amikor csak szükségük lesz rá, s nem csak álmodozni tudnak majd róla.

Így lesz ez mindig, amíg csak világ a világ. Ha elég bátrak vagyunk elindulni, szükség esetén merünk segítséget kérni, és nem félünk tovább menni előre, a nagy akadályokkal is meg tudunk küzdeni, s a jutalom sem marad el, ha célt értünk.