Az idő hirtelen megállt

Az idő hirtelen megállt.

Egy teljesen átlagosnak ígérkező napon, amikor csak úgy céltalanul sétálgattam az utcán, elmentem egy bolt előtt. Valami különleges volt ebben az üzletben. Ezt mindig is éreztem, valahányszor elmentem előtte. Már többször gondoltam arra, hogy bemegyek és körülnézek, így hát most vettem magam, benyitottam.  

Amikor beléptem, szinte elvarázsolt a látvány. Mindenféle volt ott: rengeteg tárgy, antik dolgok. Már rögtön a legelején megláttam egy régi órát, ami nekem valamiért nagyon megtetszett. Csak néztem és néztem. Szerettem volna megvenni, de féltem, hogy nincs elegendő pénzem rá. Az árus aztán egyszer csak azt mondta, hogy ingyen ideadja nekem, mert már évek óta ott van, de senkinek sem kell. Megkaptam hát az órát, és azzal boldogan elindultam haza. Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam az új kincsemet. Hazaérve folyamatosan csak nézegettem azt. Varázslatosan szép volt. Amikor aztán feltettem a karomra, minden megállt körülöttem. Megijedtem, hogy mi történhetett! Nagyon furcsa volt! Aztán nemsokára rájöttem, hogy megállt az idő az óra miatt.

Gondoltam, hogy ha majd beállítom rajta az időt, akkor majd minden ismét visszaáll. Igen ám, de amint babrálni kezdtem az időt, hirtelen eltűntem a szobámból. Jól körülnéztem, és mindenhol dínókat láttam. Szerencsémre a testvérem sokat érdeklődött felőlük, így már én is tudtam a kinézetük alapján, hogy ezek nem húsevő dínók voltak. Ezért gondoltam, hogy ott is maradok egy darabig. Egyszer aztán erős zajt hallottam, és arra lettem figyelmes, hogy a háttérben lévő vulkán kezd kitörni. Az órával kezdtem el ismét babrálni, így aztán szerencsémre megint eltűntem.

Most már mindenhol robotokat láttam magam körül. Nem nagyon örültem nekik. Az élőbb a múltban voltam, most meg a jövőben. Jaj! Mindenki engem nézett, mert csak én, ismétlem: csak egyedül én voltam ott ember! Egy szempillantás alatt mindenki kezében egy lézerkard akadt, majd elkezdtek szaladni felém. Már tudtam, mi a dolgom, úgyhogy megint az órát nyomogattam, amikor aztán ismételten eltűntem.

Ezúttal egy szobában voltam, de nem az én szobám volt az. Elkezdtem járkálni a házban, és egy másik szobába érve ott láttam valakit. Tudtam, hogy azt az arcot ismerem valahonnan, de hirtelen nem is ugrott be. Aztán leesett. Maga Petőfi Sándor volt az, aki éppen egy barátjával beszélgetett valamilyen versekről.

Ahogy rám néztek, nagyon megijedtem. Úgy éreztem, hogy elegendő kalandozásban volt már részem, szóval rögtön beírtam az órába azt, hogy 2023, és el is tűntem. Végre ismét a szobámban voltam. Pont jókor, mert nemsokára bejött anyukám, hogy hívjon vacsorázni. Nagyon jól tudtam, hogy erről a titkomról nem beszélhetek senkinek, mert még baj lehet belőle!