Az öreg vízimalom titka 8. rész

Az öreg vízimalom titka 8. rész.

Az öreg vízimalom titka 8. rész

Regő nap nap után keményen dolgozott az öreg vízimalom helyrehozatalán. Alig várta, hogy újra beindulhasson a vízikerék, meghajtva a malomkerekeket, és beindulhasson a gabona lisztté őrlése. Hogy kipróbálhassa, hogy működik-e a malom, gabonára volt szüksége.

- Na, Loncsos! Újra nyakunkba vesszük a gyalogutakat! Meglátogatjuk a pékmestert, hátha tudunk tőle gabonát szerezni. - mondta a kutyusnak, aztán nyakába akasztotta a tarisznyáját, amiben néhány szárított hal volt elemózsia gyanánt, majd a kutyussal a nyomában nekivágtak az útnak. Hosszas menetelés után, elérték a pékmester házát. Ott aztán a kemencéből olyan finom illatok terjengtek, hogy még az is éhes lett, aki nemrégen evett. Loncsos, és Regő, bátran lépett a pékmester udvarába, mintha csak hazajöttek volna. Az udvaron a lovas szekérbe már befogta a pék a lovat, éppen indult a búzát megőröltetni a távoli szélmalomhoz. Ekkor látta meg a régi inasát a mester.

  - Hát téged meg mi szél fújt erre? - kérdezte meglepődve a pék a legényt. Regő megölelte régi mesterét, aztán elmesélte, hogy a favágók életét is kipróbálta, aztán rátalált az elhagyatott régi vízimalomra. Mostanra sikerült megjavítani, de gabonára volna szüksége ahhoz, hogy ki tudja próbálni, hogy vajon működik-e a malom.

- Egy szónak is száz a vége! - tette még hozzá Regő. - Adnék egy öl fát egy mázsa búzáért mester uramnak, ha benne van a cserébe! - ajánlotta fel, a legény.

- Hogy benne-e? Hogyne volnék! Én örülnék a legjobban, ha újra indulna a vízimalom! Jó lenne, ha nem kellene olyan messzire mennem a lisztért! - nevetett fel a pék. Feltették a búzát a lovas szekérre, aztán Regő még kapott a péktől két friss finom cipót, és így kényelmesen együtt kocsikázva, beszélgetve indultak vissza a malomhoz. Regő az úton mindent elmesélt a péknek, aki figyelmesen hallgatta a történetet. Regő a levelet is elővette amit talált és felolvasta a mesterének. A pékmester álmélkodva hallgatta a sorokat.

- Akkor igaz volt a hír! - nézett a legényre. - Tényleg rejtélyes a malom. De milyen titok lehet még hátra?! - vakarta meg a fejét a pék. És közben megérkeztek a kis patak melletti régi vízimalomhoz. Lepakolták a búzát, be a kamrába. A pékmester megcsodálta a helyrehozott épületet, és elismerően bólintott Regő felé.

- Ez igen! Új korában sem volt szebb! Még a végén te leszel itt az új molnárlegény! - mondta a pék a legénynek. De most aztán menjünk a fáért, mert hamar ránk esteledik! - felpattantak a szekérre, aztán be az erdőbe. Regő mutatta az utat, a lovacska lassan menetelt a fák labirintusa között. Végül rátaláltak a farakásra. Felpakolták az egy öl fát, majd elbúcsúzott a legény a pékmestertől. Mentében a pék még hátra szólt a legénynek.

- Sikeres őrlést kívánok! Aztán ha minden jól megy, tájékoztass! Ide jövök majd a lisztért! - köszönt el a pék. Regő boldogan nézett Loncsora, aki nagyon élvezte a kirándulást.

- Hallod-e kiskutyám! Megvan az első kuncsaftunk! De, jó minőségű lisztet kell ám őrölnünk! - borzolta meg a kutyus szőrét a legény. Ahogy így boldogan baktattak vissza a malom felé, vékony hangú sírást, vagy nyüszítést hallottak, a már ismerős bokor felől. Ilyen hangot még soha nem hallott Regő.

- Mi lehet ez? - nézett a kutyusra. Loncsos is nyüszített egyet, jelezve, hogy itt valaki veszélyben van. Bekukucskáltak a bokor alá, és ott találták a kis őzikét. Látszott rajta, hogy erőtlen, éhes, és szomjas. Megtört barna szemecskéiben alig csillant némi fény.

- Ó! Hát mi lehet veled? Nem jött vissza az anyukád? Biztosan történt vele valami, azért nem tud gondoskodni rólad! Ne búsulj! Majd mi vigyázunk rád! Szerzünk neked élelmet is! Regő a karjaiba vette az erőtlen őzsutát, és szépen haza ballagtak vele. Loncsos a gazdi mellett fel fel ugrálva próbálta megérinteni az orrával az őzikét, jelezve, hogy ő is itt van, és vigyázni fog rá.

Folyt.köv.