Bagoly és a szeleburdi kismadár 6.

Bagoly és a szeleburdi kismadár 6..

 - Jó reggelt bagoly! - kiáltotta már messziről Pletyi Uhu felé repülve, a táskájával integetve barátjának.   

 - Jó reggelt! - köszönt bagoly a kismadárnak.

 - Ma korán reggel elhatároztam, hogy nem fogok elfelejteni köszönni! - csapódott a bagoly mellé a kis tollas. - Igazán szeretnék jólnevelt lenni! - nézett Uhura a kicsi. - Megengeded, hogy ide telepedjek melléd? - kérdezte még jól neveltebben Pletyi.

  - Természetesen! - nézett meglepődve bagoly a kis barátjára. - Mintha kicserélték volna - gondolta magában. Majd azt látta, hogy Pletyi vágyakozva nézi bagoly gőzölgő teáját, de nem szólt egy szót sem. Csak a tollai mozogtak fel, és le, mintha a szél lobogtatta volna őket, bár a szél most egyáltalán nem fújt. 

 - Megkínálhatlak egy csésze teával? - tette fel a kérdést Uhu. 

 - Azt hittem már sosem kérdezed meg! - szólalt meg felszabadultan a kismadár. - Már kezdtem szomjan halni - tette még hozzá. Aztán hirtelen a csőréhez tette a szárnytollát. 

 - Bocsánat! Köszönöm bagoly! Örömmel veled teázom! - kapott észbe a kismadár, és felelt most már illedelmesen. Bagoly le volt nyűgözve. Nem talált szavakat. Igazán meghatotta, hogy Pletyi nagyon igyekszik.

 - Parancsolj! - nyújtotta át a gőzölgő teát a kismadárnak. 

 - Köszönöm bagoly! Senki sem főz ilyen finom teát mint te! - nézett elismerően a kismadár Uhura. 

 - Köszönöm Pletyi! Örülök, ha ízlik! - mondta. Majd kíváncsian nézett Pletyire, hogy mikor pukkan ki belőle a szokásos felháborodás valami miatt. De a kismadár csendben kortyolgatta a teát, két kis szárnyával szorongatva a bögrét. Közben elgondolkodva ült az ágon, és a távoli messzeségbe révedve csak annyit lehetett tőle hallani két korty között, hogy:

 - Hüm hüm. - majd sóhajtott, és kortyolt. Aztán ahogy elfogyott a tea, illedelmesen megköszönte, és megígérte, hogy majd újra jönni fog. Bagoly nem is tudta eldönteni, hogy az a jobb amikor szeleburdi a kismadár, vagy amikor illemtudó. Ilyen furcsának még sosem látta pletyit. Még sokáig nézett a kicsi után, de aztán lecsukódtak a szemei, és álomba szenderült Uhu. A rövid szieszta után, résnyire nyitotta a szemét. 

 - Ugye nem én ébresztettelek fel? - kérdezte a kis tollas, aki ott ült a szokásos helyén. Senki nem tudja mikor jött vissza Pletyi, de csendben várta, hogy bagoly felébredjen. 

 - Nem tudod véletlenül, hogy miért vagyok mostanában szomorú? - kérdezte a kicsi Uhut. Bagoly tágra nyitott szemmel nézett kis barátjára.

 - Szomorú vagy? - kérdezte.

 - Nem tudom - mondta a kicsi. De most mennem kell! Majd újra jövök! - és elszárnyalt. 

 - Még a táskáját is itt hagyta - gondolta bagoly. - De mi lehet most vele? Eddig is szeleburdi volt, de most valahogy másként. - törte a fejét Uhu. Aztán észre sem vette, de a nagy gondolkodásban megint leragadt a szeme. Mikor újra kinyílt, Pletyi megint ott ült a helyén.

 - Szerinted mi lett velem? Eddig meg sem hallottam más madarak énekét! Most meg, állandóan azt akarom hallgatni. De folyton! Érted? Folyton. Például, most is! Megint itt van, hallom! Most mennem kell! - intett búcsút sokadjára a mai napon Pletyi. Bagoly most még jobban gondolkodott, de most nem mert elaludni, hátha újra visszajön kis barátja, és újabb furcsa kérdést tesz majd fel. Azonban a kismadár ma már nem jött többet. A táskája az ágon hintázott, de a gazdája megfeledkezett róla. 

 - Hú! - nyújtózott bagoly egy óriásit. Szemével kereste Pletyit, hátha meglátja, de a leszálló szürkületben az erdő összes lakója aludni tért, és a kismadár alakja sehol sem volt látható. 

 - Na, majd holnap! Holnap biztosan jönni fog! - gondolta bagoly, és ő is aludni tért.

Folyt.köv.