Barát kerestetik (verses mese)

Barát kerestetik (verses mese).

Valahol messze, túl az Óperencián

Nagy erdőben él egy kicsi lány

Mogyorószín szeme, arany a haja

Csupa kedvesség minden szava.

Otthona az erdő, nincsen háza,

Puha levélhalom az ágya.

Akkor se ázik, ha esik az eső

Feje fölött lombkorona a tető.

Nem éhezik, van mit ennie,

Elég csak pár bogyót szednie.

És ha éppen kiszárad a torka

Szomját hűs patakvíz oltja.

Nyugalom lenne az erdőben

Ha mindenki osztozna a békében,

De a medvét, senki sem kedveli,

Egyetlen barátja sincs neki.

A tündérlány a lelkére beszél:

Barátkozz medve, ne félj!

Hallgass kislány, cseppet se félek!

Élvezem az egyedüllétet.

Te is csak zavarsz, morogja a medve,

Nincs szükségem a segítségedre!

A lánynak ez sem szegi kedvét,

Hiszi, ő megszelídíti a medvét.

Elindulok, egy percet se várok,

Meglásd, medve, jó barátot találok!

A tündérlány a nyúlüreghez robog,

Megáll az ajtóban, vidáman kopog.

A nyuszi nagy örömmel látja,

Répatortázni be is invitálja.

A kislány gyorsan a lényegre tér:

Tudod egy barátság mennyit ér?

Hogy milyen szomorú a magány?

A nyúl megdöbben a tündér szaván.

Él köztünk valaki, kinek nincsen senkije,

Kinek magánnyal van teli szíve.

Nem vagy buta, tudom, hogy érted,

Igen, nyuszi a medvéről beszélek.

Félreismered, ő nem olyan rossz,

Cseppet se vad és nem gonosz.

Azért jöttem, hogy megkérjelek téged,

Legyél barátja a medvének.

A nyúl kezében megáll a villa

Száját rémült ó-ra nyitja.

Kislány, tudod, mit eszik egy medve?

Mivel zabálja magát degeszre?

Málnát nyammog, mézet szopogat,

Aztán lenyel keresztben egy nyulat!

A fejszédet túl nagy fába vágod,

Ha egy medvének keresel barátot.

A lány szomorúan búcsúzik a nyúltól,

De nem adja fel, rögvest továbbindul.

Ki az erdő legkedvesebb lénye,

Kitől mindenki számíthat segítségre?

Aki mindig hűséges, ráadásul bájos?

Ki mellett a medve se lesz magányos?

Vidáman csap rá a homlokára,

A megoldás ott van a méhkaptárba’.

Amint a zsibongó kashoz ér,

Zümit hívja és a lényegre tér:

Kérnék egy nagy szívességet,

ne utasíts el, hallgass meg, kérlek.

Él köztünk valaki, kinek nincs senkije,

Kinek magánnyal van teli szíve.

Kívülről mogorva, csupa büszkeség

De nincs más a szívében csak kedvesség.

Azért jöttem, hogy megkérjelek téged,

Legyél barátja a medvének!

A kedves Zümi most haragra lobban,

Dühösen a szeppent lányra morran:

Kislány, tudod, mit eszik egy medve?

Mivel zabálja magát degeszre?

Kihasznál és kifoszt minden méhet!

Kaptárral együtt eszi a mézet.

A fejszédet túl nagy fába vágod,

Ha egy medvének keresel barátot.

A lány csalódottan búcsúzik el,

Nagy levegőt vesz, nem adhatja fel.

Egy apróság ekkor a karjára száll,

felkiált a lány: hisz ez a katicabogár!

A lány mosolyogna, de legörbül a szája.

Miért vagy szomorú? - kérdi a bogárka.

Jaj katica, ha azt elmesélném neked…

Mondd csak el, talán segíthetek!

Él köztünk valaki, kinek nincs senkije,

Kinek magánnyal van teli szíve.

Neki kerestem egész nap barátot

És megesküdtem, hogy találok,

De most itt állok szomorúan,

Mert csúfos kudarcot vallottam.

Felelőtlen ígértet tettem,

Amit most meg kell szegnem.

Benned minden reményem bogárka,

Kérlek, legyél a medve barátja!

Hogyan lehetnék barátja a medvének,

Amikor bármikor leüthet, rám léphet?

Védtelen vagyok, apró, parányi

A medve meg olyan óriási.

Gyáva rovar vagyok, félek tőle,

Keressen barátot a saját méretébe’!

A fejszédet túl nagy fába vágod,

Ha egy medvének keresel barátot.

Feleli a tündérnek a kis katicabogár,

Még egyet mosolyog és messzire száll.

A lánynak ez végképp kedvét szegi,

Ücsörög a fűben, a könnyeit nyeli.

Feladja, ez mindenki tanácsa,

Belátja, a medvének nem lesz barátja.

Logó orral indul a medvebarlang felé.

Mit mond majd neki, hogy áll így elé?

Virágokat szedeget csokorba,

Elviszi a medvének, hátha felvidítja.

A medve előcammog, nem kertel:

Mi bánt, nem jártál sikerrel?

Sírdogál a kislány: úgy sajnálom!

Ne sajnáld, van nekem barátom.

A szőke tündér elejti a virágot,

Dehát medve, ki a barátod?

A maci felveszi a csokrot, megszagolja,

Jól van lányka, mesélek róla:

Mogyorószín a szeme, arany a haja,

Csupa kedvesség minden szava,

Társa ő mindennek, őznek, verébnek,

És a büszke, morgós medvének.

Igen, a barátom te vagy kislány,

Te mindig jó voltál hozzám,

Amikor kellett velem voltál,

Értem csakis te aggódtál!

A lánynak patakzanak a könnyei,

A medve hozzá lép, megöleli.

Az állatok köréjük sereglenek,

Ha a lányt nem bántja, mi bajuk lehet?

Ott a nyúl, a katica, a méhecske,

Mind sorba áll, hogy köszönthesse.

A megszelídült medve sírva nevet,

Ennél boldogabb már nem is lehet!

Így lett az erdőben béke,

Itt a vége, fuss el véle.