Brúnó jutalma

Brúnó jutalma.

Brúnó jutalma

–Mi lehet ez a zaj? – fülelt Brúnó, a mackó.

Sötét volt a szobában. A nap első sugarai még éppen hogy csak előbújtak a fenyőfák ágai mögül, megsimogatva a medve család házát.

–Brr! - Brr! Már megint ez a rejtélyes hang. Hiszen ez a takaró alól jön! A korgó pocakom hangja! – ámult el.

–Éhes vagyok – mocorgott az ágyában.

Pedig este bőségesen megvacsorázott. Maci anyu nagy tál szamócát szedett, és málnás - áfonyás süteményt sütött. Egyik sütit falta fel a másik után, a piros gyümölcstől pedig csakúgy ragadt a mancsa. Még Samu bátyja és Rozi nővére is elcsodálkozott, hogyan fér ennyi finomság egy kismackó pocakjába.

De az már régen volt. Most megint éhes. Papucsába lépett, és álmosan pislogva a kamrába csoszogott. Ott ismerős illat csapta meg az orrát. Sütemény! Mancsába kapta és a verandára ülve falatozásba kezdett.

–Brúnó! Brúnó! Fussunk versenyt! – kiabált Samu és Rozi. A közeli tölgyfa alatt tornáztak.

–Á! Teli pocakkal nem tudok futni! Majd holnap – ígérte, azzal sétálni indult.

Emlékezett rá, tavaly ilyenkor már érett a vadkörte a domboldalon. Ha rágondolt fanyar ízére, összefutott a nyál a szájában.

A lakoma után szuszogva a fűbe heveredett. A nap melegítette bundáját, ő pedig ámulva figyelte az egymást kergető bárányfelhőket.

Pihenéssel, semmittevéssel teltek a napjai. Testvérei hiába noszogatták, hívogatták, hogy mozgassa át mancsait, ő csak falatozott az ízletes gyümölcsből, és lustálkodott.

Egy nap éppen ugyan így vadkörtét rágcsált, mikor sötét felhő takarta el a napot.

–Hű! Ha nem sietek, elázik a bundám! – nézett az égre, és hazafele indult.

Az erdő szélén azonban megtorpant. A vörösfenyő tövében egy tábla volt a földbe szúrva:

ERDEI MÁSZÓVERSENY! – hirdette nagy betűkkel a kiírás.

–Ó! Ezt a versenyt minden évben megrendezik. Tavaly én nyertem – húzta ki magát. Én voltam a leggyorsabb, aki a magas tölgyfára felmászott. A jutalom pedig egy nagy csupor méz volt – emlékezett. Most is én leszek a győztes, és felfalom az összes mézet! – lelkendezett.

Reggel izgatottan gyülekeztek az állatok az erdei tisztáson. Samu és Rozi mellett ott volt Mókus Robi és Egér Ella is.

–Vigyázz! Kész! Rajt! – hangzott el a vezényszó.

Mindenki egyszerre ugrott a fára és sebesen mászni kezdtek. Brúnó kapaszkodott, húzta magát, de Samu, Rozi, Ella és Robi is gyorsabb volt nála.

–Mi lehet ez a nagy súly? – tépelődött. Húzom, húzom, de nem bírom el.

Nézett jobbra, nézett balra, de semmit se látott. Aztán megpillantotta tekintélyes méretű pocakját. Bizony, a sok körtének köszönhetően akkorára nőtt, mint egy dinnye.

Mancsával kapaszkodva óvatosan lecsúszott a fáról. A többiek már körbe gyűltek.

–Tapsoljuk meg a győztest, aki nem más, mint Egér Ella! – hirdették ki az eredményt.

Brúnó elszomorodott

–Lassú voltam, és még a fa tetejére sem tudtam felmászni – búsult.

–Nem a győzelem a legfontosabb, ha nem hogy célba érj! – bökdöste meg orrával Rozi. Majd sikerülni fog. Holnap reggel körbefutjuk a fodros vizű tavat. Gyere velünk!

–De ti olyan gyorsak vagytok, én majd csak utánatok kullogok – bizonytalankodott testvérük.

–Futunk, néha kocogunk és sétálunk – nézett rá kedvesen Soma.

Másnap Brúnó izgatottan öltözködött. Ugyan a sporttrikó és a nadrág feszült a hasán, de ez nem vette el a kedvét.

–Sebaj! Majd kevesebb süteményt eszem és többet sportolok – határozta el magát.

Testvérei már várták.

–Indulás! – rikkantotta el magát Soma, és nekirugaszkodtak.

Brúnó látta az útszéli málnabokrokat, a vadalmafát és a szamócaültetvényt, de összeszorította mancsát, gyorsabban futott, és utolérte Roziékat. A tavat megkerülve, az erdei út végén, Borz bácsi házánál pihenőt tartottak. A Borz - lak mellett, a kövek alól forrásvíz bugyogott. Szomjasan kortyolgatták.

–Hazafele gyalogolunk, aztán holnap új nap lesz, és megint futunk – közölte Samu.

Ahogy telt az idő, múltak a hetek, a kismackó észrevette, hogy már nem fárad el annyira futás közben. Aztán egy reggel az iskolában Mókus Robi és Egér Ella pusmogására lett figyelmes.

–Hallottad? – kérdezték tőle. Nyúl Rezső a tornatanár, futóversenyt rendez.

–Én nem indulok – tiltakozott Brúnó. Eszébe jutott a csúfos fára mászás, úgy gondolta, inkább a többieket buzdítja a pálya széléről. De mikor megtudta, hogy Csiga Csilla és Teknős Tóni is a versenyzők között van, eszébe jutottak Rozi szavai:

,,–Nem a győzelem a legfontosabb, ha nem hogy célba érj!”

Így benevezett.

A nagy napon izgatottan sorakoztak fel a versenyzők.

–Három, kettő, egy! – számolt vissza Nyúl Rezső, majd összecsapta lábait.

Dehogy látta Brúnó a málnabokrokat, a vadalmafát és a szamócaültetvényt! Csak futott, futott, ahogy a mancsa bírta. Maga mögött hagyta Csiga Csillát, Teknős Tónit, Mókus Robit, Egér Ellát, de még Rozit és Samut is.

–Hajrá Brúnó! Hajrá Brúnó! – kiabálta a közönség, és a medvebocs átszakította a CÉL - szalagot.

–Győztem? – torpant meg, majd körülnézett.

–Győztem! Győztem! – ujjongott.

Az érkező versenyzők megölelték. Még Csiga Csillát és Teknős Tónit is megvárták.

Brúnó végignézett barátain. A sok zöldséggel, gyümölccsel tele asztalról jókedvűen falatoztak az éhes versenyzők.

 –Ma mindenki győztes! – tolta az asztal közepére Brúnó a mézet.

Belemerítette kanalát a mézes csuporba, és élvezettel majszolta az édes nyalánkságot. Úgy érezte, ennyire finom mézet talán még sosem evett.