Bucka, a boci

Bucka, a boci.

Bucka, a boci 

Egyszer volt, hol nem volt, még a daloló fogpiszkálókon is túl, volt egyszer egy szarvasmarha tenyésztő, akinek nagyon sok tehene volt. Egy nap az egyik megellett. Az új borjút a tenyésztő elnevezte Buckának. Két hét múlva Bucka és az anyukája éppen legelésztek, amikor meghallották, hogy a tenyésztő egy ismeretlennel telefonál. 

-  Oké! Akkor ma délután eljöhet Buckáért. 20.000 Ft lesz az ára. – mondta a telefonba a tenyésztő.

-  Ne! Elfognak adni engem, és nem foglak látni többet mami? – kérdezte megijedve Bucka.

-  Ó… ne aggódj drágám! Jó helyre fogsz kerülni!

Nem leszel borjú párizsi! – nyugtatta az anyukája.

A kisborjú ettől megnyugodott. Délután jött is a vevő. Fizetett, aláírt pár papírt, és elindult a legelő felé, ahol Bucka is tartózkodott. Bucka meglátta, hogy a vevő jön, ezért gyorsan elköszönt az anyukájától.

Amikor a vásárló odaért a legelőhöz, kinyitotta a kaput, és egy kocsi utánfutójába bevezette Buckát.

 A kocsi csak ment és ment. 30 perc elteltével hirtelen lelassult és beparkolt. A vevő kiszállt belőle, és kiengedte az utánfutóból Buckát.

A kisborjú egy hatalmas birtokot látott, amiben sok tehén, ló, és szürkemarha volt.

- Szia Bucka! Ez az új otthonod. Amúgy még be sem mutatkoztam. Martin vagyok! - üdvözölte Martin a kisborjút.

Ezután bevezette őt a legelőre a többi állathoz.

Bucka odament az egyik lóhoz.

-  Szia! Bucka vagyok! Gyönyörű sörényed van. - köszönt kedvesen a kisborjú.

-   Hát tényleg szép sörényem van! De… úristen, de törpe vagy! Nézzétek! Itt egy törpe! - nevetett a ló.

Erre az összes többi állat elkezdett torkaszakadtából nevetni. Kivéve egy valakit. Az egyik kisborjú sajnálta Buckát.

- Hagyjátok békén! Azért kicsi, mert még borjú, ahogy én is! - szólt rá a többiekre.

Ezután odament Buckához.

-  Szia! Foltos vagyok! Leszünk barátok? - kérdezte.

- Szia! Persze! - válaszolt Bucka.

Teltek a napok. A kisborjúval még mindig csak Foltos volt kedves. Délután Bucka kint volt a legelőn, és Martin odament hozzá.

- Szia Bucka! Jól érzed magad? Képzeld, felhívott engem egy barátom, hogy kéne neki egy borjú, mert szeretné gondját viselni. De mivel téged nem rég vettelek, ezért inkább Foltost adom el. De nyugi, ott is szeretni fogják! – mesélte Martin.

A kisborjú megijedt. Az oké, hogy ott is gondját fogják viselni Foltosnak, de attól még ő a legjobb, és az egyetlen barátja. Este az istállóban Bucka közölte a rossz hírt Foltossal.

-  Tennünk kell valamit, hogy Martin ne adjon el! – aggodalmaskodott Foltos.

-  Igen! El kell érnünk, hogy sajnáljon téged! – válaszolt Bucka.

Másnap minden állat kint volt a legelőn. A két kisborjú megbeszélte, hogy Foltos feltűnően eljátssza, hogy szomorú. Foltos minden színészi tehetségét bevetette, és ennek köszönhetően Martin bevette a csalit, és odasietett a kisborjúhoz.

-  Mi a baj cukiság? – kérdezte.

Foltos ránézett csillogó szemével.

-  Jaj! Csak nem az a probléma, hogy éhes vagy? – jutott eszébe Martinnak.

Foltos sóhajtott egyet, majd ránézett Buckára, aki távolról figyelte az eseményeket.

Martin odanyújtott hozzá egy lédús zöldalmát. A kisborjú elhajtotta a fejét.

-   Ha nem vagy éhes, akkor mi a baj? – kérdezte aggódva újból Martin.

Foltos a többi legelő állat felé fordult.

- Olyan akarsz lenni, mint a többiek? – kérdezte.

Foltos fejet rázott. 

- Várjál csak! Kezdem érteni! Nem akarod, hogy eladjalak? Itt akarsz maradni? – döbbent rá Martin.

A kisborjú bólintott, és felbőgött. 

-   Nem is tudom… már megígértem a barátomnak, hogy neki adlak.

Foltos elszomorodott.

- Ó… nem akartalak megbántani! Figyelj, még átgondolom, hogy eladlak-e. Oké? – mondta Martin.

Foltos felbőgött újra. Aztán odaügetett Buckához.

-   Na? Mit mondott Martin? – kérdezte Bucka izgatottan.

-  Azt mondta, még átgondolja, hogy elad-e! – válaszolt Foltos.

-  Rendben! Akkor segítenünk kell neki dönteni. Legyél vele nagyon cuki, és akkor nem lesz szíve eladni téged! – mesélte a tervet Bucka.

Foltos bólintott. Aznap este Martin megetette az összes állatot. Amikor Buckához és Foltoshoz ért, öntött nekik egy kis friss zabot. Erre Foltos odament hozzá, és finoman hozzádörgölődzött Martin lábához.

-  De aranyos vagy! Úgy imádlak, Foltos! – mondta kedvesen Martin, és elment.

A két kisborjú kacsintott egymásra, és elkezdtek enni. Másnap a két barát kint volt a legelőn.

-  Szerintem a tegnapi hozzábújással elértük, hogy Martin ne adjon el téged! – beszélt fűvel teli szájjal Bucka.

-  Szerintem is, de azért ne kiabáljuk el! – válaszolt szintén teli szájjal Foltos.

Egyszer csak meghallották, hogy Martin telefonál.

-  Hát… nem is tudom Béla. Olyan szomorú volt tegnap, hogy eladom neked! De még átgondolom. – mondta a telefonba.

Foltos és Bucka egymásra néztek.

-  Ne már! Úgy látszik, hogy a tegnapi akciónk nem hatotta meg Martint! – kiáltották egyszerre.

A két kisborjú új tervet beszélt meg. Ha Martint a cukiság annyira nem hatja meg, akkor Foltos most mindig hátat fog fordítani neki, és akkor majd egyértelművé fog válni a dolog. Késő délután Martin megnézte az összes állatot. Észrevette a két kisborjút is.

-  Sziasztok cukikáim! – köszönt kedvesen.

Foltos hátat fordított. 

-  Mi a baj? Ja… megint az, mint tegnap? Figyelj Foltos, ha eladnálak, akkor nem azért, mert nem szeretlek, hanem azért, mert a barátom, Béla szeretne egy borjút! - magyarázta Martin.

Foltos fejet rázott. Martin nagyot sóhajtott.

- Jól van! Még átgondolom, hogy eladlak-e. És hogy boldog legyél, valószínűleg nem adlak el. De…  kérlek, azért ne éld bele magad! – nevetett Martin.

A kisborjúnak mosolyra húzódott a szája, és odament Buckához.

-  Képzeld, azt mondta, lehetséges, hogy nem ad el! – mesélte Foltos.

Bucka felágaskodott örömében.

-  Akkor a terv mégis ugyanaz! El kell érnünk, hogy ez a „valószínű” biztos legyen! – mondta izgatottan Bucka.

Foltos bólintott. Eltelt egy hét. A két kisborjú folyton arra törekedett, hogy Martin nagyon cukinak tartsa Foltost, és nehogy eladják. Úgy látszik, most a terv tényleg működik. Amikor Foltos cukiskodott, Martin szíve mindig elolvadt. Egyik nap Martin odament Foltoshoz.

-  Szia! Szóval… döntöttem. Túl aranyos vagy, és nincs szívem eladni téged.   - mondta kedvesen Martin.

Foltos kiugrott a bőréből örömében. Bucka is hallotta a választ, ezért ő is nagyon örült, hogy a legjobb barátját nem adják el. Este az istállóban a két kisborjú elmondta az összes borjúnak a jó hírt. De az egyik ló is meghallotta.

-   Én jobban örültem volna, ha eladnának Foltos! De most komolyan! Martin, hogy lehet ilyen buta, hogy szeret téged? – nevetett a ló.

Foltos szomorú lett. De Buckának betelt a pohár.

-   Hagyjad békén a barátomat! Hogy mersz neki ilyet mondani? Hát lehet, sőt biztos, hogy inkább téged kéne eladni! Ha még egyszer ilyet mondasz bárkinek, akkor ne tudd meg, mit fogok csinálni! – prüszkölt Bucka mérgesen.

A ló csöndben maradt. 

-  Hogy tud ez a törpe ilyeneket mondani? – gondolta.

Végül visszafeleselt.

-   Úristen! Erős kölyök vagy, de nem eléggé! Tudod… kemény és erős patkóm van, és tudok olyan nagyot dobbantani, hogy megremeg alattad a föld! – menőzött.

-  Nekem is van patám, én is erős vagyok! – válaszolt Bucka komolyan.

-  Hahaha! Nagyon vicces! Még hogy féljek a patádtól! Inkább te félj az enyémtől!    

-   Hagyjuk inkább! Csak áruld el, hogy ha az emberekkel kedves vagy, velünk miért nem? – kérdezte komoly fejjel újra Bucka.

-  Mert az emberek etetnek, itatnak, lecsutakolnak, ti meg csak bámultok! – finnyáskodott a ló. 

Bucka elkezdte forgatni a szemét.

-  Figyelj ide! Lehetnénk barátok is! – ajánlotta fel gyengédebben Bucka.

A ló gyengéd arcot vágott.

-  *sóhaj*. Jól van! Ha szeretnétek, lehetünk barátok, de akkor ti se feleseljetek! – mondta.

- Persze! Baráttal nem vagyunk ilyenek! – válaszolt Bucka nevetve.

A ló is elnevette magát.

-  Akkor megbántad, amit mondtál nekem? – kérdezte szégyenlősen Foltos.

-  Persze, és nagyon sajnálom Foltos! – kért bocsánatot a ló.

-  Amúgy mi a neved? – kérdezte Bucka.

-  Pajkos vagyok! – válaszolt a ló.

Így hát Foltosnak és Buckának lett még egy barátja. Pajkos minden állatnak elújságolta, hogy Bucka és Foltos nagyon jó barát, ezért mindenki megszerette a két kisborjút.

Amikor Martin látta az állatok közti békét, ő is még boldogabb lett.

VÉGE