Bújj, bújj cica!

Bújj, bújj cica!.

Én egy bújós cica vagyok, aki szeret bármikor az emberekhez bújni. Szinte bárkihez. Egyetlen kizáró ok van, ha valaki büdös. Azt csak az tudja ellensúlyozni, ha nagyon puha cucc van rajta, amibe bele tudom fúrni az orromat – már ha az nem büdös. Ez a ritkábbik. Én igyekszem mindig tisztán bújni, meg hát tiszta szándékkal is. A bújás öröméért.
Általában az emberek változatosan bújósak, kedvük függvénye, meg hát azé, mennyire fáradtak vagy mennyire nem. Ha nagyon élénkek, nem tudnak sokáig bújni. Ha nagyon fáradtak, belealudnak a bújásba, nem jut idejük kiélvezni. Én persze lustaság vagyok, sokáig tudok összebújva lazítani. Szerintem ha lenne ennek világrekordja, biztosan megdönteném. Bújok cicához, emberhez, puha tárgyakhoz, nyáron hűvös sarkokhoz és lábakhoz is szeretek bújni. Néha egyszerre bújom és vakarózom. Ilyenkor mindig bolhásnak néznek az emberek, ha hozzájuk dörgölőzöm. Ma odabújtam a gazdimhoz, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy 8 percig simogatott. Néha vakargat is, amikor olyan kedve van. De nem teszi túl gyakran, mert ha sokáig vakarózom, akkor abból mindig az következik, hogy átnézi, bolhás vagyok-e vagy sem, aztán oda a bújós partinak. Szokott cirógatni is, amit nagyon élvezek. Egyszer volt, hogy több, mint 10 percig cirógatott. Nem volt semmi érzés. Nekem általában örül a gazdim, és én is neki. Jól kijövünk egymással.
Persze a múltkor a fekete cica barátomnak nem örült. Nem hagyta, hogy átmenjen előtte. Elállta lábbal az utunkat. Az enyémet is, mert hát együtt sétálgattunk. Szegény barátom szomorkodott is, hogy mennyire félnek tőle az emberek. Ő is szeretne össze-vissza bújni, de csak bújócskázni tud, amint menekülnek előle a babonás emberek. Persze velem szívesen összebújik, mert én örülök neki, és hagyom is, meg persze szeretem is. Ez egy közös igényünk.
Cica barátom azt mondta, akar egy közösséget fekete bújós cicáknak, akiket kiközösítenek az emberek. De fél tőle, hogy más fekete cicák nem szoktak hozzá a bújáshoz, mert nem szeretgették meg őket az emberek vagy egy ilyen fantasztikus cica pajtás, mint én vagyok. Nekem könnyű, mert én kinti-benti cica vagyok, jól elvagyok, folyton bújok, és kint is vagyok, ahol persze sokat haverkodom, sok cicához bújok, akik rokonszenvesek és szeretnek bújni. Főleg nőstény cicákhoz szeretek bújni, de nem vagyok válogatós. A nőstény cicák szeretik túlgondolni a dolgokat, szóval azóta már csínyján bánok a bújásos udvarlással. Mert ha túlagyalják a dolgokat, oda a bújás és kudarcba fullad az udvarlás.
Én szabad lélek vagyok. Lehetek kint, lehetek bent, ismerkedhetek, és tudom, hogy van hova haza menni. Szegény fekete barátom persze nem ilyen szerencsés. Ráférne már egy kis ölelés. Megyek is, mert nem érek rá siránkozni, sopánkodni, szomorkodni, fájdalmat érezni, miként az emberek, én inkább ölelgetek és szeretgetek, mert az engem is boldogít és a másikat is. Ha a fekete cica barátom helyében lennék, én is szeretnék egy közösséget, ahova tartozhatom. De elég nagy vállalkozás, ha azt fel is kell építeni.
Ezért arra jutottam, hogy a legjobb, ha segítek neki. Két bújás között elnyávogtam a gazdimnak a fekete cica barátom történetét. Becsempésztem a házba a barátomat, odabújtam hozzá, és így mutattam példát a gazdimnak, hogy nem hoz balszerencsét. Megijedt a gazdim, de én, mint aki összenőtt vele, nem hagytam, hogy kitegye a szűrét. Egy idő után már közösen ölelgettük őt. Lassan, de biztosan, egyre többen kezdtek megismerkedni vele, és rájöttek, hogy ő is ugyanolyan kedves és bújós, mint én. De a lustaságban még mindig verhetetlen vagyok.
Az idő múlásával a fekete cica barátomnak egyre több barátja lett, akiket a babonás emberek kirekesztettek, és már nem érezte magát olyan szerencsétlennek. Mostmár csak a többi emberrel kell megszerettetnünk őt. Van ötletetek, hogyan csináljuk? Eskü, nem büdös, és nem hoz balszerencsét. Szokott rendesen tisztálkodni, és nagyon jó memóriája van. Mindig megjegyzi azt, aki babonaságból elkerüli őt. Az ölelése is csudajó. Én fehér cica vagyok, és már sokszor összebújtunk, de nem lettem tőle fekete.