Cica András

Cica András.

Ez a történet Andrásról szól és arról, hogy miért ragadt rá a Cica András név. András egyedül éldegélt egy házban, ami nem volt se túl nagy se túl kicsi, neki éppen megfelelt. Mindennap munkába járt, a hétvégéit pedig általában otthon töltötte.

Egy este András éppen vacsoráját fogyasztott a konyhában, amikor a nappali felől zajra lett figyelmes. Kisietett és körbenézett a szobában. Észrevette, hogy egy kép esett le a falról. András furcsállotta a dolgot, mindenesetre visszaakasztotta a képet a helyére. A vacsoráját már nem fejezte be, hanem kint hagyta az asztalon, mondván, jó lesz az még reggelire.

Az éjszaka folyamán azonban újabb furcsa dolog történt. András ismét zajra riadt fel. Felkapcsolta a villanyt és sorra járta a szobákat, hogy megnézze, mi történhetett. A nappaliban észrevette, hogy a kép két másikkal együtt újra leesett a falról. Nézegette András a szeget a falban, látta, hogy kicsit meglazult. De nem tudta mire vélni a dolgot. Visszatette a képeket, és visszabújt az ágyba.

Reggel azonban újabb meglepetések érték. Öltözködés közben András észrevette, hogy lyukas az egyik zoknija. "Na, ez már biztosan régi darab volt." gondolta. Begombolta az ingét, és úgy ahogy volt, a lyukas zokniban kiment a konyhába reggelizni. Igen ám, de az asztalon hűlt helyét találta a tegnapi vacsorájának. Néhány apró morzsa éktelenkedett csupán a tányéron. Na ezt már aztán igazán érdekesnek találta András. De nem volt sok ideje tanakodni, indulnia kellett dolgozni.

Délután bosszankodva ért haza a munkából, mert hazafelé beázott a kedvenc bakancsa. Mikor otthon levette, akkor látta, hogy azon is egy hatalmas lyuk tátong. "Ez már nem lehet véletlen!" morgolódott András. Elindult megvacsorázni, mikor kinyitotta a kamra ajtót, apró fekete kupacokat vett észre a földön. "Sejtettem! Ezek csak egerek lehetnek! Biztosan azok lepték el a házat, és rágcsáltak meg mindent."  jól gondolta András. A falakban már mindenütt egérjáratokat fúrtak az új lakók, ezért lazultak meg a szögek. Az egerek dézsmálták meg a reggelijét, és rágcsálták meg a ruháit.

Valamit tenni kell, ez így meg sincs rendjén. Másnap hazafelé András be is tért egy állatmenhelyre, ott kiválasztotta a legvérszomjasabbnak tűnő macskát, vett neki itatót és etető tálat, tápot és kényelmes fekhelyet. Hazavitte, megetette, megitatta, abban bízva, hogy majd a cica, ha kipihente az út fáradalmait, vadászni kezd az egerekre. Igen ám, de a macska másnap estig fel sem kelt. Akkor is csak elsétált a tápos tálkájához, jól belakmározott belőle, majd mint aki jól végezte dolgát visszafeküdt aludni. András cirógatta, szólongatta, minden módon nógatta a jószágot, hogy eredjen az egerek után, de az füle botját se mozgatta. Másnap reggel András újabb lyukas zoknikat talált a fiókjában, és a reggeli gabonapehely is csak fél fogára volt elég, az egerek már majdnem mindent felfaltak. Így aztán András hazafelé a munkából újra betért az állatmenhelyre, keresett magának még két macskát, velük tért haza. Ez a két macska a menhelyi ketrecében úgy izgett-mozgott, hogy András úgy gondolta, biztosan az egerek nyomába erednek majd. De amint meglátták, hogy a társuk milyen jól szundikál a kényelmes fekhelyén, egyből mellé kucorodtak. Mérges lett ettől András, elővette kereplőjét, és hangos kerregésekkel körözött a macskák körül, hátha sikerül felébreszteni és munkára bírni őket. De azok fülük botját se mozgatták.

Elkeseredett András. Másnap már egyetlen olyan zoknit sem talált, amin ne éktelenkedett volna legalább egy lyuk. A kamrából szinte minden finom falat eltűnt. Csak a hűtőszekrényben tárolt sajt és tej volt érintetlen. Ezeket megette András és elment munkába. Ott észrevette, hogy az egerek a zsebeit és a nyakkendőjét is megcsócsálták. Hazafelé újra betért a menhelyre, ahol már örömmel fogadták. Elhozta az összes macskát, akit csak talált, öreget, fiatalt, feketét, fehéret, cirmosat, lustát, lomhát, mérgeset, kövéret és véznát. Beszerzett nekik elegendő tápot is. Otthon aztán kieresztette az új jövevényeket a házban, és várta, hogy szimatot fogjanak. De ezt hiába várta! A macskák tekeregtek jobbra balra, de csak addig, amíg kényelmes helyet nem találtak maguknak az alváshoz. S látva, hogy elődjeiknek milyen jó sora van, ők is álomba merültek.

Nagyon mérges volt már András, hogy minden élelme és minden ruhája kárba vész, új tervet eszelt ki. Másnap reggel nem töltötte meg a macskák tálkáját a szokásos módon táppal, hanem üresen hagyta. Gondolta, ha majd megéheznek a jószágok, jobban megérzik az egérszagot és a zsákmány után erednek. Azonban a macskák három napon keresztül csak aludtak tovább. Néha páran tébláboltak a tálkák körül, de látva, hogy üresek, mindig visszaszenderedtek. Hanem aztán a negyedik napon egyre több macska ébredezett és kezdett nyávogásba. András bizakodva indult munkába, remélte, mire hazaér, minden gondja megoldódik az egerekkel.

Na, erre már az egerek is felfigyeltek és összedugták a fejüket. Megkeresték a három legélesebb fogú egérkét, akik elkezdték kirágni a szekrény alját, amiben András a sok tápot tartotta. A többi egér pedig a zacskóra rágott lyukakat. Pár óra kellett hozzá, de aztán egyszer csak a sok táp elkezdett mind a földre szóródni. Meghallották ezt a macskák, mind odasereglettek, tele ették magukat, és ott helyben folytatták is megszokott tevékenyégüket, az alvást. Az egereknek se kellett több, előbújtak a szekrényből és óriási dorbézolást rendeztek a kamrában, a konyhában, sőt egy ügyes trükkel még a hűtőszekrénybe is bejutottak.

Mikor András hazaért és meglátta a szundikáló macskákat és a felfordulást a konyhában, nem hitt a szemének. De a macskákat nem volt szíve visszavinni a menhelyre, megsajnálta őket, és már kezdtek a szívéhez nőni. Ezért aztán elment újabb adag tápért és annyi elemózsiáért, hogy az egereknek és neki magának is elég legyen. Így élt tovább András az egerekkel és a rengeteg sok macskájával együtt, ezért ragadt rá a Cica András név.