Kép forrása: pixabay.com
Cinke Panni.
Cinke Panni
(írta: Jankai Norbert)
Egyik nap, az erdőszéli kert mohával és tollpihével bélelt odújában kilenc kékcinke fióka bújt ki a tojásokból.
Szüleik már nagyon várták érkezésüket, büszkék voltak rájuk és szorgalmasan hordták nekik a rovareleséget, mert bizony, a fiókák egyfolytában éhesek voltak. Cserébe szépen nőttek, tollasodtak, lassan alig fértek el az odúban, s láss csudát, pár hét múlva már kék-sárga-zöld-fekete tollruhában próbálgatták szárnyaikat az odú előtti ágon. Köztük volt Cinke Panni is, akiről ez a mese szól.
Ahogy Panni testvéreivel együtt megtanult repülni, elkezdte felfedezni a kertet. Így bukkant rá az öreg diófa alatt megbújó kicsiny házra, ahol egy vidám szemű kislány, Márti lakott mosolygós édesanyjával és Fülessel, a jókedvű drótszőrű vizslával.
Panninak azonnal megtetszett Márti, és kereste a módját, hogy a közelében lehessen. Ágról-ágra repkedve kísérte iskolába, onnan haza, majd mikor a kislány a házuk udvarán játszott, a környező fákról biztatta csivitelve. Márti hamar felfigyelt a kékcinkére, ezért nem lepődött meg, amikor valamelyik délután Panni csőrével gyengéden megkocogtatta szobájának ablaküvegét.
Így kezdődött barátságuk.
Panni ezután minden nap meglátogatta Mártit, ő pedig beszélt hozzá. S bár Panni valójában nem ismerte az emberek nyelvét, a kislány mozdulataiból, hangjából tudta, hogy milyen kedve van és ennek megfelelően válaszolt. Ha kellett vigasztalóan csivitelt, ha kellett rövid hangokkal jelezte, hogy figyel, vagy ha Mártit boldognak látta, kitárta szárnyait és boldogan trillázta, hogy tszí-tszí-tszí-tszi.
Márti kedves elfoglaltsága volt, hogy anyukájával gombászni járt a közeli erdőbe. Gyorsan megtanulta, miről ismerheti fel az ehető fajtát, hogyan szedheti le óvatosan és szállíthatja őket haza szellős, fonott kosarában. Sokszor órákon át bolyongtak anyukájával az erdőben, s egy idő után már titkos helyeik is voltak, ahol tömzsi, vörösesbarna vargányák vagy karcsú, halványbarna őzlábgombák rejtőztek álmosan.
Egyik alkalommal Márti elújságolta Panninak, hogy másnap lesz az anyukája születésnapja. „Elhatároztam – lelkendezett -, hogy iskola után kimegyek az erdőbe és csodálatos őzlábgombákat szedek neki ajándékul.” A kékcinke azonban élénken tiltakozott: „Egyedül nem mehetsz ki az erdőbe! Veszélyes!” – csivitelte, de Márti nem figyelt rá, mert már elképzelte, hogy anyukája mennyire fog örülni a frissen szedett gombáknak.
Úgy is történt, ahogy eltervezte. Másnap délután, anyukája szokás szerint ledőlt pihenni. Márti csak erre várt. Felkapta az ajtó melletti gombászós kosarat és elindult az erdőbe. Az ajtóban Fülessel találkozott, aki megértette, hogy Márti hová készül és fogaival gyengéden megfogta szoknyáját, ám a kislány kiszabadította magát és amikor Füles utána indult, ráparancsolt, hogy maradjon otthon.
Így hát egyedül Panni kísérte el, de ő is csak az erdőszélig, mert onnan már nem mert továbbmenni. Leszállt egy útszéli bokorra és izgatottan várta, hogy Márti kibukkanjon az erdőből.
Félóra sem telt el, mikor hirtelen elsötétedett az ég és hatalmas vihar támadt. Ömlött az eső, mintha dézsából öntenék. Panni még idejében visszarepült a házhoz és behúzódott az eresz alá, s közben aggódva gondolt Mártira. Aztán a vihar, amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is múlt. A nap a felhők mögül újra előbukkant, bár már gyengébben sütött. Késő délutánba fordult az idő.
Márti anyukája lépett ki a házból. A vihar felébresztette, s mivel kislányát nem találta, nyugtalanul szólongatta. Füles kutya azonnal elé állt, és vakkantva az ajtó felé terelgette, egészen addig, míg Márti anyukája észre nem vette, hogy hiányzik a gombászós kosár: „Okos vagy Füles, megértettem, mit akarsz mondani!” – simogatta meg a kutya fejét – „Kérlek, segíts abban is, hogy megtaláljuk Mártit! Te jó nyomkövető vagy, remélem, az eső nem mosta el a nyomait.” Azzal előhozta Márti iskolaköpenyét és Füles orrához tartotta. A kutya mélyet szippantott a ruha illatából, majd határozottan elindult az erdő irányába, nyomában Márti anyukájával és a felettük repkedő kétségbeesett Pannival. Az erdőszélen azonban Füles megállt és tanácstalanul forgolódott. Elvesztette a nyomot. Most mi legyen? Márti anyukája nem tehetett mást, sírva telefonált a rendőröknek.
Füles felnézett a kékcinkére: „Panni, kérlek, segíts! Az emberek a felázott földúton csak lassan fognak ideérni. Kérlek, repülj az erdőbe és keresd meg Mártit!”
Panni megrémült: „De még nem jártam ebben az erdőben! Olyan félelmetes! És különben is, szerinted megtalálnám benne Mártit?”
Füles határozottan vakkantott: „Biztos vagyok benne, hogy közülünk csak te tudod megtalálni őt!”
„Jól van – mondta Panni -, a barátomért megteszem!” Azzal nagy levegőt vett és berepült a fák közé.
Furcsa, idegen világba tévedt. Szokatlan zajokat hallott, ágak reccsentek, távolról karvaly vijjogott, valahol bozót zörrent. A kékcinke megijedt és egy rövid kör után visszarepült az erdőszélre.
Odakint bátorságot gyűjtött, majd újra berepült. Most messzebb jutott, több helyre is benézett, de Mártit sehol sem találta. Visszakanyarodott hát Füleshez és leszállt pihenni. Fáradt volt, de azt gondolta: „Meg kell találnom Mártit! Egyedül van és nagyon félhet!” Azzal Füles aggódó tekintetétől kísérve összeszedte magát és harmadszor is berepült az erdőbe.
Most ért a legmesszebb, de Mártit nem lelte. Kutatta, kereste, majd kifáradva leszállt egy bokorra, hogy megpihenjen.
Hirtelen megdermedt, mert úgy érezte, figyelik.
Felnézett, s tőle nem messze egy fán megpillantott egy baglyot, ahogy nagy szemeivel bámulja őt. Visszaemlékezett, hogy szülei az odúban rettentő történeteket meséltek látszólag békésnek tűnő, ásítozó baglyokról, és arra tanították, hogy ilyen helyzetben azonnal lapuljon le. Igen ám, de a madár már észrevette és Panninak nem volt hová bújnia. Most mi lesz? Ám a bagoly barátságosan így szólt hozzá: „Nagyon bátor vagy te kiscinke, hogy berepültél ebbe az erdőbe. Ugye, a kislányt keresed, aki gombászni jött?”
A kékcinke a rémülettől bólintani sem tudott.
„Ne félj tőlem – mondta a bagoly – nem bántalak. Aki ilyen bátor, annak mi, erdőlakók segítünk! Igen, itt van a kislány, de a vihartól megijedt és menedéket keresve beljebb tévedt a sűrűbe. Látod ott messze, azt az elszáradt fenyőt? Van mellette egy kis árok, oda bújt el. Fázik, de egyébként jól van! Ne félj semmit, kiscinke, most már minden rendbe jön.” Azzal a bagoly feldobta magát a levegőbe és nesztelenül eltűnt a fák között.
Panni az útmutatás alapján hamar megtalálta Mártit. Föléje repült és bátorítóan csivitelt neki. Márti felnézett, észrevette és ha fáradtan is, de mosolyogva integetett. Panni megnyugodva repült vissza az erdőszélre, Fülesnek gyorsan elmagyarázta hol találják a kislányt, majd szinte ráesett egy ágra, mert a történtek annyira kifárasztották, hogy úgy érezte, azon nyomban elalszik.
Mire a rendőrök kiértek, Mártit már anyukája ölelő karjaiban találták. Mindenki örült, hogy ráleltek és nem győzték dicsérni, simogatni Fülest a jó szimatáért. Ő azonban szerényen, csendesen Márti lábához húzódott és együtt néztek fel az ágra, ahol a nap igazi hőse, Panni ült. Fáradtan, álmosan, de nagyon boldogan.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Norbert Kezdő prózaíró
Köszöntök mindenkit! Szeretem a mese minden változatát, de talán az a forma áll hozzám legközelebb, melyben az állatok és más lények, valamint az emberek együtt szerepelnek. Úgy érzem, ezek a "találkozások" a szokottnál jobban elgondolkoztatnak a tartalmi kérdésekről: mi legyen a konfliktus, mi az, ami segíti a szereplők közötti kapcsolatteremtést, ki legyen a jó és a rossz, kiből mennyit mutassunk, hogyan érj...