Csanád és a kis róka

Csanád és a kis róka.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény. Úgy hívták, hogy Csanád. Elég magánakvaló, átlagos fiú volt, a húszas évei végét taposta, és az apjával élt egy kicsinyke faluban. Minketten barna hajú, barna szemű, egyszerű favágók voltak. Csanád az édesanyját korán elvesztette, és az apja mindig próbálta fiát arra buzdítani, hogy ismerkedjen és találjon magának feleséget, mert kell egy asszony a házhoz. Csanád erre mindig csak legyintett. Nem szeretett ismerkedni és idegen társaságba menni. A kis falucskában nem gyakran rendeztek mulatságokat, ha az ember szórakozni akart, azért mindig a városba kellett menni.

Egyik reggel azonban váratlan dolog történt. Csanád indult volna fát vágni, de amint kilépett a ház ajtaján, meglátta, hogy a tornácon egy kis róka ül. Keservesen sírt és sebes volt a lába. Nosza, rögtön felkapta és bevitte a házba. De az apja mérgesen rámordult:

–       Mi ez itt?! Viszed ki, de rögtön?! Nem hozunk állatot a házba!

–       Apám! – csitítgatta Csanád.  – Dehát fáj a lába. Segítenünk kell rajta!

–       Nem érdekel! Ki innen! – őrjöngött az apja. – Vidd a pajtába!

Csanád engedelmeskedett és kivitte a kis rókát a pajtába. A széna közé fektette. Ekkor azonban csodák-csodájára a kis róka megszólalt:

–       Fáj a lábam. Gyógyítsd meg!

Csanád nem hitt a fülének.

–       Mit mondtál, kis róka? Te tudsz beszélni?

–       Fája a lábam. Gyógyítsd meg! – válaszolta újból.

Akármit kérdezett, a róka minduntalan ezt skandálta: “Fáj a lábam. Gyógyítsd meg!”.

Nosza, Csanád nem tehetett mást, elvitte a falu orvosához a kis rókát. A doktor kitisztította a sebet, bekötözte fáslival, adott egy kenőcsöt a fiúnak, és meghagyta, hogy minden este le kell venni a kötést, le kell mosni a sebet, bekenni a kenőccsel, és újból bekötözni. Persze a kenőcs nem volt olcsó, és mivel Csanád elég szegény volt, minden pénzét odaadta. A lényeg az volt számára, hogy a kis róka meggyógyuljon. Amikor hazavitte a kis rókát, az apja nagyon mérges lett:

–       Elköltötted minden pénzünket erre az állatra?!

–       Én csak azt szeretném, hogy meggyógyuljon. Védtelen, nem hagyhatjuk magára.

Az apa újból dühbe gurult, és kizavarta a fiát. De a fiú nem hallgatott rá. Úgy érezte, hogy gondoskodnia kell az új jövevényről. Így minden este a doktor utasításait követve ápolta a kis rókát. Egy pár nap múlva a kis róka olyannyira rendbe jött, hogy már lábra tudott állni. Vidáman járkált fel-alá a pajtában. Amikor Csanád újból benézett hozzá, ezt mondta:

–       Ágyban akarok aludni. Kényelmetlen a pajta!

Csanád így felelt:

–       Kis róka! Nem vihetlek be a házba. Az apám nem engedi.

De a róka minduntalan ezt skandálta: “Ágyban akarok aludni. Kényelmetlen a pajta!”

A fiú végül este, miután apja nyugovóra tért, bevitte a kisrókát a szobájába, és lefektette az ágyába. Szépen betakargatta, megsimogatta, és a kis róka rögtön el is aludt. Csanád kénytelen volt a földön aludni. Így ment ez napokig. Majd egy nap a kis róka így szólt:

–       Szedj nekem virágot!

–       Virágot? – értetlenkedett Csanád. – Minek egy rókának virág?

De a róka minduntalan csak ezt skandálta: “szedj nekem virágot”. A fiú nem tehetett mást, kiment a kertbe virágot szedni. Szedett rózsát, gerberát, liliomot, tulipánt, de mindegyikből csak a legszebbeket szedte le, és egy csinos csokrot állított össze. A hatalmas csokrot odavitte a rókának, aki beleszagolt, és hirtelen nagy fényesség jelent meg a róka körül. Csanád nem tudta, hogy álmodik, vagy ez a valóság. Miután a róka újból megszagolta a virágcsokrot, megpördült és egy gyönyörűszép, vörös hajú, kék szemű lánnyá változott. Ilyen szép lányt Csanád még életében nem látott. A nagy fényességre Csanád apja is kijött a házból. A lány odafordult a fiúhoz és így szólt:

–       Köszönöm, hogy megmentettél. Engem egy gonosz boszorkány, aki irigy volt a szépségemre, elátkozott, és rókává változtatott. Azt mondta, hogy rókaként soha nem fogom elérni, hogy egy fiú törődjön velem: meggyógyítson, engedje, hogy az ágyában aludjak és virágot szedjen nekem. Mert az emberek nem törődnek az állatokkal! De te más vagy, Csanád! Te nem csak az emberekkel, te az állatokkal is törődsz! Így az átkot is feloldottad.

Ezután volt nagy öröm. Csanád megcsókolta a lányt és feleségül kérte. A lány igent mondott. Csanád apja is nagyon örült, hogy fia végre megnősül. Csaptak egy hatalmas lakodalmat, amire a falu apraja-nagyját is meghívták. Hencidától-Boncidáig folyt a bor. És ahogyan az lenni szokott: boldogan éltek, amíg meg nem haltak...