Csavargó

Csavargó.

Csavargó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fehér kiskutya. Szülei tanácstalanok voltak, hogy milyen nevet is adjanak neki. Három testvérének már megtalálták a megfelelő nevet. Az egyik Falánk, aki mindig csak evett volna, Kajla, aki mindig esett-kelt és Fürge, aki mindig elsőnek ért kutyamamához, ha enni hívta őket. Sürgette kutyamamát és kutyapapát a név kiválasztása, mert aznap este volt a keresztelő a kiskutyáknak. Arra gonoltak, hogy Hófehér lesz a neve, ha más nem jut eszükbe. A kiskutyának persze nem tetszett, mert szerinte az olyan lányos név. Törték a fejüket, mivel aznap este lépnek ki a kutyaólból először a kiskutyák, aznap este mutatják meg az egész udvarnak csemetéiket. A tyúkok, kacsák, malacok és persze a cicák akikkel egy udvarban éltek, mind kiváncsiak voltak az apró jövevényekre. Várták, hogy mielőbb fogócskázhassanak, bújócskázhassanak egymással. Nagy volt az izgalom a szülői házban is az ünnepség és persze Hófehérnek egy jobban hozzáillő név kiválasztása miatt. Annyira sürögtek forogtak, hogy észre sem vették, mikor Hófehér kiment a kutyaólból. Csodálatosnak találta a hatalmas udvart, amiről eddig csak anyukája mesélt neki. Hatalmasabb volt mint azt képzelte. Az olból egyenesen az utca felé lehetett ellátni, ahonnét nagyon furcsa börrögő hangok jutottak a fülébe, ami megrémísztette. A kutyaóltól balra volt a gazdáik háza. A ház mögött voltak kisebb épületek. Abból az irányból csipogó hang ütötte meg a fülét, mint amilyet a játéka is kiad, ha harapdálja. Elindult a hang irányába, mert azt gondolta ott játékok lehetnek és talán más kutyakölykök. Noha édesanyja más kutyákról nem mesélt, hogy élnének itt az udvarban. Meredek kis fafeljárón lehetett eljutni az ajtóig. Bekukucskált és nem kutyákat látott, hanem kétlábú, tollas-tarajas állatokat, akiknek a csőréből jött a csipogó hang. Tyúkanyó észrevette a jövevényt és betessékelte. 
- Szia kiskutya, gyere csak be bátran. Jó hűvös van az ólunkban igaz? Gyere itt megpihenhetsz.- invitálta beljebb kedvesen.
- Szia – mondta halkan, szégyenlősen, de belépett és meglepődve mondta – Milyen tágas ez az ól. Itt vagy hat is elférne a mi kutyaházunkból. Anyukám mesélt róla, hogy ti tojással ajándékozzátok meg a gazdáinkat, így rátok nagyon kell majd vigyáznom, ha felnövök. – áhítattal körbenézett, csodálkozott, hogy a tető résein keresztül beszürődő fény, milyen szép megvilágításba helyezi az ólat. Megköszönte a vendéglátást majd illedelmesen elköszönt.
- Köszönöm a lefetnyi vizet, de most már tovább megyek, mert meg szeretném találni a hozzám illő nevet.
Elbúcsúztak, megölelte tyúkanyó és a többi tyúk és kiscsibe, majd tovább ment. Halja, hogy a következő ólban valami hápogás hallható.  Kíváncsi lett, milyen állatnak van ilyen hangja. Épp hogy arra vette az irányt, kijöttek az ólból a kacsák. Kacsasorban megindultak az ól melletti kis kacsaúsztatóhoz. Sorban beleugráltak és körbe-körbe kezdtek úszni és közben énekeltek. Észre sem vették a tátott szájjal mellettük álló kiskutyát. 
- De szépen énekeltek. – mondta végül  nekik. Kacsamama először megijedt, mert még nem látta ezt a kiskutyát az udvarukban, majd megnyugodott, hogy biztos kutyamama egyik kölyke.
- Szia kiskutya. Te is megmártóznál ebben a melegben? Gyere nyugodtan van még hely.
Kicsit úszott a kacsákkal, ezen a forró nyári napon, nagyon jól esett a kis fürdőzés, majd illedelmesen elköszönt.
- Köszönöm a hűs vizet, de most már tovább megyek, mert meg szeretném találni a hozzám illő nevet.
Ahogy tovább ment, új hangokkal találkozott. Nagyon büdös volt, ezért arra gondolt ide be sem pillant, de a hangos röfögés gazdáira nagyon kiváncsi volt. Felugrott a két hátsó lábára, hogy be tudjon lesni az ajtó felett. Csodálkozott, hogy milyen hatalmas állatok, nagyobbak mint az apukája és erre is mi vigyázunk? Gondolta magába innen inkább gyorsan elsiet, de észre vették a hófehér pamacs fület.
- Szia kiskutya, megkínálhatunk egy almával? Finom, friss, zamatos. -üdvözölték a malacok. Erre annyira megijedt, hogy szoborrá dermedt, és úgy gondolta talán nem is neki szóltak. De ahogy körülnézett, látta, hogy rajta kívül nincs más kutya a környéken.
- Sziasztok! Köszönöm, én nem szeretem az almát. – meglepődött, hogy négy malacnak, akik ilyen nagyok, miért ilyen kis ól juthatott? Meg is kérdezte tőlük.
- Tudod kiskutya, mi nem szeretünk futkozni, csak enni, aludni és sárban dagonyázni. Ha gondolod kipróbálhatod velünk. – az ajtó alatt bekúszott a hófehér kiskutya és dagonyázás után úgy nézett ki akár egy sáros kismalac.
- Köszönöm a saras földet, de most már tovább megyek, mert meg szeretném találni a hozzám illő nevet.
Ment szomorúan, búsan, hogy nem találja a nevét, de látta, hogy milyen piszkos, már nem hófehér, és ettől kicsit vidámabb lett. Arra gondolt, így nem adhatják neki a Hófehér nevet, és boldogságot érzett. Aztán hamar rájött, ha édesanyja így meglátja, nem engedi be szívének oly kedves kutyaóljába. Aztán eszébe jutott az is, hogy lassan esteledik, haza kellene menni, mert ma van az ünnepség. Ilyen gondolatokkal fordult a hűs fa árnyékából vissza az szülői ház felé. Azon gondolkodott mit mondjon édesanyjának. Elcsavargott, nem is tudják szülei. Bár már biztos észrevették, és keresik is.
- Jaj de ki fogok kapni. – gondolta magában, majd ki is mondta nagy sóhajok kíséretében. Arra ugrált egy kis béka és meghalotta.
- Mi a baj kiskutyus? – kérdezte a vidám kis Breki.
- Kijöttem a házunkból, és ahelyett, hogy vissza mentem volna, elcsavarogtam. Tudod meg szerettem volna találni a nevem, mert a Hófehér nem tetszik.
- De nem is vagy fehér. -mondta meglepetten a béka.
- Mert most saras vagyok, de ha le tudnám mosni, meglátnád, milyen szép fehér vagyok.
- Gyere elkísérlek a kacsaúsztatóhoz, ott meg tudsz fürdei, hogy ismét fehér legyél.
- Utána hazakísérnél? Talán, ha veled mennék, nem lennének olyan mérgesek rám.
- Persze menjünk.
Brekivel elmentek a tóhoz, tényleg szép fehér lett a fürdés után. Amíg haza értek, az úton a napocska többször is megsimogatta a kiskutyát, így mikor az kutyaólajtóhoz értek, meg is száradt. Újra ragyogóan fehéren csillogott a bundája. A kopogásra apukája nyitott ajtót. Nem is jutott szóhoz, csak megölelte.
- Hazahoztam a kis csavargót – mondta Breki mosolyogva. Apukája könnyezett, majd bekiabált az ólba.
- Anyjuk, hazajött a kis Csavargó.
Ettől a naptól kezdve nem Hófehérnek, hanem Csavargónak hívták. Így történt, hogy egy fehér kedves kíváncsi kalandvágyó kiskutya rálelt a nevére. Ha a kis Csavargó nem ment volna haza, az én mesém is tovább tartott volna.