Degumesék

Degumesék.

                                                                     Degumesék

A mi családunk tagjai: Anya; Apa; Betti; Dögike, a degu; Szpájki, a kutya; Dancig, a macska.

1. Dögike új otthonra talál

Az Állatkereskedésben rengeteg kisállat volt. Ide tért be egy házaspár, hogy házi kedvencet vásároljanak a kislányuknak.
– Vegyünk egy papagájt – javasolta a hölgy.
– Ne, az nagyon zajos. Inkább hörcsögöt vegyünk! – mondta a férfi.
– Az meg szagos és harap is!
– Akkor halakat – ötletelt tovább a férfi.
– Azokkal sok baj van. Állandóan tisztítani kell az akváriumot.
Végül egy kis degut vettek, amit boldogan vittek haza. Otthon megmutatták a kislányuknak.
– Juj, mi ez? Nagyon csúnya! – ordította a kislány. – Félek tőle, vigyétek innen!
A férfi letakarta a ketrecet és kitette a konyhába.
– Majd holnap visszaviszem az Állatkereskedésbe – gondolta.
  A kis degu egyedül maradt a sötétben, élelem és szeretet nélkül. Bekucorodott az egyik sarokba és álomba szenderült. Másnap reggel fogták a ketrecet és elindultak a kislánnyal az óvodába, ahol Anya dolgozott óvónéniként.
– Most nincs időm visszavinni – így morfondírozott a férfi. – Hátha az oviban megtetszik valakinek!
Mikor beértek a csoportba, odaadták a ketrecet Anyának.
– Nekünk nem kell! – jelentette ki a férfi. – Talán megbarátkozik valakivel.
– Nagyon cuki! – nézte Anya a ketrecet. – Nem rég halt meg a papagájunk, üres a ház kisállat nélkül. Szívesen hazaviszem, biztos örül majd neki a nagylányom!
– Vigye csak, a kislányunk fél tőle.
  Mikor Anya végzett a munkával, betette a ketrecet az autóba és elindultak a kis deguval hazafelé.
– Ne félj, nálunk jó helyed lesz! Mi nagyon szeretjük az állatokat – súgta a degunak. – Nagyot néz majd Betti, ha hazaér az iskolából!
Egész úton beszélt a kisállathoz, aki kezdett megnyugodni és megbarátkozni Anyával. Otthon Anya betette a ketrecet Betti szobájába. Helyezett bele almot, szénát, mageleséget, friss vizet, almadarabokat, salátalevelet. A kis degu boldogan szaladgált a ketrecben, lakmározott a finom ételekből. Nemsokára hazaért Betti az iskolából.
– Nézd csak, mi van itt! – mutatott Anya a ketrecre.
– Hát ez meg micsoda? – csodálkozott Betti.
– Degu.
– Nagyon aranyos – hajolt a ketrechez Betti. – Szia, kisöreg!
Leültek a számítógép elé és cikkeket kerestek a deguról. Megtudtak mindent arról, hogyan kell gondozni és mit szeret enni.
– Na, mi legyen a neve? – kérdezte Anya.
– Legyen Dögike – válaszolta Betti. – Csináljunk képet róla és küldjük el Apának! Kíváncsi vagyok, hogy mit szól hozzá.
Apa Németországban dolgozott. Hétvégén várták haza. Betti megcsinálta a fotót és már küldte is neki. Apa rögtön hívta telefonon.
– Mi ez? – kérdezte.
– Degu. Anya hozta az oviból. Ugye megtartjuk?
– Nagyon aranyos – mondta Apa. – Majd hétvégén megismerkedem vele.
  Ettől fogva Dögike családtag lett. Betti, Anya és Apa nagyon megszerették. Sokat cirógatták, dajkálták. Bettivel legjobb barátok lettek. Együtt tanultak, játszottak, tévéztek, zenét hallgattak. Dögike végre, igazi otthonra lelt!

2. Az éléskamra

  Dögike szeretett futkározni a lakásban. Voltak kedvenc helyei. A könyvespolc alatt megrágta a parkettaszegőt. Gyakran szundított a virágcserépben. Felült Apa mellé a kanapéra és együtt nézték a focimeccset. Leheveredett a hifi torony elé és hallgatta a zenét. Szeretett elcsenni dolgokat: papírzsebkendőt a dobozból, Betti ceruzáit, Apa csavarjait. Ha valamit nem találtak, akkor Dögike ketrecében kellett keresni. Anyától mindig jutalomfalatokat kunyizott: mazsolát, dióbelet, mogyorót. Kis pofazacskójába rakta és szaladt vele tovább. Kis idő múlva megint megjelent. Ráült Anya papucsára, nyifogott és várta a következő finomságot.
– Te kis falánk! Hát már megint éhes vagy? Ilyen gyorsan megettél mindent?
Anya almaszeletet adott neki. Dögike vidáman futott vele tovább.
  Hétvégén nagytakarítás volt. Anya rendet rakott a lakásban. Betti szobájában lepucolta az ablakot. Elhúzta a szekrényeket, ágyat, kiporszívózta a porcicákat. Mikor odébb tolta Betti íróasztalát, nagy meglepetésben volt része. A sarokban igazi éléskamrát talált: almát, diót, mogyorót és mazsola szemeket.
– Hát ez a Dögike! – nevetett. – Igazi éléskamrát rendezett be magának!
Dögike nagyon szerette az íróasztal mögötti sarkot, gyakran tárolta ott a jutalomfalatkáit.

3. Az akadálypálya

  Dögike és Betti szerettek együtt lenni.
Együtt tanultak.
Együtt nézték a tévét.
Együtt hallgattak zenét.
Együtt rajzoltak. Dögike gyakran megrágcsálta a ceruzákat. Volt, hogy elcsent egyet-egyet és bevitte a ketrecébe.
  Egyik nap Betti gondolt egyet és akadálypályát készített Dögikének. Először pár könyvből alagutat épített.
– Na, Dögike, végig tudsz szaladni rajta?
Dögike, mint a villám, már ki is ért az alagútból. Betti nehezített a pályán. Tett bele mászókát, útelágazásokat, zsákutcákat.
– Na, ezen menj végig!
Dögike rögtön megtalálta a kivezető utat.
– Anya, Dögike olyan okos! – kiáltotta Betti. – Mindig megtalálja a kijáratot.
– Szerintem Téged talál meg. Hallja a hangod, érzi az illatod és szalad, hogy a karodban lehessen.

4. Dögike és Dancig

  Mikor Dögike a családba került, már volt ott két kisállat. Szpájki, a hűséges házőrző kutya és Dancig, a ravasz kandúrmacska. Szpájki kevésbé érdeklődött a degu iránt. Reggelenként beszaladt a szobába, ránézett a ketrecre.  Látta, hogy megvan és futott is tovább. Dancignak viszont nagyon tetszett Dögike. Első útja a ketrechez vezetett. Körbejárta, szagolgatta a degut. Lefeküdt a ketrec elé. Forgolódott, kellette magát. Majd négy lábával felfelé kinyúlt, mintha meghalt volna. 
  Dögike kezdetben félt a cicától. Elbújt a ketrece legtávolabbi sarkában. Összehúzta magát és csendben meglapult. Betti, Anya és Apa figyelemmel kísérték Dancigot. Nem hagyták volna, hogy bántsa Dögikét! Dancig gyakran feküdt le a ketrec elé és csak bámulták egymást.
  Dögike idővel egyre bátrabb lett. Előbújt és odarakta a kis orrát a ketrec rácsához. Dancig is odanyomta az orrát, így szagolgatták egymást. Dancig nyávogott, Dögike nyifogott, így beszélgettek egymással.
Betti, Anya és Apa összenevettek:
– Nagy ravaszdi ez a macska!
– Ha Dögike kint szaladgálna, biztos nem lenne ilyen barátságos hozzá!

5. Hová lett Dögike?

  Anya korán reggel ébredt és indult a konyhába. Betti szobájából halk nyifogás hallatszott. Óvatosan benyitott.
– Szia, Dögike! Te már ébren vagy? Gyere, kiengedlek egy kicsit, hadd aludjon még Betti.
Dögike kiszaladt a nappaliba. Bebújt a könyvespolc alá. Beleült a virágcserépbe, majd megpihent Anya papucsán. Anya adott neki almaszeletet, amit jóízűen befalt és már szaladt is tovább.
  Telt-múlt az idő. Betti álmosan jött ki a konyhába.
– Anya, hol van Dögike?
Nincs Anya papucsán!
Nincs a virágcserépben!
Nincs a könyvespolc alatt!
Nincs a ketrecében!
Hová lett Dögike???
 Ekkor halk kaparászás hallatszott az ágyneműtartóból. Betti óvatosan kihúzta. Ott aludt Dögike a plédek között édesdeden!
– Itt vagy, te kis csavargó! – szólt oda neki Betti.
Dögike kinyitotta kis gomb szemeit, ásított, majd nyújtózkodott egyet. Boldogan mászott Betti karjába.
  Betti és Anya megcirógatták. Most már tudták, ha Dögike ismét eltűnik, akkor az ágyneműtartóban kell őt keresni.