Barion Pixel

Dr. Gindele Krisztina: Mese a cicánkról


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2024.
    jún
  • 11
  • Erről olvashatsz:
  • cica

Dr. Gindele Krisztina: Mese a cicánkról
 
Kedves Olvasó!
 
Egy igaz történetet szeretnék elmesélni neked egy cicáról. Ha szereted a cicákat, tarts velem!
Szóval a történet szereplője egy szép, napsütéses vasárnapi napon született. Születési helye eg...

Kép forrása: saját kép

Dr. Gindele Krisztina: Mese a cicánkról

 

Kedves Olvasó!

 

Egy igaz történetet szeretnék elmesélni neked egy cicáról. Ha szereted a cicákat, tarts velem!

Szóval a történet szereplője egy szép, napsütéses vasárnapi napon született. Születési helye egy csipkebogyó bokor, ahová még öt testvére érkezett meg vele együtt erre a világra, aznap.

Nos, a szép nap után, szép folytatás is következett. Édesanyjuk gondosan tisztára nyalogatta őket, teste melegével melegítette, s közel engedte őket, hogy ehessenek. Nem láttak még, de érezték, hogy minden rendben. Anyjuk minden reggel elment vadászni, de este visszatért és gondoskodott róluk. Csodásak voltak az esték, s valahogy nappalok is elteltek, ilyenkor játszottak egymással.  De egy esős napon hiába várták anyjukat este, nem jött. Másnap sem érkezett. Éhesek voltak, fáztak, s keservesen sírni kezdtek. Ezt meghallotta egy ember, hozott egy dobozt, belerakta őket, s elvitte egy menhelyre. Tudod mi az a menhely? Ahol azokat az állatokat fogadják, s gondoskodnak róluk, akinek nincsenek gondoskodó szüleik, nincs gazdájuk. Szóval, ott kaptak enni, megfürdették őket, s betették őket a sok-sok gazdira várakozó cica közé. Teltek a napok, s mindig jöttek emberek, akik simogatták, babusgatták egy-egy társukat, de őt Dzselit, mert így hívták, senki sem vette ölbe soha. Mindig sóvárgott a simogatás, ölelés, közelség után, de sosem volt elég bátor, hogy közelebb menjen, s jelezze, ő készen áll, hogy a cicája legyen valakinek.

S, ekkor éppen egy egyetemre készülő fiatalember, akinek eddig kutyái voltak, de a kis lakásba semmiképpen nem tudott vinni egy kutyust, eltervezte, hogy megtalálja azt a cicát, aki társa lehetne a szürke hétköznapokon, s hozna egy kis vidámságot, szeretetet az életébe.

Elment hát egy menhelyre, mert gondolta, hogy megment egy cicust, s ad neki biztonságos otthont.

Bevitték a sok-sok cica közé, ahol először csak figyelte a kis társaságot. Volt, aki erőszakosan követelte a simogatást, volt aki bátortalanul nézelődött irányában, s volt valaki az egyik sarokban, akinek a szemében ott volt a szomorú vágyakozás. Ő volt Dzseli. Odalépett, ölébe vette, megsimogatta, s mindketten tudták, Ő a társ, akire vártak. A gondozó értetlenül nézett, de a fiú határozottan kijelentette, Őt szeretném. 

El kell mondjam, hogy a körülmények készen álltak egy cica fogadására a fiúnál. Voltak tálak víznek, száraz és nem száraz macskaeledel számára. Volt macskaalom. Játékok és egy pihe –puha ágyikó.

Így hát, mikor hazaértek, a nehezen kivitelezett fürcsi után (a cicák nem szeretik ám a vizet), kezdődhetett a lakás óvatos felfedezése. Dzseli mindenhez elővigyázatosan közeledett. Ha bizonytalanságot érzett, hogy valamihez hozzáérhet-e, ránézett a fiúra, aki intett a fejével, hogy lehet, vagy sem. Nem beszélt sokat, de figyelt rá. Minden érintése kedves volt, így hát rögtön a szívébe zárta Őt, Bálintot. Néhány nap elteltével előkerült a hordozó, amiben érkezett. Jaj, csak nem megunta, vagy nem érzi, amit ő? Mikor beletette kedvesen szólt hozzá, doktort emlegetett, de ő a hordozó sarkában sírt keservesen attól félve, hogy visszaviszik. Autóba szálltak, s megérkeztek egy helyre, ahol sokan várakoztak, emberek és állatok. Leültek. S, egyszer csak szólították őket is. Egy kedves fehér ruhás nő kivette a hordozóból, beszélt hozzá, megtapogatta, meghallgatta a szívét, majd hopsz, egy oltást adott, hogy ne kapjon el mindenféle betegségeket. Közben Bálint nyugtató kezei voltak a hátán, így nem is fájt annyira. Kapott egy tablettát is, ami nagyon keserű volt, így gyorsan le is nyelte.

Bálint megsimogatta, megdicsérte, majd visszatette a hordozóba és hazamentek. Otthon azt mondta, hogy van egy könyved, amiben benne van a neved, s, hogy hozzám tartozol. S kapott egy fényes bilétát is a nyakába a nevével, s gazdija telefonszámával. Összetartoznak. Bizonyíték is van rá. S, onnantól a napjaik rendszerré álltak össze. Reggel együtt ébredtek, játszottak, mindketten reggeliztek. Majd Bálint elment az egyetemre (nem tudta mi az, de mindig azt emlegette), s délután, mikor már lefelé bukott a nap (ezt mindig az ablakból leste), végre hazajött. Beszélt hozzá, játszottak, ő eldorombolta neki mennyire örül. Majd vacsoráztak, Bálint könyvek felett görnyedt, s azt mondta tanul. De Dzseli boldog volt, és elégedett, mert ott feküdt mellette, s érezte a szeretetét.

Így lettek ők barátok, s lett Dzselinek boldog élete. Időnként persze hordozóba kerül, hogy Bálinttal elmenjen a szüleihez, majd haza , illetve , hogy időnként elmenjenek a doktornénihez, akitől oltást kap. De már nem fél a hordozótól, mert az előbb, vagy utóbb hazaviszi, HAZA, ahol szeretik, s ahol Ő is nagyon szeretheti Bálintot!

Dr. Gindele Krisztina, amatőr

Ezt a mesét írta: Dr. Gindele Krisztina amatőr

Dr. Gindele Krisztina vagyok, feleség és egy felnőtt férfi édesanyja. Szeretem az irodalmat , a verseket, meséket egyaránt. Én magam is szoktam írogatni, s most megmutatnám itt egy művemet. Fogadják szeretettel. Üdvözlettel: Dr. Gindele Krisztina


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!