Egy hógolyónyi csoda

Egy hógolyónyi csoda.

Odakinn szakadt a hó. Lassan sötétedni kezdett, az utcai lámpák barátságos fénye bevilágított az ablakon. Zsivány békésen szunyókált pihe – puha ágyikójában. Álmában hatalmas gombolyagot kergetett. Olyan különleges fonalgombolyag volt ez, amely sosem fogyott el, sosem tekeredett le. A cica boldogan futott utána és nagyon élvezte, hogy a gombolyag mindig ugyanakkora marad, mint amikor kergetni kezdte. Zsivány egyre csak futott, futott és futott...

Egészen addig, míg fel nem ébredt grandiózus álmából. Álmosan nyújtózott, karmait kieresztette, és már nyúlt is a gombolyagért. Azaz csak nyúlt volna, de sehol sem lelte, Ekkor ébredt rá, hogy a hatalmas, sohasem fogyó gombolyag csak álmában, a képzeletében létezett. Ettől Zsivány nagyon elszomorodott, és arra gondolt, az lenne az igazi karácsonyi csoda, ha valaki meglepné őt egy ilyen különleges ajándékkal. Ez a gondolat még saját magát is meglepte, Zsivány ugyanis nem hitt semmiféle csodában.

-                          Méghogy karácsonyi csoda! Mindenki csak mesél róla, de még senki sem látta! Nem is létezik! – egészen belelovalta magát a keserűségbe.  – Pedig milyen szép álom volt! No, de ha már felébredtem, itt az ideje, hogy keressek valami harapnivalót! – azzal kiugrott az ágyikójából,  és a konyha felé vette az irányt.

A konyhában sötét volt, de Zsivány neszezést hallott a hűtő ajtaja felől. Meg sem lepődött, amikor barátját, Cselest pillantotta meg, aki éppen a hűtő ajtajának kilincsén lógott, és azon mesterkedett, hogy valahogy ki tudja nyitni.

-                          Hadd segítsek, barátom! – rikkantotta Zsivány, amitől Cseles úgy megijedt, hogy leesett a hűtőről. A földre huppant, és fájó lábát nyalogatva morgott.

-                          Nézd meg, mit csináltál! Jól megijesztettél! Most aztán minden álmom odalett! Ha nem tudnád, egy hatalmas, kerek mozarella sajt van a hűtőben. Tudod mennyire szeretem a mozarellát! Igazi csoda lenne, ha sikerülne valamilyen módon hozzájutnom.

-                          Ó, hát te is ezzel a csodadologgal jössz? De hát nincsenek csodák! Ki látott már olyat?

-                          Vágyakozni csak szabad! – védekezett Cseles, de mivel látta, hogy Zsivány nincs túl jó kedvében, úgy döntött másra tereli a témát. – Gyere, menjünk fel a tetőre, és adjunk szerenádot a Holdnak!  - S mivel mindketten jól tudták, hogy a Hold rajong a macskák énekéért, felszökkentek a tetőre, a cserepekre ültek. és énekelni kezdtek. A Hold vidáman hallgatta őket, s jutalmul kedves fénysugarával finoman megcsiklandozta a cicákat. Amikor a hangjuk már berekedt a nevetéstől és az énekléstől, beszélgetni kezdtek.

-                          Be kell vallanom valamit Zsivány – kezdte Cseles – tudod, én nem is az íze miatt vágyom a mozzarellára. Mindenki azt hiszi, hogy csak felfalni vágyom a nagy kerek sajtot, pedig dehogy. Tudod, az a helyzet, hogy imádok ugrálni rajta. Olyan jó puha és rugalmas, akár egy trambulin. Csak sajnos még egy sajt sem bírta túl sokáig. Egy idő után mind összeesett a súlyom alatt. Ilyenkor aztán mindig újabbra vadászom, s ma éppen láttam a hűtőben egy hatalmas darabot. Hidd el, jó mulatság! Egyszer te is kipróbálhatnád.  – fejezte be, kissé szégyenlősen Cseles.

-                          Ugyan Cseles – nyugtatta meg barátját Zsivány – mindenkinek vannak furcsa és szokatlan dolgai. Én is bevallok neked valamit. Amire én vágyom, az egy hatalmas fonalgombolyag, amely soha nem fogy el, sohasem tekeredik le, és addig játszhatok vele, míg teljesen ki nem merülök. De sajnos ilyen gombolyag nem létezik, és én ezért vagyok olyan elkeseredett, amikor mindenféle csodát emlegettek.

-                          Se óriásgombolyag, se mozzarella. Ez nem a mi napunk. – összegezte Cseles – De nézd barátom, milyen szépen esik a hó! Hatalmas, hófehér pelyhekben. Gyere hagyjunk cicanyomot a friss, ropogós hóban!

Azzal leosontak a tetőről, ki az utcára, és jókedvűen ugrálni kezdtek a hóban.  Jókedvükben mancsaikkal apró hógolyókat gyúrtak, és egymást dobálták. A hógolyók csak gyarapodtak és gyarapodtak. Egyszer aztán mindketten ugyanazért a hógolyóért nyúltak, s miután együk sem akarta elengedni, egyszerre ketten kezdték el gurítani a hógolyót. A hógolyó pedig egyre csak nőtt és nőtt.

-                          Már akkora az a hógolyó, mint egy termetes mozzarella! – Kiáltotta el magát Cseles és felugrott a hógolyó tetejére, majd ugrándozni kezdett rajta. Addig ugrált, mígnem az egyszerre szétporladt, és Cseles a földre huppant.  – Régen szórakoztam ilyen jól!  – Gyere Zsivány, gyúrjunk egy újabb hógolyót! Újabb hógolyó, újabb mozzarella, újabb szórakozás! – mondta Cseles vidáman, aki már teljesen el is felejtkezett a hűtőben várakozó sajtról.

-                          Lássuk, mekkora hógolyót tudunk együtt gyúrni! – azzal a cicák nekiveselkedtek, és munkához fogtak. Gurították jobbra és balra, azután újra jobbra és balra, egészen addig, amíg már alig bírták erővel.

-                          Hatalmasabb, mint egy gombolyag! – lelkesedett Zsivány, és tovább gurította. Mindeközben a hógolyó csak tovább nőtt, mígnem akkora lett, hogy Cseles és Zsivány már nem bírt el vele. Fáradtan neki dőltek, és nevetve pihegtek a fáradságtól.

-                          Milyen jó móka volt! – mondta Zsivány, és már nem is vágyott a gombolyagra, ami sosem fogy el, és sosem tekeredik le. Hiszen kinek van rá szüksége, amikor itt ez a fantasztikus hógolyó, ami sosem fogy el, inkább csak tovább gyarapodik. - Ez valami csodálatos! – örvendezett Zsivány

-                          Jól hallom? Csodát emlegettél? De hiszen nem is olyan rég éppen te mondtad, hogy csodák nincsenek.

-                          Igaz, ami igaz. De időközben rájöttem, hogy a csoda ereje nem a nagyságában rejlik, hanem abban, hogy mennyire tudjuk átélni. Én úgy vélem, kedves barátom, hogy ma megtapasztaltuk azt a csodát, amire mindketten vágytunk.